tűztisztelet, tűz-kultusz: A ~ a minden nép körében megtalálható vélekedésre, a →tűz természetfölötti eredetére vezethető vissza. – 1. →Zaratusztra vallásában →Ahura Mazda imádásának módja. Nem tűzimádás (ahogy ált. vélik), hanem a perzsa monoteizmus kultuszának része. A ~ kizárólagos joga a „tűzpapokat” illette meg, akik az örökké égő tüzet gondozták, és oltára előtt imádságokat recitáltak bekötött szájjal, nehogy a szt tüzet tisztátalanná tegyék. Dareiosz (ur. Kr. e. 521–485) idején már volt temploma a tűznek. A szasszanidák idejében (Kr. u. 4. sz.) háromféle tüzet őriztek: az isteni ragyogás papi tüzét (adhur farnbag) Kvarrehomand hegyén; a harcosok tüzét (adhur gusnaszp) az Asznavand hegyén; és Mitra paraszti tüzét (adhur burzin mihr) a Revand hegyén. Emellett őrizték még minden tart-ban a bahram-, s minden helységben az adhuran-tüzet. –

2. Eu. több pontjáról ismertek a tűzre, mint a túlvilág felé közvetítő v. „avató” helyre vonatkozó adatok. A 8. sz: kialakult tűzszentelési szert. a pogány germán tavaszi tüzek (Wotan-tüzek) ker. megfelelője: a tp. előtt hatalmas máglyát gyújtottak és megszentelték. A máglya üszkös fadarabjait a hívők hazavitték, beletüzdelték földjeikbe és hamuját ráhintették. –

3. A m. népszokások között az 1930-as években még elevenen éltek az ősi ~ emlékei: az újtűz, a tűzetetés, a tűzgyújtás tiltott napjai, a tűzpatronusszent szobrának a ház elejére helyezése. Tűzbe dobták (tűznek adták) az első farsangi fánkot, a kenyérsütéskor a tészta, s ált. az ünnepi ételek kis darabkáját. A veresszínt hordozó állatokról (gólya, vörösbegy, harkály) azt tartották, hogy szájukban tüzet, veres kakast hordanak, bántásuk bajt hozhat a házra. A Jézus nevében mondott tűzáldás megállásra szólítja föl a tüzet, amit mint „tiszta” helyet, tiltások vettek körül. Bizonyos profán dolgokat végezni (fésülködni, kotlóst ültetni) nem volt szabad a kemeneepadkán, mert a kemencében „az Isten testje sül”. Sok helyen tiltották a szemét tűzbe dobását, a tűzbe köpést, a tűz szidását is. Ugyanakkor a tűz tisztító erejébe vetett hittel tűzbe lehetett dobni az egyébként eldobhatatlan, „tiszta”, „szent” tárgyakat: halotti szentelmények, ünnepi ételek maradványait, húsvéti szentelt tojás héját, sonka csontját, karácsonyi morzsát, utolsó kenethez használt gyertyát. – A hiedelmek másik csoportja a tüzet a természetfeletti képességekbe való beavatás, tudománynyerés, a jóslás, túlvilágba való szimbolikus „betekintés” helyeként jelöli meg.  **

MN IV:186. – MN 1990. VII:357.  – König 1985:102.