Magyar Katolikus Lexikon > T > tolvaj


tolvaj, lopó, a régi m. nyelvben or (lat. fur): →lopást elkövető személy, aki más tulajdonát titokban veszi el. – A Szentírásban az →istenítéletre az első utalás a ~jal kapcsolatban jelenik meg (Kiv 22,6–7). A rajtakapott ~ a bűnös Izr. megszégyenülésének (Jer 2,26), a ~ra váró gazda az →éberségnek (Mt 24,43; Lk 12,39), a ~ által veszélyeztetett dolgok a mulandóság (Lk 12,33; Mt 6,19), a ~ rejtett érkezése az Úr második eljövetelének (1Tesz 5,2; 2Pt 3,10; Jel 3,3; 16,15), a ~ Krisztus nyáját pusztító ellenség képe (Jn 10,1.10). Júdás ~ volt (Jn 12,6). – Az 1930-as években még élő népszokás a ~ok távoltartására, felismerésükre számos varázslóeljárást ismer, hiszen a gonoszűzés és boszorkánymegismerés módjai lassan a ~okra is átmentek: lábuk nyomát fölszedték és a kéménybe tapasztották, kora hajnalban ráültek az ellopott tárgy hűlt helyére, s imádkozni kezdtek; mindkét esetben oda kell jönni a ~nak; v. kölest szórtak tüzes szántóvasra, hogy úgy sebesedjék ki a ~ arca is; igazgyöngyöt dobnak tűzbe, hogy úgy pattanjon szét a szeme. A ~ok babonái a régi zsoldos, szökött katona és betyárvilág maradványai: magzat kisujjával, de egyéb módon is észrevétlenné és láthatatlanná tehetik magukat, még a kutyák előtt is. Már többszázados följegyzéseink ismerik a békónyító, lakatpattantó, patkótörő, szerencse, vas, vérharmatú és zárnyitófű csodás erejét. A ~ok kedvező napja hétfő, s indulásukkor a keresztcsillaghoz fohászkodnak, távozásukkor az asztalra tett tányérba piszkolnak v. köpnek abban a hitben, hogy amíg ezek meg nem száradnak, nem üldözhetik őket; ez magyarázza meg azokat a törv-széki tudósításokat, melyek a kirabolt tp-ok bepiszkításáról szólnak. **

Czuczor VI:354. – MN IV:242.