Magyar Katolikus Lexikon > S > Szeplőtelen Fogantatás


Szeplőtelen Fogantatás: a Boldogságos Szűz Mária neve az →áteredő bűntől mentes fogantatása (→szeplőtelen fogantatás) alapján. - 1. Ünnepe: dec. 8. A K-i egyházban a 7. sz: Mária fogantatását, a 11. sz. elején a ~t dec. 9: ünnepelték, 1166: polg. ünnepnap lett. Ny-on D-Itáliában a 9. sz-tól kezdődött ünneplése, innen került át Britanniába, a 12. sz: a kontinensre. Duns Scotus hatására 1263: a pízai nagykápt. előírta a ferences r. számára az ünnepet, mely a 13-14. sz: Eu-szerte elterjedt. IV. Sixtus p. 1477: fölvette a róm. naptárba a dec. 8-i dátumot (a Mária születésétől, szept. 8-tól visszaszámolt 9 hónap alapján). XII. Ince p. 1693: a világegyház számára előírta, XI. Kelemen p. 1708: parancsolt ünneppé tette a ~t. - A ~ ünnepére és titkára emlékeztet a 12 csillagú olvasó, melyet a hagyomány szerint Kalazanci Szt József alkotott, s tanítványaival naponként elvégezte. - A Tihanyi kódexben az ünnep neve Asszonyunk Máriának foganata, zalai, főleg göcseji nevén Földtiltó Boldogasszony, ill. Eketiltó Boldogasszony. Kk. fr. hagyomány szerint a ~ ünnepének szerzője magyar pap, Mo. kir-ának féltestvére. A m. egyh. az egész kk-ban ünnepelte a ~t, I. (Hunyadi) Mátyás (ur. 1458-90) alatt Bécsre is kiterjesztették. Bonfini följegyezte a jámbor hagyományt, mely szerint 1495. XII. 8: Buda népe a föllegek között megjelenni látta Máriát. - 2. Ikgr. Első ábrázolásainak a 14-15. sz. különböző Szt Anna-motívumai tekinthetők (Anna és Joachim találkozása az Arany-kapunál; Jessze gyökere-kép Annára és Joachimra való sűrítése; néha az áldott állapotban lévő Anna). A ~ jelképének számítanak a késő kk-ban gyakori →Mária-szimbólumok, melyeket a föld fölött összekulcsolt kezekkel lebegő Mária köré emblémaszerűen helyeztek el. E képtípus találkozott a →disputával, melyen a kép alsó részében szentek és egyháztanítók Mária erényeiről beszélgetnek. A 17. sz: a →Napbaöltözött Asszony képéből alakult ki a barokk és rokokó legfontosabb ~-képe. - Sajátos ~-kép-, ill. szoborábrázolás a kígyótól övezett és birtokolt földgömbön álló Mária; a karján ülő kis Jézus keresztet, esetleg húsvéti zászlót tart a kezében, amellyel a kígyót leszúrja. Mo-i példái: Sopron (Kecske-tp.), Győr (Szt Ignác-tp.), Kecskemét (piar. tp.), Tápé (temetőkpna). - 3. Az Immaculata-oszlop a Szentháromság-oszlopokkal együtt barokk városképeink reprezentatív eleme, de egyszerűbb formában falun is föltűnik. Mo-on az első ~-szobor Fóton 1858: készült, a tp. homlokzatán látható. Köztéri ~-oszlopot őriz: Eperjes (az 1750-re hirdetett szentév emlékezetére), Esztergom (1740), Fraknó vára, Gödöllő, Győr (1686; 18. sz. kőszobor: Hab Maria), Jászapáti (1772), Kassa (1722), Letkés (1707), Lövő, Parád, Szeged. A tizenhat elzálogosított szepesi városban Lubomirski Konstantin hg. 1724-30: állíttatott ~-oszlopokat. Bpi ~-oszlopok: Krisztina tér (1702), Mária tér (1724), Szervita tér (1729). A pesti Rókus-kpna előtti ~-oszlop →Lengyel Miklós egri nagyprép. ifjúkori fogadalmának beváltása (1867). A budai Mária téren (Battyhány tér mögött) álló ~-szobor eredetileg nyílt kpnában állt, mert pestisjárványok idején a tp-okat bezárták, a hívek kint a szabadban hallgathattak misét. Régebben nyári időben szombatonként és Kisasszony (IX. 8.) nyolcadában minden este a hívek itt gyűltek össze a lorettói litánia elvégzésére. - 4. A ~-ábrázolások kedveltségét igazolja, hogy nemcsak ferences klastromokban, hanem számos egykorú plébtp-ban is megtalálhatók. Különösen nagy számmal maradtak fenn É-on, mert egyfelől a hegyek megvédték a török hódoltság elől, másrészt itt a hitújítás is türelmesebb volt a kk. képzőműv. emlékei iránt, mint Mo. más részein: Bertót (1500), Besztercebánya (1509), Eperjes (1490), Farkasfalva (1480), Héthárs (1520), Káposztafalva (1516), Kassa (1474), Kisszeben (1510), Korpona (1500), Leibic (1500), Lőcse (1508), Malompatak (1480), Nagylomnic (1494), Nagyszalók (1483), Óhegy (1480), Szepeshely (1499?), Szepesszombat (1464). A Napbaöltözött Asszony egyik legnagyobb hatású emléke az obszerváns Csíksomlyó kegyszobra (1510 k.). Egyéb erdélyi előfordulásai: Csíkmenaság (1543), Szászsebes (1524), Székelyzsombor (1540). Az ország egyéb vidékeiről, főleg D-ről, a török pusztítás miatt kevesebb emlékünk maradt fönn: Budavár (1516), Fraknó (1450), Ják (1480), Kőszeg (1500), Szeged (Havi Boldogasszony-tp., 1444), Zalaszentgrót (1460). Hajdani oltárai: Dés (1508), Sopron (1406). - Monumentális barokk ~-freskók: Bp., Egyetemi tp., mennyezetfreskó-ciklus (Johann →Bergl), Székesfehérvár, kárm. (szemináriumi) tp., szentélyfreskó (→Maulbertsch, 1769), Szentgotthárd, apátsági tp., kupolafreskó (→Dorfmeister István). Magyar környezetben tűnik föl Tállya Napbaöltözött Asszony-oltárképe. A pécsi egyhm-ben többek között Bonyhád, Hőgyész, Kakasd, Nagynyárád, Szajk, Versend tp-ainak képei, szobrai ikgr. változatosságukkal, olykor népies fogalmazásukkal tűnnek ki. Piliscsaba képe a budai klarisszáktól származik. Az egri Kisasszony-temető kpnájának barokk képén a liliomot tartó Szűz előtt lebegő földgömböt almával a szájában kígyó tekergi körül. Verseg barokk oltárképén mint a Szentlélek mátkája megtapossa a földgömböt körülhálózó kígyót: kezében liliomszál, fölötte csőrében gyűrűt hozó galamb. - A Napbaöltözött Asszony kultuszának fönnmaradt hazai emlékei túlnyomórészben Mo. fenyegetett határszélein, ált. a monasztikus rendek települési vonalain túl keletkeztek: É-on a huszitizmus szomszédságában: Abaújszántó, Galgóc, Homonna, Okolicsnó, Sóvár, Szakolca, Szécsény, a tatár veszedelemtől és moldvai huszitizmustól nyugtalanított K-i végeken: Bákó, Csíksomlyó, Marosvásárhely, de különösen a D-i, huszitáktól, bogumiloktól, főleg pedig a törököktől fenyegetett vidékeken, az ort. kerség közelében, így a Temesközben, Bácskában, Baranyában, Szerémségben: Alsán, Atya, Atyina, Cseri, Cserőgy, Futak, Kabol, Karánsebes, Kevevára, Kövesd, Külyüd, Orsova, Perecske, Petróc, Sellye, Szeged, Szentgrót, Szentlászló, Tergovist, Újlak. - A mezőkövesdi matyó summások és cselédek, akik nyáron munkájuk miatt nem mehettek szentbúcsúba, e napon zarándokoltak el Mátraverebélyre, hajadonfővel és gyalog. A ~ Csíkmenaság búcsúja. A dogmához fűződő csíki áhítat bizonysága a csíksomlyói kegyszobor (1510), a csíkmenasági szárnyasoltár s a Csíkszentdomokoson régebben működött Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Társulata. - A gyimesbükki csángók Szűz Mária fogantatásáról régebben a fonókban legendát is mondtak: „Hát hallgassa meg: én régen az öregektől hallottam, a dédnagyanyámtól - az öregasszonyt Tankó Gotthárd Terézsinek hívták. Mikor összegyűltünk az estéji fonóba, ahol kendert, szöszt fontak, varrtak, ki-ki mit tudott, mesélt a régiségről. Azt mondja az öregasszony az egyik este: tudjátok-e fiaim, hogy mekkora nagy nap Mária fogantatásának napja. S hát hogy tudja ked vén mámám - kérdeztük őt -, s aszongya, hogy mikor Szent Jovákim s Szent Anna elvitték húsvétkor az áldozatot az ótárra, a jeruzsálemi témplomba, hát az ottvaló nagy pap, a rabbin megnézte azt, s réjik es nézett, s azt kérdezte: gyermekik van-e? Azt mondták: nincs. Akkor a rabbin levette az ótárról az áldozattyukat s aszonta, hogy tük nem vagytok az Isten előtt elfogadva s megáldva, mert nincsen gyermeketek. Erre megbúsulódott erőst nagyon Szent Jovákim es s Szent Anna es. Kimentek a témplomból s nagy bánatosan egymástól elváltak, mert elhatározták magikba, hogy ketten kétfelé mennek, ki merre lát, a déli nap felé, hogy bánatot tartsanak azétt, hogy az Isten őket olyan magtalan életvel látta meg, hátha a jó Isten megbocsássa a bűnüket, mert nem tudták, hogy az Isten milyen bűnért látta meg magtalansággal őket. S amint elmentek a messze pusztába, erdőkön, mezőkön keresztül, egyszer Szent Annának az Isten angyala megjelent s aszonta: erigy vissza Anna, s légy boldog s örvendjél, mert a jó Isten meghallgatta könyörgésedet, megsajnálta sírásaidat, s meg fog áldani, magzatot fogsz szülni, te fogod szülni az Isten Anyját. Megörvendett akkor Szent Anna, s visszatért a messze pusztából, s ott, ahol elvált, a templomajtóban Szent Jovákimval találkozott, elmondta neki a hírt, hogy neki az angyal mit mondott. Aszonta Szent Jovákim, hogy: nekem es pontosan akkor mondta meg az angyal, én es azért tértem vissza, há ha találkoznám veled, hogy tudjam megmondani neked az örömhírt. Bémentek a témplomba, s öröm hálaénekekben töltötték az időt. Olyan boldogok vótak mind a ketten, hogy azon a boldogságon és gyönyörűségen még a Nap is három óráig állott és gyönyörködött, vigadozott. Este mikor a Nap hazament, azt kérdi az édesanyja: te fiam, te fiam, hol voltál egész nap, hol késtél így meg; mennyit átkoztak a napszámosok, hogy máma be hosszú voltál? Azt mondta a Nap: édesanyám, azért késtem három órát, mert olyan gyönyörűséget láttam két öreg között, amilyen boldogságot nem láttam, amióta az eget járom s nem is fogok látni sohasem. S akkor kérdezte az édesanyja, hogy há mi? Azt mondja a Nap: az az, hogy két öregnek nem volt gyermekik, s a jó Isten megáldotta őket, hogy az öregasszony magzatot fog szülni, s az a magzat egy leányka lesz, aki meg fogja szülni Isten Fiát, aki a világot meg fogja váltani. Ezért gyönyörködtem s ezért gyönyörködök, s várni fogom ezt a jövendőlést, hogy érjem meg én is azt a boldogságot. S a Nap megérte az első karácsonyt, amelyet szerettem volna, hogy mi is megérjünk és gyönyörködjünk a pásztorokkal s az angyalokkal mindörökké.” - A mo-i ~-tiszt. elevenségét a patrocíniumok is mutatják: besztercebányai egyhm.: Újbánya (1869); csanádi egyhm.: Kisbecskerek, Karánsebes, Perlasz, Töröktopolya; egri egyhm.: Boldva (1860), Eger (ferencesek, 1715, szegyh., 1838, társpatróna), Gyöngyös (1846, kpna), Hajdúdorog (1859), Hajdúhadház (1936), Kápolna (1784), Magitelek (1932, kpna), Markaz (1910), Sajómercse (1779), Sirok (1757), Székely (kpna), Tiszanána (1788), Vatta (1759); erdélyi egyhm.: Déva (1766, kpna), Marosjára, Menaság, Medgyes, Nagyág, Nagyszeben (orsolyiták), Óradna (kpna), Orlát; esztergomi egyhm.: Alsórakonca (kk.), Füzesgyarmat, Kolta, Malacka (ferencesek), Nádlány, Nagylapás, Nagyszombat (klarisszák), Pozsony (árvaház), Szomolánka (kpna); győri egyhm.: Abda (kpna), Alsógalla (1831), Győr (kárm-k, 18. sz.), Hastalva, Kecskés (kpna), Kisbarátfalu (1735), Kismarton (vár), Loretom, Majk (1736, kpna), Moson (kpna), Sopron (orsolyiták, 1864), Vértessomló (1735), Vimpác; kalocsai egyhm.: Palánka (1787), Temerin (temetőkpna), Tomori (Bács leányegyháza), Újverbász (1885), Zombor (kpna); kassai egyhm.: Alsóolsva (19. sz. eleje), Bély (Biel, 1854), Berzevice (1756), Boldogkőújfalu (1825), Felsőmihályi (18. sz.), Hernádszurdok, Kánás (1868), Kisszeben (1375!), Sárospatak (1201!); nagyváradi egyhm.: Élesd (18. sz.), Füzesgyarmat, Hosszúpályi (1836), Körösladány (1822), Szalacs (1792), Szeghalom (1870), Székelyhíd (1764); nyitrai egyhm.: Bogoszló, Felsőmotesic, Kiszucaújhely, Vöröskő; pécsi egyhm.: Bátapáti (1854, kpna), Berkesd (16. sz.), Bellye (1775), Bonyhád (1780), Bolmány (1942), Csapótengelic (1775, kpna), Hidas (1748), Kajmád (kpna), Lapáncsa (1781), Siklós (várkpna, egyh. rendeltetése megszűnt); rozsnyói egyhm.: Egyházasgerge (1503), Gömörfüge, Róna (Salgótarján mellett), Vizslás (1894); szatmári egyhm.: Nagyszekeres, Szatmárnémeti, Szinérváralja (1870), Tyukod; székesfehérvári egyhm.: Botpuszta (kpna), Diósd (1722), Herceghalom, Kiscsérpuszta, Pázmánd (1718); szepesi egyhm.: Hankvágása, Határhely, Nyilas; szombathelyi egyhm.: Meszlen; váci egyhm.: Boldog (1738), Fót (1845), Gyón (1915), Horpács (1744), Kakucs (1915), Tápióbicske (1788); veszprémi egyhm.: Baté, Káptalanfa, Kolontár, Lábod, Vöröstó. G.F.-**

Zsolozsma a ~ tiszt-ére. Szombathely, 1924. - Máté Károly: Az immaculata conceptio a kk. m. ferencesek lat. nyelvű műveiben. Bp., 1959. (dissz.) - Radó II:1332. - LThK X:467. - Kirschbaum II:338. - Sachs 1980:350. - KML 1986:291. - Bálint I:52. - Székely 1995:110, 219.