Magyar Katolikus Lexikon > S > stilita


stilita (a gör. sztülosz, 'oszlop' szóból): oszlopon élő remete, oszlopos szent. - Szíriában kialakult sajátos szerzetesi életforma, mely a helyhezkötöttséget és az éberséget (talpon állás) a végletekig fokozta. A ~ remete ui. nem barlangba v. kunyhóba húzódott vissza, hanem oszlop tetejére költözött: 3-5-10 m magas kőoszlop tetejére feltettek egy nagy kőlapot, korláttal vették körül, s a remete ott fenn imádkozott, vezekelt, böjtölt. Élelmezéséről létra segítségével a körülötte megtelepedett tanítványok gondoskodtak. - A kortársak közül is sokan idegenkedtek ettől az életformától, ezért a védelmükre mondta Stilita Szt Simeon kortársa, Theodorétosz küroszi pp.: „Meggyőződésem, hogy ez az oszlopon állás nem Isten szándéka nélkül történt. Azért intem a gáncsoskodókat, hogy zabolázzák meg nyelvüket és ne fecsegjenek vakmerően. Gondolják meg, hogy Isten már többször cselekedett így, hogy a lanyhábbakon segítsen.” A Ny-i egyházban egy kísérletről tudunk: Trier közelében kezdett valaki ~ életet, de a pp. megtiltotta és oszlopát leromboltatta. - Ikgr. A ~ szenteket többlépcsős alapzaton v. oszlopon (melynek oszlopfője s rendszerint baldachinja is van) ábrázolták →oranteként v. kv-vel. **

Sachs 1980:323.