Magyar Katolikus Lexikon > P > papírkészítő


papírkészítő (lat. papyrifex, chartarius, ném. Papiermacher): →kézműves mesterség. - A 16. sz. közepén honosodott. A 18. sz. végén önállósult belőle a papírdoboz-készítő. Kevés az anyaga: kender-len-rongy, mész, lúg, enyv, timsó, víz. Rongyvágókés (a 18. sz-tól -gép), válogatószekrény, anyagszekrény, vízikerék hajtotta papírmalom a zúzóművel, a 18. sz-tól kezdve hollandival is, merítőkád, merítősziták, nemezkészlet, súlyok, többféle sajtó, szárítóhely, vágókés az eszköztára. - Munkája kétfázisú: 1. Anyagkészítés. A begyűjtött, megtisztított rongyot apró darabokra vágta, mésztejes gödörben, a 18. sz-tól anyagszekrényben lúggal rothasztotta. Ezt az anyagot a zúzóműben zúzással, ill. a hollandiban foszlatással rostosította. 2. Papírkészítés. Ezt a pépet merítőkádban vízzel higította, abból merítőszitával egy ívnyit kimert, rázással víztelenítette és rostjait kuszálta (nemezelt). Az íveket nemezek között sajtolással víztelenítette, kiteregetve megszárította, majd enyves vízbe mártva fölületét enyvezte (a szívóhatás megszüntetése), megszárítás után sajtolással simította. (A nyomópapírt nem enyvezték.) A kész papíríveket, selejtválogatással →koncba, ezeket →rizsmába számlálta és a kereskedő számára csomagolta. Különböző nagyságú és minőségű író- (rajz-, kotta-) és nyomópapírt, a 18. sz-tól lemezt, itatóst és csomagolópapírt is készített. Eu-ban a 19. sz. elején, Mo-on a sz. közepén átalakult az iparág a tekercspapírt készítő papírgyártássá (merítőszita helyett papírgép; új nyersanyag a facsiszolat, cellulóz). B.I.

Bogdán István: A mo-i papíripar tört. Bp., 1963.