szolga (lat. famulus, minister, servus): alárendeltségi viszonyban álló férfi. Női megfelelője a szolgáló, szolgálóleány, fogalompárja az →úr. - 1. tág értelemben alárendelt személy, aki szabadon vállalt v. kényszerű kötelességből engedelmességgel tartozik a fölötte állónak; hivatalnok az államnak, katona a parancsnokának, a klerikusok az Egyháznak, az ember Istennek, a →pápa Isten ~inak ~ja. - 2. szoros értelemben a) férfi, aki szerződéssel huzamosabb időre, meghatározott bérért elkötelezi magát, hogy urának parancsai szerint bizonyos munkákat elvégez; a munkaadó testület is lehet. - b) nehezebb munkát végző cseléd (pl. béres, fűtő); női megfelelője a szolgáló. - 3. személyes szabadságától megfosztott →rabszolga. - 4. átvitt értelemben a) a társas érintkezésben többnyire merő udvariasságból a megszólított magasabb rangját elismerő formula; levélzáradékban (alázatos ~ja), v. megszólításban: Szolgálatára! - b) A népnyelvben az apa és anya (kis) ~jának nevezi kisgyermekét gyöngédségből, mert a természet rendje szerint az engedelmességgel tartozik nekik. - 5. A Szentírásban Mária „az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,37), a Megváltó →Isten szolgája, a tanítvány Jn 13,13 alapján Krisztus ~ja. - 6. A liturgiában a hívő férfi Isten ~ja, a nő Isten szolgálója (Róm. Kánon: „emlékezzél meg ~idról és szolgálóidról”). **

Czuczor V:1403. - BTSz 1976:1232.