Magyar Katolikus Lexikon > P > Pascal


Pascal, Blaise (Clermont, Fro., 1623. jún. 19.-Párizs, 1662. aug. 19.): matematikus, fizikus, feltaláló, filozófus és teológus. -Csodagyerek volt, apja matematikusnak nevelte. A tud. és hit harmóniájára törekedett, megtérése után csatlakozott a →janzenizmushoz. - Unokahúga, Marguerite Périer ~-életrajzából látszik, hogy a családban a babona és a mágia légköre uralkodott. ~ 3 é. volt, amikor anyja meghalt. Ezután nyugtalanító neurotikus tüneteket észleltek nála (pl. félt a víztől), a paralízis a gyermek egész alsótestét megmerevítette. Az isk-ban nem voltak barátai, játék helyett újra megalkotta az euklideszi geometria törv-eit. Később is sokat betegeskedett, nagy fejfájások kínozták szinte szünet nélkül. - 1646: a →Port-Royalhoz csatlakozott lelkileg, bár sohasem volt tagja a „magányosok” közösségének, akik „igaz” ker-eknek tartották magukat. ~ valójában nem ismerte anyját, 28 é. volt, amikor apja meghalt, Gilberte nővére férjhez ment, két évvel fiatalabb húga, Jacqueline, akit nagyon szeretett, a párizsi Port-Royal apácája lett. - 1654: már kora legnevesebb tudósai is ámulva tekintettek rá. Csodálatos nyelven írt eszmefuttatásai nagy polémiát váltottak ki. IX. végén meglátogatta a ktorban nővérét, Jacqueline-t (Eufémia nővért), aki később elmondta, hogy találkozásukkor ~ feltárta nyugtalanságát: szórakozásai közben sem tapadt a világhoz, indítást érzett arra, hogy elhagyja. Lelkiismerete nyugtalanította; nyomorultnak, Istentől elhagyatottnak érezte magát: semmi vonzalmat nem érzett Isten irányában. „Mégis teljes erejével Isten felé irányult; de jól érezte, hogy inkább értelme és saját szelleme hajtotta afelé, amit a legjobbnak ismert, nem pedig Istentől jött a mozdítás. Két hónap múlva azonban megkapta az isteni indítást: XI. 23/24. éjszakáján „tüzes kinyilatkoztatást” kapott. A Mémorial-t, amely ennek az átelmélkedett éjszakának a lejegyzése, ~ haláláig a „szívén” viselte (Périer szerint): kabátja bélésébe bevarrva találták a papírlapot, amelyre „megvilágosodását” azon az éjjelen lejegyezte. Egy pergamenbe hajtotta, amelyre lemásolta a szöveget. Benne a legfontosabb szó a feu ('tűz'). A vakító megvilágosodás az égő csipkebokor jelenetét idézi (Kiv 3,1-6): ~ a Szentírásról elmélkedik, amint a többi lat. és fr. idézet is jelzi (Jn, Jer, Zsolt). A tudós gondolkodó nem a tudósok és bölcsek Istenével társalog, hanem Ábrahám, Izsák, Jákob és Jézus Krisztus Istenével. Nagyon jártas volt a Szentírásban. Jézus misztériuma c. híres szövegét is egy evang. elmélkedés, az olajfák-hegyi szenvedés átélt szemlélése után vetette papírra. - Az addig szorongó, sőt aggályos ~ a megvilágosodás után kimondhatatlan biztonságot érzett: Isten szólt hozzá, ő vezeti. Biztonság, öröm, béke - ezek Isten Lelkének ajándékai. A világ nem ismerte meg az Atyát, de Jézus Krisztus megismerte (Jn 17,25); az egyszülött Fiú kinyilatkoztatta (Jn 1,18). Innen a biztonság, a béke és főleg: az öröm, öröm, öröm, egészen a könnyekig. - ~ nem a fil-ok (az ész) bizonyosságához jut el a szkepticizmus után, hanem a szeretet rendjéhez. A Lélek adta neki a bizonyosságot. Már a szívével lát. „Ó, milyen nagy pompában és csodálatos fényességben jött el a szív szemeinek, amelyek látták a bölcsességet!” (Br. 793). „Dieu sensible au coeur”, Istent a szív sejti meg. (278; vö. 282). - A Letters Provinciales-ban (1656-57, Vidéki levelek) a jezsuiták általa „lazának” vélt morálját bírálta. Itt ~ az egzisztencialista gondolkodók ősének tekinthető: a végtelen kicsiny mikrokozmosz és a végtelen nagy makrokozmosz között „lebegő” parány, az ember nagyságát („gondolkodó nádszál”) és nyomorát mutatja meg, és Jézus Krisztus hitében találja meg a megnyugvást. - A Pensées (Gondolatok, 1670) egy tervezett apológiához készült jegyzetek gyűjt-e. ~ kiindulópontja az a megfontolás, hogy az ember elkerülhetetlenül szembesül a halállal: emberi állapota, időbelisége, megismerése lényegi alkotóeleme önismeretének. A tudósok és fil-ok v. nem foglalkoznak vele, v. közömbösek e ténnyel szemben. ~ főleg a közömbösöket akarja fölrázni. De mindez csak bevezető a Pari-hoz, a nagy választáshoz, fogadáshoz, ami viszont az istenkeresés előmozdítása akar lenni. A Pari előtt ~ kritikának veti alá a „more geometrico” gondolkodó észt, rámutatva arra, hogy a „szív” más rendben mozog: Isten megismeréséhez új érzékre van szükség. A „választás” után hosszan elemzi az emberi állapotot, az ember nagyságát és nyomorát. Csak ezután következik az igazi Jó, Isten „bizonyítása”. - ~ valójában egyedül volt, nem akart csatlakozni semmiféle fil. áramlathoz. Humanista, mint Erasmus; ellensége a skolasztikának (és a jezsuitáknak); össze akarta kapcsolni az evang-patrisztikus hagyományt a modern termtud-okkal. Főleg Szt Ágoston a mestere. Bár bizonyos dualizmus már tapasztalható nála, még nem válik szét az ész és a hit (ellentétben a Descartes-tal induló folyamattal, mely a modern szkizofréniát okozta az ember belső hitvilága és az egzakt termtud-ok között). - Mint minden teremtő zseni, ~ is visszahajolt a forrásokhoz: a Szentíráshoz és az egyházatyákhoz. Követve az ágostoni etikát, mindent visszavezet a caritas és a cupiditas kettősségére. Janzenizmusa kétségtelen. Teol-ja a Jansenius által értelmezett ágostoni kegyelemtan követése (vö. Írások a kegyelemről, vagy Levele atyja halálakor, 1651. X. 17.). - Ellentétben a filozófus Descartes-tal, ~ vizionárius. Megtalálta a szabadulást, mert hitt Jézus Krisztus Istenében; és mivel a „szeretet” rendjében „érzékeny szívvel” keresett, talált, úgy ahogy nagy elődje és eszményképe, Ágoston. Az apologéta leleplezte az ész (a tiszta ész) hiábavaló erőfeszítéseit; az értelem és a természettudományos gondolkodás egyik úttörője nem „határt szabott az észnek”, mint Kant, hogy a vallásnak helyet teremtsen, hanem rámutatott arra, hogy a különböző rendekben más-más módszerrel keres és talál az ember. A sztoikus beképzeltséggel és a lusta szkepticizmussal szemben (pl. az Esszék Montaigne-ének magatartása!) keresett és talált, azután ismét tovább keresett. „Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna.” - Hősiesen viselte szenvedéseit, utolsó szavai: „Isten el ne hagyjon!”- M: Pensées. Seuil, 1962. - Les Pensées de Pascal. Paris, 1965. - M-ul: Vidéki levelek. Ford. Rácz Lajos. Tahitótfalu, 1925. - Gondolatok. Ford. Fónagy Iván. Bp., 1943; Ford. Pődör László. Uo., 1978. Sz.F.

Schütz 1993:309. - LThK 1993. VII:1405. - Szabó 1999:76.