Magyar Katolikus Lexikon > P > Püspök


püspök (gör. episzkoposz, lat. episcopus, 'felügyelő'): apostolutód, az apostolok küldetésének folytatója. - A római egyh. a 2. sz: nem az episzkoposz szót használta, hanem proesztósznak nevezte az apostolutódokat, mert az episcopus római állami hivatalt jelölt; még a római misekánonban is antistes a ~. - A ~ annyiban különbözik az apostoltól, hogy működési ter-e korlátozott, s eleinte paroikia, a 6. sz-tól dioikészisz (gör.), dioecesis (lat.), →egyházmegye a neve. Az első ~öket az ap-ok választották és szentelték, utánuk a nép v. a papság választotta, a →metropolita megerősítette és felszentelte őket. Mivel a civil kormányzat próbált beleavatkozni a választásokba, a 11. sz-tól a választás a →székeskáptalan jogköre. A 14. sz-tól a pápák maguknak tartják fenn a ~ kinevezési és felszentelési jogát. - Az ÚSz-ben először a Fil 1,1: fordul elő a →diákonusokkal együtt, de szerepük külön nincs tisztázva. A zsidóker. közösségekben az ap-ok mellett inkább →presbiterek voltak (→vének). Szó van aztán még a karizmák viselőiről (tanítók, evangélisták, próf-k stb.), de ezek megbízatása és hiv-a is homályban marad. A →pasztorális levelek szerzője a presbiterekkel szemben már csak egy ~ről beszél (Tit 5), s ezt az egyh. hiv-t az ap. kézrátétellel adja át (2Tim 1,6). A 2. sz. elején Antiochiai Szt Ignác leveleiben a ~ már egyedül áll a helyi egyh. élén, s ő a presbiteriumnak is a vez-je. - A tanítóhiv. döntései szerint Krisztus az Egyháznak hierarchikus szervezetet adott, s a ~ök a →hierarchia kiemelkedő tagjai, amennyiben ők az ap-ok utódai. Saját egyhm-ikben ők képviselik az egyetemes Egyházat. A hatalmat a fölszentelésben kapják a Szentlélektől az egyh. vezetésére. Joghatóság szerint elöljárói a papoknak is, de a p-nak alá vannak rendelve. Fölszentelésük szerint ők a →bérmálás és az →egyházi rend kiszolgáltatói, egyhm-jükben ők a hivatalos tanítók, a papok tőlük kapják küldetésüket és velük való egyetértésben tanítanak. Pásztori hatalmuk a fölszentelésből folyik, s azt közvetlenül gyakorolhatják. A pápai →primátus nem korlátozza a ~i hatalmat, hiszen mindkettő Krisztustól van, de term-esen a ~ök hatalmukat csak mint az ap. testület tagjai, a p-val való egyetértésben és tőle függésben gyakorolhatják. Amennyiben a ~ az egész kollégium tagja, annyiban a p-val együtt hordozza a felelősséget az egyetemes Egyházért. A teljes ~i testület a p. fősége alatt az egyh. tanítóhiv., s hordozza a tévedhetetlenség karizmáját a tanításban (→püspöki kollégium). - Szentségi síkon a ~szentelést úgy kell tekinteni, mint az egyh. rend szentségének teljességét, tehát mint igazi szentséget, bár a kk-ban volt olyan teol. vélemény, hogy az igazi szentség az áldozópapság, s a ~szentelés annak csak szentelményi kiegészítése. Az ősegyh. még nem választotta szét a szentségi és pásztori hatalmat (joghatóság). K-en ma is ez a helyzet, a Ny-i egyházban azonban ez a szétválasztás megtörtént, mert vannak →segédpüspökök, akik birtokolják a szentségi hatalmat, de nem kormányoznak egyhm-t. Amennyiben a pásztori hatalmat (joghatóságot) megkülönböztették a szentségi hatalomtól, eredetükről két vélemény alakult ki: az első szerint a pásztori hatalmat a ~ a p-tól kapja, amikor elismert tagja lesz az apostolkoll-nak, a másik vélemény szerint egyenesen Krisztustól ill. a Szentlélektől kapja a szentelésben. - A pásztori hatalom gyakorlása is alakult a tört. folyamán. Krisztus az Atyától kapott küldetést az ap-okra bízta, hogy azt az ő 2. eljöveteléig valósítsák meg. Azt külön nem foglalta szavakba, hogy utódokat állítsanak, de ez a dolog term-éből következett. A nyájnak mindig szüksége volt pásztorokra. Az ap-ok kézrátétellel és imával adták át a hatalmat. Az ap. hatalom személyes volt, és az nem szállhatott át az Isten igéjére, sem a Szentírásra, sem az egyh. közösségre, hanem csak kiválasztott ffiakra. Krisztus maga személyes és nem tárgyi struktúrát adott az Egyháznak. Az apostolság egyszeri és átruházhatatlan volt, mert ők voltak a szemtanúk és a kinyilatkoztatás közvetítői, de átruházható volt a szentségi és a kormányzói hatalom, hiszen az evang-ot hirdetni kellett, s a megváltás kegyelmeit tovább kellett adni a szentségekben, Isten népét pedig vezetni kellett az üdvösség útján. Az ap-ok az általuk alapított egyházak vezetését többnyire megtartották maguknak (Pál), de már mellettük is ott voltak a munkatársak, akik a tőlük kapott megbízás alapján álltak a részegyh-ak élén. Az 1. sz. végén már találkozunk a monarchikus ~ség eszméjével. Antiochiai Szt Ignác szerint aki a ~kel kapcsolatban van, az az Egyházzal van kapcsolatban, ~ nélkül az Egyh. élete megbénul (Szmirnai levél 8,19; 9,1; Polükarposznak írt levél 5,2; Efezusi levél 5,3). A ~ képviseli az egységet és az ap-okkal való közösséget. Amiről Szt Ignác Kis-Ázsiában tanúskodik, azt Szt Ireneusz a 2. sz. végén már mint az egész Egyházban elismert elvet hangoztatta. A ~ az ap. hagyomány hordozója és védelmezője, s a ~ök szakadatlan sorozata az Egyh. apostoliságának a kifejezése és föltétele. - Teológiailag 3 elméleti kérdést szoktak fölvetni: 1. Az apostolutódlás, amit kétféleképpen lehet értelmezni. A ~ azért apostolutód, mert tagja annak a ~i testületnek, amely a maga egészében az ap. koll. utóda; v. azért, mert fölszentelése megszakítás nélküli soron visszavezethető valamelyik ap-ig, még ha nem is tudja, hogy melyikhez. A ker. ókorban ált. ebben a formában értelmezték az utódlást. - 2. A püspöki hatalom természete. A pápa nem saját hatalmának egy részét közli a ~ökkel, hanem a Krisztustól az ap-oknak adott hatalmat, ezért a ~i hatalom mindig „rendi hatalom” (potestas ordinaria), nem pedig delegált hatalom. A p. nem törölheti el a ~i hatalmat, és nem kormányozhat nélküle. A p. primátus és a ~i hatalom egységben van: az egyik nem teszi fölöslegessé a másikat. - 3. A papsággal való összefüggés, amit a bérmálással kapcsolatban lehet szemléltetni. ~i engedéllyel a pap is bérmálhat, tehát megvan az alapvető szentségi hatalma, de azt jogilag külön szabályozni kell. Mások viszont úgy vélekednek, hogy a hiányzó hatalmat kapja meg a pp-től. -

A hatályos egyházjogban a ~ az apostolok utóda isteni rendelés folytán, a neki adott Szentlélek által; tisztségét magával a szenteléssel nyeri el, s vele a sajátos megszentelői, tanítói és kormányzói feladatot; ezeket természetüknél fogva csakis a pápával való hierarchikus közösségben gyakorolhatja (375.k.). - Különbséget kell tennünk a hármas feladat (munus) és a ~i hatalom (potestas) között. A ~ök egyházkormányzati hatalmáról maga a II. Vat. Zsin. hangsúlyozza, hogy csak akkor gyakorolható, ha az illetékes egyh. hatóság kánoni küldetés révén kijelöli számukra a megfelelő hivatalt ill. alárendelteket. A ~ök egyúttal testületnek is tagjai, s az egyes ~ök tisztségének is van a rábízott részegyházon túlra mutató vonatkozása. - A részegyházakhoz való viszony alapján megkülönböztetünk →megyéspüspököt és →címzetes püspököt (376.k.). - A ~séghez szükséges tulajdonságok: 1) kiválóan erős hit, jó erkölcsök, jámborság, a lelkekért való buzgóság, bölcsesség, okosság, emberi erények; 2) jó hírnév; 3) a 35. életév betöltése; 4) az áldozópapi rendben eltöltött legalább 5 év; 5) teol., szentírástud. v. kánonjogi doktorátus v. legalább lienciátus, melyet a jelölt a Sztszék által jóváhagyott intézményben szerzett, v. legalább valódi jártasság ezekben a tud-okban (378.k. 1.§). - A kinevezést tartalmazó pápai levél kézhezvételétől számított 3 hónapon belül ~ké kell szenteltetnie magát, kivéve ha ettől törvényes akadály tartja vissza. A szentelés előtt nem veheti birtokba hivatalát (379.k.). A hivatal kánoni birtokbavétele előtt a kinevezett személynek le kell tennie a hitvallást és hűséget kell esküdnie az Ap. Sztszék iránt a hivatalosan jóváhagyott formula szerint. - Szentelése szabályai: 1) csak akkor szabad e szt rendet felvennie, ha bizonyos, hogy megvan rá a pápai megbízás (1013.k.); 2) a szentelő ~nek legalább 2 másik szentelő ~öt kell maga mellé vennie, hacsak az Ap. Sztszék felmentést nem adott ez alól; ajánlatos azonban, hogy az összes jelenlévő ~ök együtt szenteljék a kiválasztottat (1014.k.). Az olyan ~szentelést, amelyet az 1013.k. szerinti pápai megbízás nélkül végeznek, az újabb szerzők jelentős része is érvényesnek, de tilosnak minősíti. Ezt látszik alátámasztani az 1382.k. szövege is, amely az ilyen módon való szentelés consecratio-jellegét nem vonja kifejezetten kétségbe. Minthogy a lat. egyházban az az elv, hogy a ~szentelésnek az Egyházzal való hierarchikus közösségben kell történnie, ami a hatályos jog szerint a pápai kinevezés és megbízás formájában valósul meg, többen azért kérdőjelezik meg az enélkül végzett ~szentelés érvényességét, mert nem látják jelenvalónak sem a hierarchikus közösséget, sem a kiszolgáltatónak azt a szándékát, hogy azt tegye, amit az Egyh. cselekszik. Mindezek miatt a kat. ~ök által megbízás nélkül végzett ~szentelések érvényességét többen nyitott teol. kérdésnek minősítik. - A pápai megbízás nélküli ~szenteléskor a társszentelő ~ök szükséges közreműködőknek tekinthetők, így ugyanaz a büntetés vonatkozik rájuk is (1329.k. 2.§). Hogy az ilyen ~szentelés a kat. egyházban érvényes-e, s hogy az egyháznak van-e hatalma arra, hogy annak érvénytelenségét elrendelje, erről újabban különbözők a vélemények. - A pápai megbízás nélkül ~öt szentelő ~ és az, akit ő szentel, az Ap. Sztszéknek fenntartott, önmagától beálló kiközösítésbe esik (1382.k.; vö. SC Fid, Notificatio, 1983. III. 12: AAS 75, 1983, Pars I, 392-393). - Címerfödele zöld kalap, melynek 2 oldaláról zöld zsinóron 3 sorban fölülről lefelé 1, 2, 3 (6-6) bojt függ. A pajzs mögé egyágú keresztet kell helyezni. Ha a ~nek személyre v. székhelyére szóló →pallium-viselési kiváltsága van, címerén jogosult azt ábrázolni. Hazánkban ilyen kiváltság a közelmúltig a pécsi és váci ~nek volt. Az egyh. címertani ábrázolás nem tesz különbséget a valóságos és a c. ~ címerfedele között. 1915. I. 15. óta a ~ okmányaiban, címereiben a nemesi címek és jelvények használata tilos. - A kat. Egyh-ban 1990: 4210 ~ volt. G.F.-Sz.Sz.A.

Péterffy I:7; II:206, 252. - CJH I:21. - LThK II:491. - VS 114. - Erdő 2003:31, 485, 653. - II. János Pál p.: Pastores gregis ap. buzdítás a ~ről. 2003. X. 16. Ford. Diós István. Bp., 2004.

Püspök Pál (Maglóca, Sopron vm., 1902. ápr. 7.-Fadd, 1949. dec. 19.): plébános. - 1926: pécsi egyhm-s pappá szent., Pécsváradon, 1927: Mecsekszabolcson, 1930: Faddon, 1931: Szigetváron, 1932: Dunaföldvárt, 1934: Dunaszekcsőn kp., 1936: Szekszárd-Belvárosban adm. 1944: több zsidó család neki köszönhette megmenekülését. Náciellenes magatartása miatt 1944. X. 19: letartóztatták és a pécsi Nendvich-szállóba internálták. 1947: Faddon plnos. 88

Schem. Qu. 1943:194. - Tóth 1948:69. - Hetényi Varga I:337. Arck. - Diós 1999:177. (2986.)