Magyar Katolikus Lexikon > T > teológiai minősítés


teológiai minősítés: a tantételek értékelése a Szentírás, valamint az →egyházatyák és a teológusok egyetértő tanítása, a szent →hagyomány alapján. - Az Egyh. tanításának továbbadása és a tanítás tisztaságának védelme az egyh. →Tanítóhivatal (Magisterium) feladata, mely a tanítást különböző kötelező erővel adhatja elő: egyes tételek elfogadása teljes hitet követel, de az Egyh. ott is követelhet belső elfogadást, ahol egyelőre még vitás kérdésekről van szó. Ezek a fokozatok kifejeződnek a ~ben. - Az ap. korban a hitvallási szövegeket a tanúségtétel támasztotta alá. Az egyházatyák korában az Egyh. a maga identitását a Szentírásban, a hitvallásokban és a lit-ban találta meg. Mindez azt fejezi ki, amit Szt Ireneusz és mások „az igazság törvényének” (kanón tés alétheia) v. „a hit törvényének” (kanón tés pistheos) neveznek, mely valójában az ap. igehirdetést jelenti az ap. egyház által prédikált és továbbadott formában. A „regula fidei” nem kizáró feltétel, nem a hit számára előírt törvény, hanem a hit által létrehozott törvény, úgy, ahogy azt az Egyh. az ap-ok meghatározott tanúságtétele által kapta. A hit törvénye azonban mégis leírható a communio, a consensus fidelium és a successio apostolica segítségével. Ez az Egyh. által megélt hit, melynek hiteles megfogalmazása és eredetével való megegyezése az Egyházban kezdettől fogva meglévő tekintéllyel felruházott tanúk sorozatára vezethető vissza, akik az ap. folytonosság jegyében hitelesen hirdetik a hitet. - A keleti egyházszakadás (1054) u. Ny-on egyre erősebb jogi szemlélet érvényesült. Az üdvösség kapcsán az üdvösség közvetítése, az igazság kapcsán az igazság átadása nagyobb figyelmet kapott. Megfigyelhető az átmenet az auctoritas és a potestas, a traditio és a discretio, a communicatio fidei és determinatio fidei között. Aquinói Szt Tamás beszélt először a pápa, a legfőbb törvényhozó döntési jogáról (sententialiter determinare). Ezt a szemléletet kérdőjelezték meg a →reformáció és az autonóm ész (→felvilágosodás) képviselői. - A ~ Melchior Cano Loci theologici műve alapján: de fide divina: a kinyilatkoztatásban meglévő igazság (dogma materiale); de fide divina et catholica: a hit számára a Tanítóhivatal által előterjesztett, a liturgiában meglévő igazság (dogma formale); fidei proximum: olyan igazság, mely a teológusok egybehangzó véleménye alapján (consensus theologorum) kinyilatkoztatott, de a Tanítóhivatal által még nincs előterjesztve; de fide ecclesiastica: a kinyilatkoztatásban nem szereplő, de ahhoz kapcsolódó igazság, melyet a Tanítóhivatal terjeszt elő; theologice certum: olyan előterjesztés, melyről a Tanítóhivatal végső formában még nem döntött, de melynek tagadása egy másik hitigazságot veszélyeztetne; sententia communis: teológusok által megfogalmazott és már régóta nem ellentmondó tanítás, ide sorolható még a sententia pia, sententia probabilis és a sententia tolerata. - A ~ sorában az első helyet a szigorú jogi módon megfogalmazott és előterjesztett, a hit egyes igazságaira vonatkozó a →dogma foglalja el. A jogi elgondolású dogma-fogalom tette szükségessé a tanítóhivatal nyelvezetével még világosabban körülírt állítást (kijelentést). Ez a folyamat vezetett a pápa →tévedhetetlenségének kimondására az I. Vat. Zsinaton. **

KL II:301.