Magyar Katolikus Lexikon > V > varsa


varsa, verse, versely (lat. sagena): kúpalakú halfogó eszköz, mely a →hal betévedésére számít, az állóvizi →rekesztőhalászat mozgatható eszköze. – Fő fajtái a háló- és vessző-~.  A →vejszék kürtőjébe függőleges irányú keskeny résen jut be a hal; a ~k bejárata tölcsérformájú száj, ún. vörcsök v. versek, melyen át a hal egy minden oldalról zárt üregbe téved. – A vessző~ rendkívül elterjedt halászeszköz, alakja leginkább a hal és élőhelye, a víz természeti tulajdonságaitól függ. Mint könnyen mozgatható eszközt, a ~t sokféleképen alkalmazzák: behelyezik part mentén a folyóba, tóban a nádasban levő csapásokba, hogy könnyebben lesüllyedjen, olykor köveket is raknak belé. – A háló~t, a hegyes, hálóból kötött zsákot köralakúra hajlított vesszővel, kávával feszítik ki, a vízben elhelyezve  hosszanti irányban is széthúzzák, s elől-hátul a mederbe levert cövekhez kötik. A ~ legegyszerűbb formája a szárnynélküli és az ún. dob~, melynek elől-hátul vörcsöke van, tehát 2 irányból várja a halat. Ezt a varsát a két kávája közé feszített pálcák tartják nyitva. – A háló~k nagyobb csoportja terelőszárnyas. Ezek nagyjából a vejszének felelnek meg. Miskolcon vésznek is nevezik. Ennek lészája 9 karóra, varsája  3 kávára feszül, tehát kéthagyású. A többi magyar háló~ csak ennek változata; a fejlettebb formájú többvörcsökű, tehát fogósabb.  A háló~t is mint ált. a rekesztő halászat többi szerszámát állóvizben, mocsárban szokták használni. Kis halász rendesen magánosan állitja fel hálóv~ját, néha azonban összeállva többet is raknak le, csoportosan, bizonyos rendszer szerint; nevük csapatháló. – 2. A Szentírásban a fogságba esett király (Ez 12,13; 17,20; 32,3); az asszonyi szív (Sir 7,27); a ~t állító halász az ellenség (Hab 1,15–17); a mindenfajta halat befogadó ~ a mennyek országa jelen állapotának (Mt 13,47) képe. – 3. 1211: személynévként, 1252: helynévként (~-tó) fordul elő. 1553: említik a ~pénzt mint adónemet. **

MN II:52.