🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyúr
következő 🡲

kegyúr (lat. patronus): föld ura, aki területén templomot vagy kolostort alapított, épített és tartott fenn. A →kegyurasággal öröklődő kötelességek és jogok jártak. Az ország legfőbb ~a a király volt. - Már 1092: a szabolcsi nemzeti zsinat elrendelte, hogy „aki templomot épített és nem adja meg az egyháznak az ígért javakat, annak ügyében ítéljen a püspök, ha pedig ellenszegül és verekszik, a királyi bíróság” (I,5). - 1279: a budai nemzeti zsin.: „A ~, bárki legyen az, a templomok és kolostorok oltalmazója legyen, és ne avatkozzék bele ezen intézmények agyagi ügyeibe és jogaiba azon túl, amit a kegyuraság joga biztosít számára. Templomot, kolostort alapítani vagy megszüntetni önhatalmúlag nem szabad. Aki ez ellen vét, ki van tiltva a templomból és el van tiltva a szentségektől, aki pedig ilyeneknek szentséget szolgáltat ki, 6 hónapra el van tiltva a kiszolgáltatás jogától.” (LI. fej.) **

Péterffy I:19, 118.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.