Magyar Katolikus Lexikon > P > pénz


pénz (lat. pecunia): törvényes fizetési eszköz és a tőkeképződés eszköze; a fejlett gazdaságban általánosan elfogadott értékmérő, számolási egység és csereforgalmi eszköz. - A →gazdálkodás kezdetleges fokán a csere természeti javakban ment végbe, és még sokáig sokféle jószág töltötte be a ~ csereforgalmi szerepét: állat, só, ezüst, arany stb. - A Szentírásban kezdetben nemesfém fizetőeszköz; rúd, gyűrű v. nyelv formája volt, s a héb. sakal, 'mérlegre tesz' jelentette a fizetést (Ter 23,16; Iz 46,6; Jer 32,9). A kereskedő felszereléséhez ezért hozzátartozott a súly. Az izr-k kisebb ~darabjaikat erszényben v. övükben (Mt 10,9) hordták, v. kendőbe kötötték (Lk 19,20). - Az Egyiptomban használatos réz~t az ÓSz nem említi, de használhatták. A leggyakoribb fizetőeszköz Izr-ben az ezüst volt, a kesef ezüstöt is, ~t is jelentett, s ha ~ről beszéltek, csak a súlyt adták meg, az ezüstöt nem is említették (Kiv 30,13; Lev 27,4; 2Kir 7,1; Neh 10,33). - Mivel a ~ finomságát nem ellenőrizték, ezért csak a hamis súlyok ellen szól az ÓSz (MTörv 25,13; Mik 6,11), hamis ~ről nem beszél. A fokozatosan bevezetett →pénzérme súlyát és nemesfémtartalmát a verettel hivatalosan garantálták. - Az ókori és kk. gazdaságok alapvetően különböztek a modern gazdaságoktól: nem ~ügyi rendszerre épültek. A közhatalom adminisztratív úton biztosította a szükséges anyagi javak elosztását. Ez jellemezte a gör. és sok tekintetben a róm. társad-at is, habár a ~gazdálkodás is egyre jelentősebb szerepet kapott. Az államhatalom hamarosan hozzálátott a ~forgalom szabályozásához, hogy megakadályozza a nemesfémekkel való visszaélést és megszüntesse a természeti javakon alapuló csereforgalom egyéni nyereségét. A fejed-ek maguknak tartották fenn a ~verés jogát, és a ~t törv-es fizetőeszközzé tették. Az anyaga szerint fém- és papír~t különböztetünk meg. Manapság azonban nem tartozik a ~ lényegéhez, hogy anyagértéke v. testisége legyen. Így pl. a girális ~ lényege a rendelkezési jog, amit egy ~intézet (bank) közvetítésével egy másik személyre is átruháztathatunk. - Az aranyvaluta-rendszerben a ~egységnek egy meghatározott súlyú aranymennyiség felelt meg, vagyis a ~érték és az aranymennyiség között szilárd viszony állt fenn. A. →Smith szerint „mindenfajta papírpénznek a teljes mennyisége, amely egy országban foroghat, sohasem lehet több, mint annak az aranynak és ezüstnek az értéke, amelynek a helyét elfoglalja”. Mindenkinek valóban joga volt arra, hogy a bankjegyet korlátlan összegben aranyra v. ezüstre beváltsa. Az I. vh. után az arany szabad keresk. forgalma megszűnt, mivel a háborús adósságok és jóvátételek aláásták a szabad aranyvaluta rendszerét. 1919-39: egyes országok megkísérelték a rendszer visszaállítását újabb formában („gold exchange standard”), nem a belső csereforgalom, hanem a külf. fizetések céljára. A 1930-as évektől kezdve azonban ez a rendszer sem volt tovább fenntartható. - Ikgr. Számos úsz-i ábrázoláson előfordul, így a szegény asszony filléreiről, az elveszett drachmáról (Lk 15,8-9), a jól felhasznált talentumokról (Mt 25,14-30) szóló példabeszédnél, az adógaras történetében (Mt 17,24-27, ill. Mt 22,17-22) és a kufárok kiűzésénél a tp-ból (Mt 21,12-13), továbbá Júdás árulásával kapcsolatban (Mt 26,15 ill. 27,3-10). Szt Máté ap-t zacskóval (zsákkal) és számolótáblával ábrázolják, mert elhivatása előtt vámos volt. A nyakban v. övön lógó pénzeszacskó, →erszény v. pénzesláda a bűnök közül a kapzsiság és a zsugoriság ismertetőjele, s azokat a személyeket jellemzik, akik e bűnök rabjai (pl. az áruló Júdás). A nyitott pénzeszacskó v. ~érmék az alamizsnáskodás, a felebaráti szeretet, bőkezűség, okosság attrib-a is lehet; a szenteket jótékonykodás közben is ábrázolták. Árpádházi Szt Erzsébet, Alamizsnás Szt János, Tours-i Szt Márton (az utóbbi kezében), Szt Máté ap. (kezében pénzeszacskó), Szt Lőrinc attrib-a. R.É.-**

Petz II/1:402. (s.v. pénzek és súlyok) - Kirschbaum II:130. - Lipffert 1976:125. - KML 1986:262. - BL:1470. - Muzslay 1993:17.