Magyar Katolikus Lexikon > A > akozmizmus


akozmizmus (a gör. a fosztóképzőből és kozmosz, 'mindenség' szóból): filozófiai tanítás, amely a világnak nem tulajdonít szubsztanciális (magánvalós) létet. - Az ~ szerint a világ nem áll fönn önmagában mint az isteni léten kívüli valóság, inkább csak annak létmódja; az isteni minden-egység nem engedi meg, hogy rajta kívül önálló kozmoszt föltételezzünk. Az ~ kifejezést a →német idealizmus honosította meg a bölcs. nyelvében. Először Spinoza fil-jának megjelölésére szolgált, amely csak egy magánvalót ismer, az istenit. Az egyes létezők - testiek és szellemiek egyaránt - ezen egyetlen szubsztancia határozmányainak létmódjai. Az idealista filozófiával (→idealizmus) ismét visszatért az ~ problémája. Igaz ugyan, hogy itt nem a külső világ valóságát tagadták, de úgy vélték, hogy a világ létalapja az Én tudatelőtti „tiszta tevékenysége”, így ez lesz „minden filozófa alapelve”. Az ~ szorosan kötődik az →ateizmus problémájához. Ha ui. föladjuk az isteni magánvaló v. isteni Én és a világ valós kettősségét, az a világ tagadásaként is, de Isten tagadásaként is fölfogható. Mindez jól tetten érhető Spinoza és Fichte tanításában. Hegel arra tesz kísérletet, hogy Isten, ill. a világ „konkrétságát” éppen a köztük lévő kettősség föladásával érje el. Az egység itt nem a rendszer elején áll, mint Spinozánál, hanem a végpontján. A világ önmagában való léte nem más, mint a tagadás mozzanata a szellemnek abszolúttá való fejlődésében. Spinoza elvi ~ával szemben Hegelnél fejlődő ~ról beszélhetünk. Cs.I.

LThK I:245.