🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > P > paradox
következő 🡲

paradox (a gör. para, 'mellett' és doxa, 'dicsőség', 'elfogadott vélemény' szóból): olyan állítás, amely szemben áll valamely, a közvélemény által elfogadott igazsággal. - A kifejezést S. Franck Paradoxa (Ulm, 1534) c. kv-ében használja először. Nem tévesztendő össze az →antinómiával, amely valaminek a belső ellentmondásaira mutat rá, a ~ lényege viszont az, hogy a látszólagos →evidenciával áll szemben. Így a ~onok kérdése elvezet a →bizonyosság fil. problematikájához. Már a Szókrátész előtti gör. bölcs. is rámutatott arra, hogy a tagadás, a kételkedés (és így a ~) kitűnő eszköz lehet a bizonyosság keresésében. Ennek ellenére a ~ sokáig inkább csak stilisztikai eszköz maradt. Manapság nagy szerepe van a →logika megújulásában (→logisztika, matematikai logika). A misztikusok mindig is szívesen éltek paradoxonokkal. Ma egyre nyilvánvalóbbá válik a teol-ban, hogy a kinyilatkoztatás olyan titkokat tartalmaz, amelyek ~ak (pl. megtestesülés, kegyelem). A ~ alkalmazása nem jelenti azt, hogy a teol. le akar mondani a →megértésről (vö. Credo, quia absurdum, 'azért hiszek, mert a dolgok érthetetlenek'), hanem tudatában van annak, hogy a szó teljes értelmében transzcendens valóságról (→transzcendencia) próbál képet alkotni. A teol-n belül sajátos irányt képvisel a ~-krisztológia, amely Krisztus titkára alkalmazza a ~ kategóriáit (S. Kierkegaard, K. Barth, P. Althaus, W. Künneth). Cs.I.

LThK VII:74.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.