Magyar Katolikus Lexikon > S > Szolgálat


szolgálat, szolgálattétel (gör. diakonia, lat. servitium, ministerium): szoros értelemben a →szolga alárendeltségi viszonyából következő tevékenység végzése; tág értelemben mások javára végzett tevékenység; átvitt értelemben mások tetszésére végrehajtott, szívességből fakadó cselekedet. - I. A Szentírásban. 1. Az ÓSz-ben. A héberben csaknem mindig a bd ige és származékai vonatkoznak a ~ra; a srt és plh (arám) tövek csak ritkán jelölik. Ez a tő (kikényszerített v. önként vállalt) függőségre v. ~i viszonyra utal, mely egy személy v. esetleg egy egész nép és ura közt áll fenn. A fogalomba Izr. egyiptomi szolgasága (Kiv 2,23; 13,3.14; 14,5; 20,2) v. későbbi hűbéri viszonya (pl. Bír 3,8; Jer 27) éppúgy beletartozik, mint József ~a Potifár házában (Ter 39,17), jóllehet később bizalmi feladatot kapott: intéző lett (39,4). Jákob 7 é. önként vállalta a ~ot, hogy Ráchelt megkapja feleségül (29,18). Saul udvari tisztségviselőit (1Sám 18,30), sőt Dávidéit (19,4) és Joábéit (2Sám 14,19) is a héberben a 'király szolgái'-nak nevezték. Abigail Dávid rabszolganőjének mondta magát (1Sám 25,41), és készen állt rá, hogy ura „szolgái”-nak, akiket azért küldött hozzá Dávid, hogy megnyerjék neki feleségül, megmossa a lábát. Júda kir-a, Acház azzal ismerte el az asszír kir. felsőbbségét, hogy üzenetet küldött neki: „Szolgád és fiad vagyok” (2Kir 16,7). - Az ember Istentől való függését kifejezzék, nem annyira kultikus cselekményekre vonatkoztatva, hanem inkább teljes Istenhez kötődésére és állandó ~ára utalva. Ugyanazt az igét különbségtétel nélkül használták az igaz Isten ~ára (Bír 10,6.16; 1Sám 7,3) és a bálványok, az idegen istenek, mint pl. Baal ~ára vonatkozóan (Kiv 23,33; MTörv 28,64; Bír 10,10.13; 1Sám 12,10 stb.), de követendőnek csak Jahve törvényes ~át tekintették Izr-ben. Jahve ~a megköveteli és föltételezi a kizárólagosságot (Józs 24,14.18), valamint a bűntől elfordulást (Zsolt 2,11; 100,2; 102,23). A MTörv 18,5 szerint a levitákat arra választotta ki Jahve, hogy ellássák a szt ~ot. - Általában véve elmondható: ósz-i felfogásban a ~ - a gör. értelmezéstől eltérően - nem méltatlan, nem lealacsonyító. Inkább úgy tekintették Izr. fiai a szolgának urához való viszonyát, mint adott tényt, sőt ha magasrangú úrról volt szó, akkor teljesen el is fogadták. Ez természetesen főleg az embernek Istenhez való viszonyában volt így. - 2. Az ÚSz-ben. A gör. szócsoport (duleuein, duleia, dulosz) teljesen profán értelemben vett használatáról az ÚSz-ben nem lehet szó. Ha teljesen a valóság talaján áll is (a rabszolgaság korában vagyunk! vö. 1Kor 7,21; Kol 3,22; 4,1; Ef 6,5; →rabszolga), és ha az akkori nyelvhasználat szerint abszolút függőségi viszonyra utal is, akkor is Krisztus üdvözítő művére irányul. - a) Jézus egyértelműen tanítja, hogy Isten ~ába hívja az embert. Ebből a tényből az embernek le kell vonnia következtetéseit; az egyéni kezdeményezésnek csak Isten akaratának keretein belül van szerepe (Mt 6,24; Lk 16,13). - b) Jézus tanításában a ~ fogalma a felebaráti szeretet ósz-i parancsából következett. Az Isten szeretetével a ~ az erkölcsi magatartás lényegévé, magvává vált. Jézus a ~ban jelöli meg azt a magatartást, mely igazi tanítványait és követőit jellemzi. Így a profán ~ból (vö. 10,40; ApCsel 6,2) Jézus követésének mércéjévé, fokmérőjévé válik a ~ (Mk 10,43; Mt 20,26). A ker-nek az a feladata, hogy mindenkinek szolgája legyen (Mk 9,35; 10,44; Lk 22,26). Jézus példája szerint ennek a ~nak az élet feláldozására is készen kell állnia, abban kell kiteljesednie (Jn 12,15; 13). A Fil 2,7 egyértelműen tanúsítja, hogy Jézusnak ez a teljes odaadása önmaga kiüresítésében valósult meg. - c) A szócsoport leggyakrabban a ker-ekre vonatkozik, mint Krisztus és Isten szolgáira. Ahol Isten ~áról van szó, rendszerint az ÓSz szóhasználatához igazodással állunk szemben (Lk 1,38.47; ApCsel 2,18; 1Pt 2,16; Jel 1,1; 2,20). A Jak szerzője Isten és Jézus Krisztus szolgájának nevezi magát (1,1). Jézus Krisztus szolgája a levelek elején megtisztelő cím (pl. Róm 1,1). Mindenekelőtt Pál leveleire jellemző, hogy a ker-ek mint Krisztushoz tartozók jelennek meg, életük pedig a feltámadott és megdicsőült Krisztus ~a. Mielőtt eljutottak a hit világosságára, a bűn (6,6), az istenek (Gal 4,8) v. a földi vágyak (vö. Tit 3,3) ~ában álltak. Krisztus megváltó műve által megszabadultak a bűntől és szabaddá váltak Krisztus ~ára (Gal 3,13; 4,4). Ez az új állapot megkívánja, hogy az ember föltétlenül átadja magát Istennek (Róm 14,18; 1Kor 7,22; Ef 6,6), egyszersmind azonban a Krisztussal való teljes közösséget is jelenti a szeretetben (Jn 8,35; 15,15). Minden ker-nek szeretetből kell szolgálnia (1Kor 16,15; Jel 2,19). Végül: ez a ~ dicsőséges (2Kor 3,7-11). - II. Teológiailag. 1. A szolgálni akarás és ~készség Jézus követésében ajándék, nem merő egyéni teljesítmény; válasz Isten hívására, mely a szegény emberek bajában és a szenvedő teremtményben szólal meg. A bátorsága, alázata és jósága abban mutatkozik meg, hogy akik másokat szolgálnak, szívesen ismerik be, hogy maguk is segítségre szorulnak és mások ~aitól függnek, s ennek megfelelően cselekszenek. Az igazi segítség a segítő személye úgy és annyira, ahogy és amennyire a Jézus Krisztusra való tekintettel fogékony a mások segítésének elfogadására. Így az Egyházban a ~ Istennek szól Jézus Krisztusban és az ő Szent Lelkében, és általuk a hívek egész közösségének. Ezért a II. Vat. Zsin. kijelentését az Egyházról, mint az emberek Istennel és egymással való egységének szentségéről (LG 1) alapvetően a ~ szellemében kell alkalmazni. Ez az isten~ a hívők közösségében oszthatatlan, azaz a →liturgiára, a →tanúságtételre és a karitatív ~ra egyaránt vonatkozik. Ezért nem hiteles és nem felel meg az evangéliumnak, ha valaki pl. a liturgiában akar szolgálni Istennek anélkül, hogy hajlandó volna a szegényeknek szolgálni, s e ~ot egyénileg is, közösen is végezni. Mivel a ~ képességét a szolgáló Mártára és az „Úr szolgáló leánya” szavakra hivatkozva gyakorlatilag egyoldalúan a nőknek tulajdonították (Lk 16,38), ezért külön hangsúlyozni kell, hogy minden kereszténynek sajátos hivatása és képesítése van a ~ra. -

2. Az →egyházi hivatal mint különös egyh. ~ Jézus cselekedeteire és szenvedéseire épül, és ebből adódik minden egyes hivatalviselő és az egész testület számára a sajátos krisztológiai különbség (Mt 23,8-12). Ezért a II. Vat. Zsin. különösen kiemelte az egyh. hivatal ~ jellegét (LG 18). A hívek ált. papi, prófétai és lelkipásztori hivatásának megfelelően minden megkeresztelt részt vesz Jézus Krisztus isten~ra szóló küldetésében. Ezen belül a hivatalviselőknek különleges elhivatottsága van. - A modern társad-ak szociális államként szerveződnek és ezáltal előírásszerűen a nyilvános ~ és a szolgáltató ipar jellemzi őket, különösen fontos a ~ ker. értelmezése, mely szerint a ~ egyh. alapkategória: a legközpontibb és a legátfogóbb egyh. cselekvésmód. Fennáll a veszély, hogy a polgári társad. a karitászt és a diakoniát az Egyh. sajátos szolgáltatásának tekinti, melynek fejében a társad. tiszteli és kiváltságokkal ruházza fel, de az Egyházat kizárólag erre a tevékenységre korlátozza, vagyis az elismerésnek az az ára, hogy mondjon le üdvtört. küldetéséről a mai társad-ban. Ezzel szemben a ~ olyan tevékenység, ami nemcsak az Egyh. egészét és egyes tagjait, hanem az egész társad-at, sőt az egész világot érinti, ezért rendkívüli jelentősége van a szegények és gazdagok közötti szakadék áthidalásában. R.É.

BTSz 1976:1235. - BL:1734. - Schütz 1993:365.

Szolgálat, Spittal/Drau, 1969. ápr.-1987:72. sz.; Bécs, 1987:73. sz.-1990. karácsony: lelkiségi folyóirat a II. Vatikáni Zsinat utáni teológia és lelkiség terjesztésére. - Megj. negyedévente 90-112 old. (1979: kb. 5400 pld-ban), folyamatos számozással, össz. 88 sz. Szerk. és kiadó: Marosi László, 1981:50. sz.: Hegyi György (aki belga állampolgár, az osztrák törvények szerint nem lehetett kiadó, ezért a lapon Rácz Imre neve áll). 1987:73. sz.: Benkő Antal, 1989:81. sz.: Teleki Béla, 1990:85. sz.: Nagy Ferenc. Kiadó: Trägerverein der Unio Cleri Hungarici (Kismarton). Ny: Eisenstädter Grafische (Kismarton). - Cikkeit, tanulm-ait a nagyvilágban élő m. teol-ok és hittérítők írták a m. nyelvter-en élő, ill. a világon szétszóródott m. kat. papok számára. Néha hazai szerzőktől is közöltek, minden számban szerepelt egy-egy fordítás külf. írótól. Az Egyh. szava rovata a p. és pp-kari megnyilatkozásokat, az Eszmék és események a m. misszion-ok beszámolóit közölte, a Könyvszemle a hazai és külhoni m. nyelvű lelkiségi kv-ekről tudósított, időnként idegen nyelvűeket ismertetett. Halottaink rovatában megbízható nekrológokat közölt papokról. Iránya „fontolva haladó”. - Előbb: Magyar Papi Egység (1956-68), utóbb: Távlatok (1991-). T.E.

Mildschütz 1977:703. - Szépfalusi 1980:165.