tér (gör. toposz, lat. spatium): a kiterjedés elvont alapja. - 1. Filozófiailag. Arisztotelész szerint a ~ a testeknek egymáshoz való viszonyából származó létmozzanat. Az atomok és a belőlük fölépülő anyagi testek a ~ben léteznek és mozognak. Az atomistákkal szemben az üres ~et lehetetlennek tartja: üres ~ben, mely minden irányban egyformán enged, lehetetlen lenne a mozgás, nem volna, ami a test →mozgását bizonyos irányba meghatározná. Arisztotelész elmélete a véges univerzum elképzeléshez vezetett. - A →realizmus a ~et a testektől független, nagy, üres tartálynak tekintette, melyben a testek helyet foglalnak el. Az →idealizmus tagadja a ~ tárgyi valóságát, szemléleti formának tekinti, melyben a dolgokat a gondolkodó ember rendezi el. A →skolasztika középúton járva vallja, hogy a fizikai ~ azonos a kiterjedéssel bíró testekkel, melyből elvonatkoztatással nyerjük a logikai ~et; az ált. szóhasználatban a ~ ezt a ~et jelenti. A ~ tehát mint ilyen nem létezik, de valós alapja van: a kiterjedés. A logikai ~nek 3 dimenziója van: hosszúság, szélesség, magasság, az ezekben való elhelyezkedés törv-eit a geometria tárgyalja. - A reneszánsz természetfilozófiája a ~et az anyag hordozójának tekintette, s különféle formákban Isten végtelenségével és mindenütt való jelenlétével hozta kapcsolatba, olyannyira, hogy ezeket az isteni  tulajdonságokat a ~ről is állították. Descartes a ~et az anyag kiterjedésével azonosította, melyet matematikailag kell leírni. -

2. A fizikában a mindennapok ~szemléletének a Newton-féle abszolút ~ felel meg. Eszerint a ~ végtelen, három kiterjedése van, a hosszúság, szélesség és a magasság. Mindentől független, abszolút a ~, pl. egy tárgy méreteit bárhol, bármilyen körülmények között mindentől függetlenül ugyanakkorának kell mérnünk. Einstein →relativitáselmélete kimondja, hogy a ~ nem abszolút. A ~ és idő nem választható el egymástól, és a folyamatokat a négykiterjedésű ~időben kell tárgyalnunk. A ~idő mértanát, görbületét a benne lévő anyag határozza meg. -

3. Szakrális ~. A vallások szt helyeket és szent ~eket teremtettek, amennyiben elválasztották a profán életteret a szenttől. Ezek az írott és íratlan törv-ekkel állandósított területek (arcanum) közvetítik az üdvösség (egy istenség, egy gyógyító személyiség, a gyógyulás) tapasztalatát. A szt ~ben a hívő kilép megszokott életteréből és életének idejéből, s egyszersmind ~- és időbeli társa lesz az istenségnek. A primitív vallásosságban ez elsődlegesen ráolvasással történik, míg a fejlettebb vallásokban az ajándékozásszerű közlés áll az előtérben (vö. 1Kir 18,20). - A ker. hagyományban a szt város, az új Jeruzsálem Istentől száll alá az égből (Jel 21,2), nem emberkéz alkotta, hanem Isten műve. A szakrális ~ az összeszedettség és a gyülekezés helye, amelyben a hívő ember életének ~beli összetevőit, a belsőt és a külsőt megtapasztalhatja. Csak a korlátok és határok megismerése után ismerheti meg a transzcendenst. Ez nem követel egy bizonyos teret vagy egy meghatározott stílust. Az összeszedettség tere az élettérnek bármelyik része lehet. Az élettér viszont nem néptelen, hanem közösségi ~, a gyülekezet helye. Az összejövetel a ker. felfogásban az élet alkotóeleme, mert az Egyh. lényege szerint összegyűlt emberek egysége (vö. Mt 18,20). Az Egyh. ~beliségéből két olyan póluspár következik, melyeknek feszültsége nem könnyen oldható fel: egyén-közösség, evilágiság-túlvilágiság (profán-szakrális). - A liturgia mint szintézis. A ker. lit. alkotja azt a lelki ~et, melyben az említett feszültségek feloldhatók, ahol az egyes ember istenkapcsolata beteljesülést talál a közösség életmegnyilvánulásaiban. A Jézus nevében összegyűlt tanítványok körében történik az Úr epifániája, mely által lehetővé válik az Úrral és az emberekkel való találkozás, azaz a béke. Itt történik egyúttal Isten és a világ találkozása (és kiengesztelődése) is, mivel Krisztus mint „az egész teremtés elsőszülötte” a célja Isten ~- és időbeli elkötelezettségének (vö. Kol 1,15-20). A konkrét templom~nek kell jelképesen közvetítenie az Egyháznak ezt a tulajdonságát. V.Lá.-**

KL IV:335. - Kecskés 1943:133. - Schütz 1993:383.