Magyar Katolikus Lexikon > T > terminus


terminus (lat. 'határ'): 1. a rómaiak határistene, akinek különös védelme alatt álltak a határt jelző kövek (termini). - A határkő letételekor a szomszédok összegyűltek, üreget ástak, melybe egy áldozati állat vérét öntötték; majd tömjént, gabonát, mézet és bort tettek belé, az áldozati állatot elégették és a füstölgő csontokra felállították az olajjal bekent, szalagokkal és virágokkal díszített követ, melyet beerősítettek a földbe. Aki ily követ feldöntött, arra és marhanyájára átkot mondtak, szabad volt őt büntetlenül megölni, vére nem szennyezett be senkit. Később az ilyen határsértőre büntetést szabtak. Az istenség ünnepe, a Terminalia februarius 23. napjára esett. Ezt a család szolgáikkal együtt ünnepelte, fejüket füzérek övezték, s kalácsot és vértelen áldozatot ajánlottak fel az istennek. Rómában Titus Tatius kir. a Capitoliumon állított fel ily határkövet, s amikor Tarquinius Superbus Jupiter tp-át építette, a madárjóslatok megtiltották, hogy a követ helyéből kimozdítsák; ezért került a tp. falai közé. - 2. →határ **

Pecz II/2:972.