viasz (lat. cera): állati vagy növényi eredetű, alacsony olvadáspontú, hidegen törékeny, szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú anyag. – Kémiailag nagy szénatomszámú, egyértékű alkohol és nagy szénatomszámú karbonsav észtere. Az állat- és növényvilágban sok fajtája van, de szintetikus úton is előállítják. A növények felületén, gyümölcsökön képződő ~ a baktériumoktól és gombáktól védi a növényt. – A méh~, a ~ legismertebb változata, a munkásméh viaszmirigyének terméke, ami 4–7. potrohgyűrűk hasi felszínén választódik ki. Apró víztiszta, pikkelyszerű lemezek alakjában képződik. A kiválasztott ~t a méhek nyálmirigy váladékuk segítségével oldani képesek, s a feloldott ~ból építik a hatszögletű sejtekből álló lépeket. A lép a használat során (bábingektől és a lépre került propolisztól, virágportól) egyre sötétebbé válik. A nyers méh~ a lépek kiolvasztásával v. sajtolásával nyert termék. Ebből készül a színező anyagok fakításával, eltávolításával a fehérített ~. A lépekből kiolvasztott, majd tömbbé szilárdított ~t sonkolynak nevezik. Az ún. szűzlépből (melyben még nem fejlődött fiasítás) lehet a legvilágosabb ~t kinyerni. A méh~ melegen könnyen alakítható, a víznél könnyebb, fafelületre felhordva sajátos fénye van. Vízben nem, alkoholban alig, terpentinben jól oldható. – Felhasználása. Már az ókori rómaiak sok célra használták: leveleken és okiratokon pecséthez; szobormintázásnál, ércöntésnél, dísztárgyak, gyertyák készítéséhez, kozmetikai alapanyagként; a lakóházak átriumában az ősök arcképei ~ból voltak; vékony fatáblát bevontak piros v. fekete ~szal, s noteszként írtak rá (tabula cerata). Használták hordók beitatására, hajók vízmentesítésére, vízvezetékek építésére is. A rómaiak által épített trieszti vízvezeték csatornájának föltárásakor (1880 k.) olyan több mint 2000 éves ~t találtak, mely a szagát is megtartotta. – A méh~ a →gyertya alapanyaga. A templomi, ill. szentelt gyertya az 1950-es évekig csak a méhek viaszából készülhetett (→gyertyamártás, →gyertyamártó és öntő). Az →enkausztika, ‘viaszfestés’, a legrégebbi festőtechnikák egyike. – A Szentírásban az olvadó ~hoz hasonlóan semmisülnek meg a hegyek (Zsolt 96,5; Jud 16,18), a bűnösök (Zsolt 67,3) és az igaz ellenségei (Zsolt 57,9) az Úr színe előtt. A Zsolt 21,15: az olvadó ~ a szenvedés képe. Cs. Gy.

Méhészeti Lapok 1881. 239:1. – Boconádi Szabó Imre: A méhek élete Bp., 1921. – MN I:53.