Magyar Katolikus Lexikon > R > regölés


regölés: a téli ünnepkör (→napforduló) egyik legarchaikusabb népszokása. Ritmikus ütemű éneke a →táltosok világában gyökerezik. - A ~ ideje az előestével induló XII. 26., Szt István vértanú napja (a regölők hivatkoznak is Istvánra a bemutatkozási formulában) és az azt követő teljes hét; amint bealkonyodott, a ~ megkezdődött. Tört. rétegei: 1. ősi pogány (sámánisztikus); 2. honfoglalás előtti, mely a DK-eu. ter-re jellemző archaikus pogány, esetleg mitologikus elemeket a bizánci kerség hatásaival ötvözte; 3. a honfoglalás utáni a misszionáló Ny-i kereszténység nyomaival. Az újabb tört. korok lényegesen alakító módon a ~t már nem érintették. - A ~ földr. körzete a Dunántúl és Erdély, másutt egyes elszórt elemei (az áldomásos jellegű és a jókívánságokat halmozó formulák) a →farsangi szokásokba szívódtak fel. A ~ szöveganyaga gazdag és igen sokrétű, rajta keresztül szinte a pogány-ker. korszakváltás is lemérhető. Formai-tartalmi egységét a regös ének refrénszövege („haj regö rejtem”) biztosítja. Egyes témáiban a pogány és ker. elemek szinte elválaszthatatlanul fonódtak egybe: pl. a csodaszarvas eredetileg pogány jelképei a K-i, s később a Ny-i kerségben is kimutathatók. A 11. sz: vsz. a passaui térítők hatására kapcsolódott a ~ Szt István vt-hoz, a passaui egyhm. védőszentjéhez. - A ~nek egyik leglényegesebb mozzanata a jókívánságok kifejezése. A kk-ban Jézus születése napjával, karácsonnyal kezdődött az új esztendő. A szóval kifejezett kívánság egyúttal a teljesedést is jelenti, előkészíti. A regösök az eredeti fölfogás szerint tehát nem közönséges köszöntők, hanem a táltosok ősi tudását felvillantó emberek. Sebestyén Gyula a ~ben és a szavak ritmikus ismétlésében a finnugor →sámánvarázslás csökevényét látta, amit Kiszely István korábbi kutatásokra is hivatkozva cáfol (→őstörténet). - A 19-20. sz: a hajdani →gyepűvidékeken élt, főleg Zala és Vas vm-ben, nyomokban a Székelyföldön, sőt Moldvában is. A közönséges regösök láncos bottal jártak, mellyel éneklés közben az ütemet erősen kiverték, s pokoli zajjal rohantak házról házra. Máskor a lármát a „hangszereik” keltették (köcsögduda, csengős v. láncos bot, regös síp), melyek olykor csak a refrén közben szólaltak meg. Hahóton a 19/20. sz. fordulóján 3 regös, egy „bika” (ősi termékenységi jelkép) és egy bikás szokott regölni: a bika hosszúszőrű kifordított bundát öltött magára, nyakán hosszú láncot viselt. Amint bealkonyodott, a házról házra járást azonnal megkezdték. Az egyik regös az ablakon át megkérdezte: „Szabad-e regőnyi?” Ha azt mondták: „Szabad!”, éneküket kint az ajtó mögött mindnyájan elkezdték. A bika, akit a bikás mindaddig láncon tartott, berontott a szobába, ugrált, bömbölt, a bikás mindenütt nyomában. Ahol leányok voltak, mint pl. a fonóban, ott a leányokat ijesztgette, s természetes, hogy nagy riadalom támadt köztük. Künn a regösök ezalatt énekeltek. Az ének végén „Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!” szavakkal bementek a szobába, amit a ~ért kaptak elvették, megköszönték, s szerencsés jóéjszakát kívánva továbbmentek. - Falvy Zoltán és Fettich Nándor a 12. sz. derekáról származó Codex Albensis István vt. ünnepénél közölt több állatrajzáról (főleg a lóról és szarvasról) úgy véli, hogy a ~re emlékeztet. A ~nek a kk. ker. Szt Euszták-legendával való kapcsolatát Solymossy Sándor és Berze Nagy János vizsgálta (→szarvas). - Egyes ~ekben Sebestyén Gyula az énekek gyorsuló tempóját is megfigyelhette, ami számos más vonás mellett bizonyos mágikus énekfajták sajátsága. - A ~ zeneileg legarchaikusabb példái a Zala m. változatok, melyekben a bőségvarázsló, párosító részek vannak túlsúlyban, csupán néhány vers utal valamiféle kk., egyházias kántáló (esetleg szakrális lakoma) emlékére. E versek egyes fordulatai a szomszédos osztrák néphagyományban is ismertek. A Somogy m. és avval határos ~ek a zalai változatoknál fejlettebbek: hangkészletük kiegészül a felső oktávval, és tonalitásuk az oktávkeretben dúrossá válik. A Sopron, Vas és Veszprém m. anyag szintén tarkább hangzású: itt a szext és terchangok kapnak jelentősebb szerepet, s ezzel a melodika a gyermekdalok világa felé közeledik. - A M. Népzene Tárából ismert búcsúi „regös-misztérium” (Régi M. Drámai Emlékek 1. darabja) és az ezt kiegészítő dozmati ~ együtt nézve a többi dunántúli regöséneknél nemcsak szöveganyagában gazdagabb (pl. áldomás-jelenet) és szerkezetében differenciáltabb, hanem dallami szempontból is vannak sajátos vonásai. Így az áldomás-jelenet zeneileg még homogén ugyan (csupán a refrénszöveg ker. elváltoztatása hat benne különlegesnek), a három szép madárról szóló szakaszban azonban már új dallammotívum is megjelenik. A refrénnel szembeállított, félig recitatív sorok mintegy közjáték szerepet töltenek be, s a refrénnel együtt a ~t egyes szakaszokban archaikus rondó formához közelítik. Ugyanakkor rendkívül plasztikus a nagy formai egységek tagolása, s a különféle drámai jelenetek, látomások egymástól való elhatárolása is. **

Sebestyén Gyula: Regösénekek. Bp., 1902. - M. Nyelv 1931. (Jakubovich Emil: Honfoglalási hősi énekeink előadásformájához) (Klny. is) - Jacobi Lányi Ernő: A regösének ritmusának néhány tulajdonsága. Szombathely, 1935. (Vasi Szle kv-ei 44.) - Kallós Zsigmond: Regösdalaink rejtélye. 1-7. füz. Uo., 1935-43. [1-4. füz. Uaz 60-62.; 5-7. füz. Dunántúli Szle kv-ei 163, 172, 199.] - Németh Jenő: Búcsúi regösénekek. Uo., 1936. [Vasi Szle kv-ei 65.] - Népr. Közlem. 1959. (Rajeczky Benjamin: Regélni) - Bálint 1976:120. - EH III:203. - Mo. zenetört. I.