Magyar Katolikus Lexikon > T > tanú


tanú (lat. testis): tág értelemben dolog vagy állítás igazságát bizonyító személy; szoros értelemben perben a peres felek által a maguk igazának bizonyítására állított személy. - 1. A Szentírásban 2 v. 3 ~ vallomásának volt bizonyító ereje (MTörv 17,6); a hűséges ~ nem hazudik (Péld 14,5); tárgyak is szerepelnek ~ként: kövek (Ter 31,52), a hold (Zsolt 88,38), az ég és a föld (MTörv 30,19). A →nyolcadik parancsolat a ~ról szól (Péld 19,5.9.28; 21,28; 24,28). - Az ÚSz-ben az ap-ok Jézus ~i. Kaifás Jézus fölött hamis ~k vallomása alapján próbált ítélkezni (Mt 26,60). A föltámadt Krisztus hűséges ~ (Jel 1,5). - 2. az egyházjogban olyan személy, aki egy ügyben nem peres fél (v. segéd) és nem tartozik a bírósághoz (1550.k. 2.§ 1), s az előírt formában nyilatkozatot tesz a per tárgyával kapcsolatban. Ha a ~kat szabályosan közölt bírói határozattal megidézik (1556.k.), kötelesek megjelenni v. közölni távollétük okát a bíróval (1557.k.). A törvényesen kérdező bírónak a ~k kötelesek elmondani az igazságot (1548.k. 1.§). Mentesülnek a válaszadás kötelezettségétől: 1. a klerikusok azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekről szt szolgálatukra tekintettel szereztek tudomást. Vannak olyan esetek, mikor a klerikusok (vö. 1550.k. 2.§ 2) nem csupán nem kötelesek, hanem képtelenek is tanúskodásra; 2. a hivatali titoktartásra kötelezett személyek, pl. köztisztviselők, orvosok, szülésznők, ügyvédek, jegyzők stb. azokkal a dolgokkal kapcsolatban, melyekre a titoktartás vonatkozik. A titoktartási kötelezettség alapja lehet az is, ha valaki hivatalból csupán tanácsot adott; 3. akik attól tartanak, hogy vallomásuk miatt őket, házastársukat, közeli rokonukat, sógorukat becsületbeli károsodás, veszélyes zaklatás v. más súlyos baj éri. Ez utóbbi körülmények az →okiratok bemutatásának kötelezettsége alól is mentesítenek (1548.k. 2.§). - Ált. elv, hogy mindenki tanúskodhat, hacsak a jog kifejezetten el nem tiltja ettől. Ez a tilalom lehet teljes v. részleges (1549.k.). Természetes korlátaik miatt nem lehetnek ~k a 14 éven aluli kiskorúak és a gyengeelméjűek. A bíró határozata alapján azonban meg lehet hallgatni őket (1550.k. 1.§). Ha valaki a tényeket 14. életévének betöltése előtt tapasztalta, e kor elérése után azokról valódi ~ként kihallgatható. Ha valaki nem szellemi elégtelenségben, hanem testi fogyatkozásban szenved (pl. süket, vak), nincs kizárva a tanúzásból, hiszen amiről képes volt tudomást szerezni, arról vallomást is tehet, ha képes kifejezni magát. - Jogilag képtelenek tanúskodásra: 1. a peres felek és segédeik (akik nevükben vesznek részt a perben, az ügyvédek, egyéb segítők, akkor is, ha ezt a szerepet az ügyben csak korábban töltötték be, de már nem folytatják), valamint a bíró és segédei (1550.k. 2.§ 1); 2. a gyónással kapcsolatos titoktartásra kötelezettek. Ez utóbbi címen képtelenek tanúzásra a papok mindennel kapcsolatban, amit a gyónásból tudnak, még akkor is, ha a gyónó kérte őket ezek felfedésére. De képtelenek tanúskodni a gyónás alkalmával bármi módon hallott dolgokról az összes többi személyek is. A gyónásból hallottakat nem csupán ~vallomásnak, hanem az igazság legkisebb jelének sem lehet elfogadni. A bíró tehát semmiféle bizonyító erőt nem tulajdoníthat az erre vonatkozó kijelentéseknek (1550.k. 2.§ 2). - A ~ megnevezésének jogát illetően alapelv, hogy ~kat megnevezhetnek a felek, a perben szereplő ügyész v. kötelékvédő (vö. 1434.k. 2), valamint ha a közérdek megkívánja, a bíró hivatalból (1452.k.). Önként jelentkező ~ról a Codex már nem beszél. Egyes szerzők azonban megjegyzik, hogy az ilyenek elfogadása v. elutasítása a bíró belátásától függ. Ha a bírónak erről, valamint az ilyen vallomások értékeléséről kell döntenie, szem előtt kell tartani, hogy a rotai joggyakorlat szerint az effajta önkéntes jelentkezés gyanúra adhat okot, különösen ha valamelyik fél az illető kihallgatását ellenzi. A ~ megjelölésének módjára nézve a CIC néhány sajátos követelményt hangsúlyoz. Amikor valaki ~kkal való bizonyítást kér, meg kell adnia a bíróságnak a ~k nevét és lakóhelyét (1552.k. 1.§). Ugyancsak be kell terjesztenie (legalább a bíró által megjelölt határidőn belül) azokat a pontokat, melyekről a ~kat megkérdeztetni kívánja. Ennek elmaradása az illető ~ kihallgatásáról való lemondásnak minősül (1552.k. 2.§). Ezek a pontok a ~hoz intézendő kérdésekre nézve csupán javaslat erejével bírnak. Magukról a kérdésekről, melyeket a ~nak ténylegesen feltesznek, a bíró dönt (vö. 1547.k., 1548.k. 1.§, 1561.k.). - A ~ megnevezése. A ~k kihallgatása előtt nevüket közölni kell a felekkel. Így lehetőség nyílik arra, hogy ha a felek az illetőt elfogultnak tartják, még a kihallgatás előtt elutasíthassák (vö. 1555.k.). Ha azonban a ~ nevének előzetes közlése a bíró szerint súlyos nehézséggel járna, elég, ha a vallomások közzététele előtt (amely ma a perközzététel részét alkotja) kerül sor rá (1554.k.). Sőt, egészen súlyos okból egyes ~k nevének a féllel való közlésétől az 1598.k. szerint a bíró teljesen el is tekinthet. A CIC nem dönti el, hogy a nevek közlésének kötelezettsége kit terhel: a másik felet, v. a bíróságot-e. A ~kat megnevező fél lemondhat az általa kért ~k kihallgatásáról, a másik fél azonban kérelmezheti, hogy a ~kat mégis hallgassák ki (1551.k.). - A ~k kizárására, azaz kihallgatásuk előzetes bírói elutasítására különböző esetekben kerülhet sor. 1. Köteles kizárni a ~kat a bíró hivatalból, ha bebizonyosodik, hogy fennáll az 1550.k. szerinti körülmények valamelyike (kivéve ha a gyengeelméjűek v. a 14 éven aluliak esetében mégis határozatot hoz kihallgatásukról). 2. Ki kell zárnia a bírónak a ~kat a fél kérésére, ha a kihallgatás előtt a kizárás megfelelő oka bebizonyosodik (1555.k.). Ilyen ok nem csupán a tanúzási képtelenség, hanem az elfogultság, esetleg a szavahihetetlenség stb. is lehet. A ~ kizárására vonatkozó kérésnek →kifogás jellege van. Eldöntése a bírósági személyzet visszautasításáról támadt kérdés analógiájára a lehető leggyorsabban kell, hogy történjék (1451.k. 1.§), s ellene fellebbezésnek helye nincs (vö. 1629.k. 5). A ~ kizárására irányuló kérés után a bírónak határidőt kell kitűznie a kérelmező számára a kizárás okának bizonyítására (1466.k.). - A ~k számának korlátozása a bíróra tartozik (1553.k.). Ha a bíró mintegy szükségtelenség miatt nem hajlandó a ~k közül valakit kihallgatni, a CIC nem beszél kifejezetten kizárásról. Egyesek hangsúlyozzák, hogy a bíró ilyen döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. - A ~k kihallgatásának helye, ha a bíró másként nem látja jónak, a bíróság helyisége (1558.k. 1.§). A bíb-okat, a pátr-kat, a pp-öket és azokat, akik saját államuk joga szerint ilyen kedvezményt élveznek, az általuk megválasztott helyen kell kihallgatni (1558.k. 2.§). Akinek távolság, betegség v. más akadály miatt lehetetlen v. nehéz megjelenni a bíróság székhelyén, annak kihallgatási helyéről a bírónak kell döntenie (1558.k. 3.§). Mindenesetre lehetőség van arra, hogy más bíróságtól kérjen →jogsegélyt, v. akár hogy az 1469.k. 2.§ szerint területén kívül végezzen kihallgatást. A felek jelenléte a ~ hallgatásán tilos, kivéve ha a bíró (főként magánérdeket érintő ügyekben) úgy ítéli meg, hogy beengedhetők. Jelen lehetnek azonban az ügyvédek v. a képviselők, kivéve ha a bíró a személyi v. a tárgyi körülményekre való tekintettel úgy ítéli, hogy „titkosan” kell eljárni (1559.k.). A felek képviselőinek v. ügyvédeinek jelenlétét a CIC házassági semmisségi perekben is lehetővé teszi, természetesen az itt említett ellenkező bírói döntés lehetőségének fenntartásával (1678.k. 1.§ 1). A képviselők v. ügyvédek jelenlétének lehetősége újítás az egyházjogban. Kizárásuk a házassági perekben a ~ szabadságának és zavartalanságának megőrzésére továbbra is indokolt lehet, különös tekintettel arra, hogy a vizsgálatban, közérdeket érintő ügyről lévén szó, a bírónak hivatalból is kellő alapossággal kell eljárnia (vö. 1452.k. 1.§). - A ~kat egyenként és külön kell kihallgatni (1560.k. 1.§). Ha pedig egymásnak v. a feleknek ellentmondanak, a bíró össze is hívhatja őket szembesítésre. Ennek során lehetőleg el kell kerülni a veszekedést és a botrányt (1560.k. 2.§). A veszekedés elkerülésének a gyakorlatban bevált legjobb módja az, ha a szembesítő tárgyalás nem a különböző vallomást tevők egyidejű jelenlétével történik, hanem az egyik személy válaszait részben v. egészben ismertetik, felolvassák a másiknak, s véleményt kérnek róluk. Megjegyzendő azonban, hogy minden szembesítés, de különösen ez az írásbeli megoldás több forduló esetén nem kis időveszteséget okozhat. - A kihallgatás végzője a bíró, annak megbízottja (megbízott vizsgáló) v. a tartósan kinevezett ügyhallgató. Jegyző segédkezik neki. Ha a kihallgatáson a fentiek szerint jelen van a fél, az ügyvéd, az ügyész, a kötelékvédő, és a helyszínen szükségesnek tartják a ~ megkérdezését valamiről, nem tehetik fel kérdésüket személyesen a ~nak, hanem a bírónak (ill. a kihallgatást végzőnek) adhatják azt elő, kérve hogy ő tegye fel (1561.k.). A részleges törv. azonban ettől eltérő rendelkezést is tartalmazhat. - A bíró teendői a ~ kihallgatása során: 1. Figyelmeztetnie kell a ~kat arra a súlyos kötelességükre, hogy a teljes és a tiszta igazságot vallják (1562.k. 1.§). 2. Esküt kell kivennie a ~któl (vö. 1532.k.) az igazmondásra, v. legalább utólag a mondottak igazságára. De ha ennek letételét a ~ megtagadja, eskü nélkül kell kihallgatni (1562.k. 2.§). 3. Meg kell győződnie a ~ személyazonosságáról és a felekhez való viszonyról (1563.k.). Ez országonként némileg eltérő módon szokott történni. Van ahol a személyi igazolványt kérik. Másutt beérik bármilyen hivatalos arcképes okmánnyal v. egyéb azonosítással. A felekhez való viszony és egyéb ált. jellemzők feltárására szolgálnak a kihallgatás elején feltett ún. „általános kérdések”. 4. Az ügyre vonatkozó, ún. „részleges kérdések” feltevésekor a bírónak tudakolnia kell a ~ ismereteinek forrását (pl. látta, hallotta, kitől hallotta a dolgot), valamint azt is, hogy pontosan mikor jutott tudomására az, amit állít (1563.k.). 5. Olyan kérdéseket kell a bírónak feltennie, melyek rövidek, a ~ felfogóképességének megfelelőek, nem foglalnak magukban egyszerre több kérdést, nem fogósak, nem ravaszak, nem sugalmazzák a választ, nem sértőek, és főként az adott ügyre vonatkoznak (1564.k.). 6. Nem szabad a kérdéseket előre közölni a ~kkal (1565.k. 1.§), bár ha olyasmiről van szó, aminek kellően biztos állításához előzetes átgondolásra van szükség, a bíró előre tájékoztathat egyes pontokról, ha úgy találja, hogy ennek nincs veszélye (1565.k.). Az előre közlés tilalmával szorosan összefügg, hogy a ~knak vallomásukat élőszóban és nem írásból olvasva kell előadniuk, kivéve ha számításokról v. számadásokról van szó. Ilyenkor használhatják a magukkal hozott feljegyzéseket (1566.k.). - A jegyzőkönyv vezetése a kihallgatás során kötelező. A jegyzőnek kell írásban felvennie úgy, hogy tartalmazza: 1. magának a ~nak a szavait, legalábbis a per tárgyát közvetlenül érintő dolgokat illetően (1567.k. 1.§); nem szükséges tehát pl. személyeskedő megjegyzéseket, a tárgy szempontjából mellékes szófordulatokat rögzíteni; 2. említést az eskü letételéről, elengedéséről v. megtagadásáról; 3. a felek és mások esetleges jelenlétéről; 4. a hivatalból pótlólag feltett kérdésekről; 5. valamint a kihallgatás alatt történt más emlékezetes dolgokról (1568.k.). A kihallgatás után a jegyzőkv-et a ~ számára fel kell olvasni, lehetővé kell tenni, hogy hozzátegyen, elvegyen belőle, javítson v. változtasson rajta (1569.k. 1.§). Ezután a jegyzőkv-et a ~nak, a bírónak és a jegyzőnek alá kell írnia (1569.k. 2.§). Magnetofon használata megengedhető, de csak akkor, ha utána a válaszokat leírják, és hacsak lehet, aláíratják a vallomást tevővel (1567.k. 2.§). Ez sokszor inkább az írásos jegyzőkönyvezést teszi előnyösebbé, mert a ~ újabb beidézése aláírás céljából különös időveszteséggel járhat. Megjegyzendő, hogy magnetofonos kihallgatás végén (hasonlóan a jegyzőkv. felolvasásához) a felvételt a ~ számára vissza kell játszani, megadva ezzel a módosítás lehetőségét (1569.k. 1.§). - Az újbóli kihallgatás a fél kérésére v. hivatalból a perközzététel (ill. a ~vallomások közzététele) előtt lehetséges, ha a bíró szükségesnek v. hasznosnak ítéli, de csak ha összejátszás v. megvesztegetés veszélye nem áll fenn (1570.k.). - A költségek térítéséhez valamint annak a haszonnak a pótlásához, amitől a tanúskodás miatt estek el, a ~knak joga van. Ezek mértékét a bíró méltányos becslése állapítja meg (1571.k.). Ez a térítés normális körülmények között a feleket terheli (vö. 1464.k., 1649.k.). - A ~ vallomásának értékelése. A bírónak, mint a bizonyítékokat általában, a vallomásokat is lelkiismerete szerint kell értékelnie (vö. 1608.k. 2.§). Ehhez az Egyh. Törvénykv. szempontokat ad (1572.k.): 1. A ~król szóló írásbeli igazolások megkövetelésére, ha szükségesnek tartja őket, a bírónak joga van. Ezek az igazolások a mai gyakorlatban is lehetnek a ~ életmódjáról, vallásosságáról, valamint szavahihetőségéről szóló iratok. A bíróság kérésére többnyire a plnos állítja ki őket, bár a jog nem zárja ki, hogy más megfelelő személyektől kérjen ilyet a bíró. 2. A bírónak figyelembe kell vennie a ~ állapotát és tisztességét. 3. Szem előtt kell tartani a ~ tudásának eredetét és jellegét, vagyis azt, hogy saját tudomása, különösen látása és hallása alapján nyilatkozik-e, v. véleménye, a szóbeszéd, másoktól hallottak alapján. 4. Számításba kell venni a vallomás szavahihetőségét. Ez nem egyenlő a ~ őszinteségének, erkölcsi értelemben vett szavahihetőségének szempontjával. A vallomás bizonytalansága, a ~ ingadozása, véleményváltoztatása adódhat az érzékelés, az értelmezés, az emlékezet, a kifejezőkészség hiányosságaiból is. A vallomás hitelét növeli annak állhatatossága és szilárdsága (összefüggő, ellentmondásoktól mentes volta). 5. Ugyancsak tekintetbe kell venni a megegyező egyéb ~vallomásokat és más bizonyítékelemeket. Ezek ui. a ~vallomás bizonyító erejét is növelik. - A ~vallomások értékelésének törvényes korlátai: egyetlen ~ vallomása nem teljes bizonyíték. Ez alól az ált. szabály alól kivétel: 1. a minősített ~, aki hivatali ténykedéséről tesz vallomást; 2. az az eset, amikor a dologi és személyi körülmények indokolják az ellenkezőjét, pl. ha egy kifogástalanul szavahihető ~ kijelentését egyéb jelek is kiegészítik (1573.k.). Sz.Sz.A.

Erdő 1991:598.