Magyar Katolikus Lexikon > D > diakonátus


diakonátus: az egyházi rend szentségének (→ordo) első fokozata, a II. Vatikáni Zsin-ig a →nagyobb rendek közül a második. - A papsztelés csak a ~ után következhet. A ~ sztségi mivoltáról nincs külön dogmatikai határozat, de az Egyh. állandó meggyőződése, hogy sztség. A trienti zsin. az áldozópapsággal és a ppséggel együtt említi mint a Krisztustól rendelt egyh. rend részét (D 966). Tehát a ~ esetében is beszélhetünk krisztusi alapításról, külső jelről és belső kegyelemről, vagyis a sztség lényeges jegyeiről. A ~t pp. szolgáltatja ki kézrátétellel és a sztelési prefáció szavaival. Vitatott, hogy p. engedéllyel pap is kiszolgáltathatja-e. A II. Vat. Zsin. óta két formája van: 1. átmeneti, ha papságra készülő klerikus kapja. Ebben az esetben a ~sal történik az →inkardináció, s kezdődik a →zsolozsma és a →cölibátus kötelezettsége. - 2. állandó, ha felvevője nem kíván a papság felé tovább lépni; ebben az esetben nős ffi is megkaphatja. G.F.

Rahner, K.-Vorgrimler, M.: Diakonia in Christo. Freiburg, 1962. - Schriften IX:395.