Magyar Katolikus Lexikon > S > szél


szél (lat. ventus): a →levegő gyors és erős mozgása. - A Szentírásban fújhat nagy erővel, feltartóztathatatlanul, D-re és É-ra egyaránt (Préd 1,6; 11,5); az ember nem tudhatja, hogy honnan jön és hova tűnik tova: ott fúj, ahol akar (Jn 3,8), titokzatosan oszlik el (Zsolt 78,39). A nád hajladozik tőle (Mt 11,5), kellemes frissítő hatású (vö. Ter 3,8). Ha viharosra fokozódik, sok kárt okoz (vö. Jel 7,1), tördel és magával sodor (Jób 15,30; 21,18; 30,22; Iz 17,13; 27,8; 41,16; 57,13; Oz 4,19), úgyhogy menedéket kell keresni, fedél alá kell előle húzódni (Zsolt 55,9; Iz 32,2); a tengernek esik, felkavarja (Dán 7,2) v. visszaszorítja, feltornyosítja (Kiv 14,21), a hajókat veszedelembe sodorja (Zsolt 48,8; Jón 1,4; Jn 6,18) és házakat dönt romba (Jób 1,19; Mt 7,27) v. falakat (Ez 13,11), sziklákat (1Kir 19,11) szaggat; fürjeket (Kiv 10,13) v. sáskákat (10,13) sodor magával (10,9). Ha Ny-ról, a tenger felől fúj a ~, akkor esőt ígér (Lk 12,54) és meg is hozza a várt esőt (1Kir 18,44). A viharos, forró, perzselő ~ (Jób 27,20; Zsolt 11,6; Jer 4,11; 18,17), mely K-ről, a pusztából (4,11; 13,24) v. D-ről (Lk 12,55) érkezik, megperzseli a kalászt (Ter 41,6) és elapasztja, „lepecsételi” a forrást (Oz 13,15). Hideg (Jób 37,9; Sir 43,20) és viharos (Ez 1,4) a - nyár kivételével - senkitől nem kedvelt É-i ~. Az ApCsel 27 nem palesztinai, hanem mediterrán viszonyokat tükröz. A 4 ~ (Dán 7,2; Zak 6,5) jelölheti a 4 égtájat (→égtájak), a világtájakat v. egy-egy terület oldalait; a legszebb áttekintést Ez 42,16-20 nyújtja. - A szeleket Isten teremtette és irányítja, így szélvészként (ApCsel 2,2) Istennek v. Isten Lelkének ill. a Lélek hatásainak (Jn 3,8) a szimbóluma a ~. De gyakran jelképezi a hiábavalót, a mulandót. a semmitérőt: a hiábavaló, eredménytelen beszédet (Jób 6,26), a törékeny létet (7,7), azt, hogy amit az emberi tudás létrehoz, nem maradandó, hanem mind elmúlik, hiábavaló, csalfa (Préd 1,14.17 stb.; Iz 41,29; Jób 15,2). Így az ember csak ~ után fut (Oz 12,2), szelet vet (8,7), 'szelet szül' (Iz 26,17: a héb-ben), szelet arat (Péld 11,29: a héb-ben 'örököl'!), szelet kerget (pl. Préd 1,14 stb.: a héb-ben 'legeltet'). R.É.

BL:1653.