szlavofilek: a 19. századi orosz társadalmi és filozófiai gondolkodás követői. - Az 1830-as é. végén keletkezett irányzat. Legjelentősebb képviselői: A. Sz. Homjakov (1804-60), I. V. Kirejevszkij (1806-56), P. V. Kirejevszkij (1808-56), J. F. Szamarin (1819-76), K. Sz. Akszakov (1817-60), I. Sz. Akszakov (1823-86), a későbbiek közül K. N. Leontyev (1831-91). Bár lényegében Ny-eu. gondolkodók (főként Schelling) tört. és fil. nézeteit osztották, az ún. „nyugatbarátokkal” szemben a ~ Oroszo. fejlődésének sajátos, az eu-tól eltérő útját, a Nagy Péter előtti állapotokhoz való visszatérés szükségszerűségét vallották. E nézetek hirdetése együtt járt az ortodoxia tört. és erkölcsi szerepének hangsúlyozásával, a Ny-i szellem, a katolicizmus és a protestantizmus teljes elvetésével. A ~ az egyh. tudat és a tud. szintézisére törekedtek, az egyházat „szabad közösségnek” tekintették, és síkraszálltak a patriarchátus visszaállítása mellett. Fil. és ekkleziológiai elveiket az „akadémikus” teol. és a hiv. egyházpol. jó ideig többnyire ellenezte. Hatásuk mégis igen széles körű: jóllehet laikus gondolkodók voltak, mégis a ~ érdeme az or. vallásfil. alapjainak lerakása, s jórészt tőlük eredeztethető a későbbiekben kibontakozó or. messianizmus. Részben a ~ eszmeiségéből sarjadt ki a 19. sz. 2. felében a →pánszlávizmus is, s ezzel a ~ jó ideig akadályozták Oroszo. és a Ny, az ortodoxia és a katolicizmus közeledését. Hatásuk érezhető Gogol, Dosztojevszkij, A. A. Grigorjev, F. I. Tyutcsev, sőt V. Szolovjov és mások gondolatrendszerében és irod. munkásságában is, bár a nézeteikből levont következtetések igen ellentmondásosak. K.L.

Riasanovsky, N. V.: Russland und der Westen. Die Lehre der Slawophilen. Studie über eine romantische Ideologie. München, 1954. - Christoff, P. K.: An introduction to nineteenth century Russian Slavophilism. 's-Gravenhage, 1961.