patronus (lat.): pártfogó, védő. - 1. Az ókori Rómában olyan család (családfő), mellyel a meghódított területek földjeiktől megfosztott lakói (cliensek) öröklődő alárendeltségi viszonyba kerültek. A ~ uruk és bírájuk volt, akár halálra is ítélhette őket. Földjét a cliens bizományban bírta (peculium) és haszonbért fizetett érte ~ának, Később ez az alárendeltségi viszony lazult; a cliensek lassanként némi pol. jogokhoz jutottak, s a decemviratus után egyenlő helyzetbe kerültek a plebeiusokkal. - 2. Hasonló mintára fejlődött ki patronatus testületek, községek, népek fölött. - 3. Az Egyházban: a) szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy égi oltalmazónak választ, és a Szentszék jóváhagy (→védőszent). - b) templom vagy kolostor alapításáról, fenntartásáról gondoskodó természetes vagy jogi személy (→kegyúr). **

Pecz II/1:385. - Radó 1961:471.