Magyar Katolikus Lexikon > P > Pásztor


pásztor (gör. poimén; lat. pastor, a pasco, 'legeltet' igéből): nagyobb számú állatot szabadban legeltető, őrző személy; tágabb értelemben szabadban lévő jószágra vigyázó erdő~, szőlő~, dinnye~, azaz csősz. - A ~ legtöbbször megbízott, a nyájnak nem gazdája, csak őre, olykor tulajdonosa is lehetett. A jó ~ azonban mindig együtt él a nyájával, egyenként ismeri az állatokat: ha elcsatangolt v. ellopták, észreveszi hiányát és keresi; ha megsebesült, v. beteg, gyógyítja, ügyel a párosodásra és a szaporulatra, ha megbízott, egyenkénti számadással tartozik felőlük. Ezért nagyon megfelelő képe a ~ a lelkeket tápláló és őrző személyeknek, a →királynak, a →papnak, a →lelkipásztornak. -

1. Hammurápi törvénykv-e (Kr. e. 2000 k.): Ha egy polgár ~t fogad marhák v. aprójószág legeltetésére, 1 évre 8 kor (kb. 960 l) gabonát adjon. Ha elveszít marhát v. juhot, marháért marhát, juhért juhot adjon kárpótlásul. Ha hűtlen és eltünteti az állatról a bélyeget, sőt eladja, ha rábizonyítják, a tízszeresét adja vissza a tulajdonosnak. Ha egy karámba „Isten avatkozik be” (azaz járvány tör ki) v. oroszlán pusztít, a ~ Isten előtt tisztuljon meg, s a kár a tulajdonosé, de ha a ~ hanyag volt, és hibájából elhullás történt, kártalanítania kell a tulajdonost (261-67.§). - 2. Az ÓSz népe Ábrahámtól kezdve nagyon sokáig nomád ~ volt, és a ~foglalkozás végigkísérte tört-ét az Ígéret földjének elfoglalása után is. Állatuk a juh és a szarvasmarha volt. a) Akiknek kevés jószáguk volt, maguk őrizték (Ez 34,15), v. fiaikkal (Ter 31,38-40; 37,2; 1Sám 16,11) ill. leányaikkal (Ter 29,9; Kiv 2,16) őriztették. Nagyobb nyáj esetében a tulajdonos ~t fogadott (1Krón 27,29-31: királyi nyáj; vö. Lk 15,3; Jn 10,12). A ~ fizetsége a nyáj egy része (Ter 30,28-43;. 1Kor 9,7) v. pénz volt. A ~ dolga legelőt keresni, itatáshoz vizet találni (Zsolt 23,2), ami olykor sok türelmet kívánt (Ter 31,40; Kiv 2,16); meg kellett védenie a nyájat a vadakkal és tolvajokkal szemben (1Sám 17,34), ezért volt a ~nak botja (Zsolt 23,4; Mik 7,14), ill. →parittyája (1Sám 17,40.50). Az elveszett, elpusztult állatokért kártérítéssel tartozott (Ter 31,39); a Kiv 22,9-12 részletesen meghatározza a ~ felelősségét. - A ~ és a nyáj kapcsolata Isten és az ember, a kir. és népe kapcsolatának képe lett: Jahve úgy bánik népével, mint a ~ juhaival: gondoskodik róla, vezeti, oltalmazza (Iz 40,11; 49,10; Jer 13,17; Zak 10,8; Zsolt 23,1; 78,52; 80,2). A bírák (2Sám 7,7), a nép vezetői (Jer 2,8) és a pogány fejed-ek (Jer 25,34; Iz 44,28) ~ok, Izr. kir-ait azonban nem nevezik ~nak (1Kir 22,17; Jer 23,1; Ez 34,1-10), bár ~i tevékenységet tulajdonítanak nekik. A ~ címet fenntartják a Messiásnak (Ez 34,23; Zak 10,3; 11,4-17). - 3. Az ÚSz-ben Jézus a jó ~ (Mt 9,36; 15,24; Mk 6,34; Lk 19,10; Jn 10), Ő a „juhok nagy ~a” (Zsid 13,20;. 1Pt 5,4). Péter az egész egyház fő ~i feladatát kapta (Jn 21,16), a többi elöljáróknak Jézus példája szerint jó ~ként kell gondozniuk a híveket (Ef 4,11; 1Pt 5,1; ApCsel 20,28). -

4. A magyar hagyományban az őrzött állatok szerint a ~nak külön neve is van: ökrök ~a az ökrész, tehenek ~a a tehenész, marhák ~a a csorda~, disznók ~a a kondás, kanász, lovak ~a a csikós, juhok ~a a juhász. A ~ segítőtársa a mesterségbe beletanuló ifjú, a bojtár, és az őrzött állatoknak megfelelő kutya (komondor, puli). - Az 1930-as években még élő népszokásban az állattenyésztő vidékek első tavaszi vásárát ~vásárnak nevezték, s részt vett rajta, akinek ~ kellett, ill. aki ~ akart lenni. Este volt a pásztortétel, az avató áldomás, melyet a fölfogadott ~ok adtak az elöljáróságnak és a módosabb gazdáknak. - A Szt György-nap előtti vasárnapon történt a község fölrovása: a bíró, az esküdt, a csordás és a kanász végigjárta a falut, s az első háztól az utolsóig fölrótták, hány tehenet, borjút, disznót, malacot adnak a csordára, csürhére. Ugyanekkor szedték a gazdáktól szalonna- és tojásjárandóságuk negyedrészét. Este a főcsordásné áldomásvacsorát adott. A kanászok Szt Márton, a juhászok Szt György és Szt Dömötör napján ünnepet ültek. - Közös pásztornapok is voltak. 1649: jegyezték föl, hogy „Márton napján, karácsonykor, farsangkedden, húsvétkor, valamint régi szokás volt, most is, akitől mi lehet a ~oknak megadattassék”. Minden ~ok napja az Úrnapja is: hajnalán „pásztormise” volt, melyen régebben utcai körmenetet tartottak, később csak a tp-ot kerülték meg; utána régebben a cinteremben ~táncot jártak. Pünkösdkor, másutt Szt Ivánkor a falu ~ai együttes házról-házra járással szedték a pünkösdi garast v. bocskorpénzt, a korábbi bocskorbőrjárandóság váltságát. - Karácsony szombatjának délutánján az összes ~ kétannyi nyír v. fűzfavesszőből, mint ahány állatuk volt, köteget készített. Este a bal hónuk alá véve, hátukon zsákkal, balkezükben korsóval, jobbjukban egy szál vesszővel, végigjárták a házakat. Ez a ~suprikálás: elmondták a szokásos ~köszöntőt, aztán a vesszővel végigveregették a család minden egyes tagját; a csikóstól és ökröstől a gazda, a tehenestől és kondástól a gazdasszony 2-2 vesszőszálat húzott ki a kötegből, de nem puszta kézzel, hanem kendővel v. kötényük szélével, mert különben állatuk elvetélne. Minél rügyesebbet sikerült kihúzniok, annál bővebbnek várták az állatszaporodást. Azután megveregették a ~ hátát, s ez ugrált, hogy friss legyen a jószág; e vesszőket a mestergerendán rakták el, s tavasszal velük hajtották ki az állatokat. A gyermekeket is ezekkel szokták jóra inteni. Az egyik vesszőből azonnal kis karikát fontak, s azt másnap reggel a vederbe v. vályúba téve, Újévig róla itatták az állatokat, hogy egész éven át egészségesek legyenek. A ~ok vesszeiért szalonna és kalács került a zsákba, bor a korsóba. - Sok helyt Lucától karácsonyig minden este ostorral csattogtatták végig az utcákat, hogy a boszorkányokat az istállótól elijesszék. Másutt Lucától karácsony estéig, mindennap egy-egy részt fonva, ostort készítettek, s az éjféli mise előtt ezzel pattogtatva, kolompolás, tülkölés között járták az utcákat, hogy az állatoknak ártó gonoszokat egész évre elriasszák a falutól. Erdélyben a pléb. elé gyülekeztek, s csak azután indultak útnak, amikor a legidősebb ~ hálaadó és áldástkérő imáját végighallgatták. - A Luca-napi tizenkettednek ez a ~szokása karácsony, néhol Szt Szilveszter napján éjfélkor ért véget a kongózással v. nyájfordítással. A ~ok gyermekei s a ~oknak készülő suhancok csoportokba verődve járták az utcákat, s ha a kérdésükre: „szabad-e a nyájat megfordítani?” igenlő választ kaptak, az udvarba bemenvén, éktelen kolompoláshoz, vasfazékveréshez, tülköléshez fogtak, hogy a nyáj fölriadjon és megforduljon, mert amelyik állat óévről újévre forduláskor másik oldalára fordul, annak bő és szerencsés szaporodása lesz az új évben. A nyájfordításért szalonnát és kolbászt kaptak. - Szt Szilveszter estéjén a ~ugráltatás is országos szokás volt: A falu nagygazdái a bíróhoz gyűltek, s oda hívatták a ~okat. Egy darabig borozgattak, azután a bíró minden ~ elé egy-egy pénzdarabot dobott, melyet féllábon ugrándozva kellett fölvenniök. - A székely és jász ~ok farkas-, medve- és kígyóünnepet tartottak, hogy jószágaik áldozatul ne essenek ezen állatoknak. A farkas-ünnepet Szt Mihály, a medve-ünnepet Szt Illés, a kígyó-ünnepet Szt Elek napján tartották úgy, hogy minden munkától tartózkodtak, ollót és kést még csak kezükbe sem vettek, s a határdombokon máglyatüzeket gyújtottak. Hasonló dologtiltó nap a tehén- és disznótartó gazdákra Szt Vendel napja, továbbá vidékenkint más-más, egy v. több olyan fogadalmi nap, melyen dögvész kezdődött, v. villámcsapás, tűzvész, árvíz, jégszakadás miatt sok állat pusztult el; e fogadalmi napok azonban istentiszt. hallgatásával is járnak, s másodrangú ünnepeknek számítanak. R.É.-**

Eilers 1932:51. - MN IV:214. - BL:1439.

Pásztor: őskeresztény irat az apostoli atyák korából, a római egyházban a 2. sz. elején fölmerült kérdésekről. - Szerzőjének →Hermászt tartják, akit Órigenész a Róm 16,14: említett Hermásszal azonosított. A ~ban a szerző azt mondja magáról, hogy eladott rabszolgaként került Rómába, ahol felszabadult, vagyont örökölt és a római egyh-ban laikus próféta volt. Említi Klémészt, aki Kelemen (ur. 88-97) vagy Pius p. (ur. 140-155). - Tartalma: 5 látomás (horaszeisz, visiones), 12 parancs (entolai, mandata) és 10 hasonlat (parabolai, similitudines) Terjedelme hosszabb, mint az ÚSz bármely kv-e, műfaját tekintve apokalipszis. Görögül íródott, de a 9. hasonlat egy része és a 10. hasonlat csak lat. fordításban maradt ránk. A ~ alapkérdése, hogy a keresztség után elkövetett súlyos bűnökre (bálványimádás, hittagadás, gyilkosság, házasságtörés) van-e bocsánat? A ker-ek egy része szerint nem, ők csak a keresztségben kapott, egyszeri bűnbocsánat lehetőségét ismerték el. Velük szemben Hermász - kinyilatkoztatásaira hivatkozva - azt tanítja, hogy a keresztség után elkövetett súlyos bűnökre is van bocsánat, de csak egyszer! - 1. A látomások. a) Az 1. látomásban egy idős, ráncos, tiszteletreméltó úrnő feltárja Hermásznak a jelen bűneit, őt és házanépét bűnbánatra inti. - b) A 2. látomásban kapja Hermász a mennyei levelet, mely a második bűnbocsánatra vonatkozó kinyilatkoztatást tartalmazza. E kinyilatkoztatás szerint Isten a maga művét, az Egyházat a bűnbánat által akarja beteljesíteni. Az igazak számára véget ért a bűnbánati idő, a szentek is mind betöltötték már a bűnbánat napjait, a pogányok számára még van bűnbánat a végső napig. Hermásznak álmában nyilatkoztatja ki egy ifjú, hogy ez a tiszteletreméltó úrnő nem a →Szibilla, hanem az Egyh., aki azért látszott olyan idősnek, mert mindennél előbb teremtetett, a világ is érte teremtetett (Vis 2,4,1). E látomás végén ismét megjelenik Hermásznak az Úrnő, megparancsolja neki, hogy a mennyei kv-et csak később, kiegészítése után írja le, s ne a 12 presbiternek küldje meg, hanem Kelemennek és Grapténak, az özvegyeket és árvákat gondozó diákonusnak. A többi városokba majd Kelemennek kell elküldenie, Hermásznak a saját városa presbiterei előtt kell felolvasnia a kv-et. - c) A 3. látomásban Hermász még egy megbízást kap az Úrnőtól: meg kell mondania Maximosznak, hogy üldözés fog jönni, ha Hermász úgy látja, hogy ismét tagadni fog. Ez az üzenet nagyon fontos, mert arra enged következtetni, hogy a második bűnbocsánat azoknak volt sorskérdése, akik az üldözés idején hittagadókká váltak. Ez a látomás a legfontosabb, mert benne található a kinyilatkoztatás a toronyépítésről, ami az Egyh. gyarapodásának képe. A tornyot 6 ifjú építi különböző formájú kövekből, melyek a ker-eket jelképezik. Emberek ezrei segédkeznek nekik, akik különböző távolságból hozzák a köveket a toronyhoz. A köveknek annyira illeszkedni kell egymáshoz, mintha a torony egyetlen kőből volna! Az Úrnő magyarázza meg Hermásznak, hogy a torony azonos az Úrnővel, az Egyházzal: Vízre épül, mert az élet a víz által menekült meg és víz által fog üdvözülni (→keresztség). A mindenható és dicsőséges Név szavára alapozódik, és az Úr láthatatlan ereje tartja fenn. A kövek első csoportja az apostolok, püspökök, tanítók és diákonusok, akik szentül éltek és felügyeltek Isten választottaira; ők a négyszögletes, fehér kövek a toronyban, tökéletes harmóniában a többi kővel. A kövek következő csoportja azok, akik szenvedtek az Úr nevéért. A harmadik csoport azok a keresztények, akik az Úr parancsait megtartották. Beépülnek a toronyba a →neofiták is, akik újak a hitben és hűségesek. Azokat a köveket hajítják el és nem építik be a toronyba, melyek a megtérni nem akaró keresztényeket jelentik. Ezek is bekerülhetnek a torony épületébe, ha addig megtérnek, amíg tart a torony építése. Aki kész a bűnbánatra, az visszatérhet tehát az Egyházba. Az ilyen keresztényeket jelképező kövek a torony közelében vannak. Tekintetbe vehetők a gazdagok is, akik nem teljesen igazak, nem tartanak kapcsolatot a szentekkel. A toronyba nem kerülhetnek be viszont a törvénytelenség fiai, akik nem készek a bánatra, akik elbuktak már megkeresztelkedésük előtt, a katekumenátus alatt. - d) A 4. látomást „dicséret és hálaadás” közben kapja Hermász. Tengeri szörnyhöz hasonló állatot lát, nagyon megijed tőle, Istenhez könyörög, hogy mentse meg tőle. Még mielőtt az állatot megpillantotta volna, hang figyelmeztette Hermászt, hogy legyen erős, ne kételkedjen! Amikor a szörnyeteg elhaladt mellette, feltűnik egy menyasszonyi díszbe öltözött szűz, fején diadém. Hermász fölismeri, hogy az Egyh. az, aki látomásai során egyre fiatalabb alakban jelenik meg előtte. Az Úrnő megmagyarázza a látomás értelmét: a szörnyeteg a jövendő szorongatások jelképe, Hermász azért menekült meg előle, mert láttán az Úrhoz fordult, benne bízott. - e) Az 5. látomásban jelenik meg Hermász szeme előtt a ~, akit a legszentebb angyal küldött el hozzá, hogy élete hátralevő napjaiban vele lakjon. Hermász nem ismeri fel, de a ~ bemutatkozik neki: „én vagyok az elárult ~”. Hermász még mindig nem ismeri fel, csak azután, hogy alakot változtatott: az elárult ~ nem Jézus Krisztus, hanem Hermász őrangyala, a bűnbánat angyala, aki élete hátralévő napjaiban vele fog lakni. Az Úrnő alakja szintén változott Hermász látomásaiban, de lassan, látomásról látomásra, a ~ azonban hirtelen vált alakot Hermász előtt. Miután Hermász felismerte a ~t, az diktálni kezdi neki a parancsokat és hasonlatokat. - 2. A parancsok a hitre, istenfélelemre, a megtartóztatásra, a lelki örömre, az igazságosságra, a szüzességre és házasságra vonatkozó utasításokat tartalmaznak. A ~ tiltja a haragot, a kétkedést, a szomorúságot, és szól a hamis prófétáról és a kétféle vágyról. A parancsok alapja ugyanaz az erénykatalógus, amelyet a Barnabás-levél írója, a →Didakhé szerzője is használt. Az 1. parancs: mindenekelőtt hinni kell, hogy egy az Isten, aki a semmiből hívta létre a mindenséget, aki mindent magában foglal, akit egyedül nem foglal magában semmi. Ez a parancs nagyon jelentős, mert az ókeresztény irod-ban Hermász beszél elsőként a semmiből való teremtésről, igaz, minden fil. reflexió nélkül. E parancsot →hitszabálynak is felfoghatjuk, s aki megtartja, az féli Istent, Istent félve megerősödik, levet magáról minden igazságtalanságot, az igazság összes erényét magára ölti, Istenben él. - 3. A hasonlatok. A parancsok után a bűnbánat angyala hasonlatokat mond Hermásznak fákról, szőlőről, a téli és a nyári fáról, a szőlő gazdájáról és szolgájáról, a pásztorról és nyájáról. Közülük a legfontosabb a fűzfa, mely Isten népének jelképe: Az Úr hatalmas angyala áll a fűzfa mellett, ágakat vág le a fűzfáról, a levágott ágakat kiosztja Isten népének, mely a fa árnyékában összegyülekezett. Noha az angyal a fűzfa sok ágát levágta, a fűzfa mégis sértetlen maradt! Az angyal a kiosztás sorrendjében visszakéri Isten népe tagjaitól a kiosztott ágakat, s mindegyiket megvizsgálja. Némelyektől féregrágta, másoktól elszáradt ágakat kapott vissza. Akik sérült ágakat adtak vissza az angyalnak, azokat félreállította. Külön csoportba kerültek azok is, akik félig elszáradt ágakat adtak vissza. Akadtak olyanok, akik ugyanolyan állapotban szolgáltatták vissza az ágakat, ahogyan átvették. Az angyal különösen örült, ha nemcsak úgy kapta vissza az ágakat, ahogyan kiosztotta, hanem azok még termést is hoztak! Akik ilyen gyümölcsöző ágakat hoztak vissza, azoknak koszorút és pálmaágat hozatott, beengedte őket a toronyba. Azokra, akik sértetlen, zöldellő ágakat adtak vissza, de hajtás és gyümölcs nélkül, ruhát adatott és megpecsételte őket. A többieket a ~ra bízta. A ~ elültette a félig elszáradt ágakat, hátha életre kapnak még. Az Úr hatalmas angyala által felállított csoportok sorjában hozzák a ~nak ágaikat, aki nemcsak elültette, de meg is öntözte őket. Néhány nap múltán megvizsgálta az elültetett ágakat, s azt tapasztalta, hogy sok közülük megfogant, azaz, tulajdonosaik bűnbánatot tartottak. Eddig a hasonlat. Ezután a ~ megmagyarázza Hermásznak a részleteket: az egész földet beárnyékoló fűzfa Isten törvénye, nem más, mint „Isten Fia, akit a föld határáig prédikáltak”. Az ágakat Mihály főangyal osztja ki. Ő uralkodik a népek fölött, ő a népek angyala, ő adta a népek szívébe Isten törv-ét, ő is vizsgálja felül, hogy megtartották-e azt. - Sejthető, Mihály főangyal alakjában Jézus rejtőzik, akié az ítélet, hiszen a hasonlat errről szól. Korai zsidókeresztény írásokban ez az azonosítás, Mihály = Jézus, meglehetősen gyakori. Akik termő ágakat hoztak vissza az angyalnak, a vértanúk, ők szenvedtek a törv-ért. Akik sarjadó, de gyümölcsöt nem termő ágat hoztak vissza, az igazak, ők nem szenvedtek a törv-ért, de teljesítették azt. Ezek mind bebocsátást nyertek a toronyba, azaz üdvözültek. Akiket az Úr dicsőséges angyala a ~ gondjaira bízott, azok a földi egyházhoz tartoznak, bűnbánatot tartanak. - A 9. hasonlatban visszatér a toronyépítés képe: hatalmas síkság közepén kocka alakú szikla emelkedik, a torony, mely oly hatalmas, hogy az egész világot magába tudná foglalni. A szikla körül 12 hegy, változatos növényzettel és állatvilággal. A szikla mindezeknél a hegyeknél magasabb, kapuját 12 szűz őrzi. A kapu maga Jézus Krisztus. Megjelenik 6 férfi, a víz mélyéről 10 ragyogó, kocka alakú követ hoz fel, melyek nincsenek megfaragva, s a szüzekkel a toronyépítéshez vitetik. A tornyot a sziklára és a sziklában levő kapu fölé építik, a 10 kő tökéletesen fedi a sziklát, pontosan illeszkedik az alaphoz. A 10 kő a fundamentum, a szikla és kapuja pedig az egész építmény hordozója. Ismét 25 kő emelkedik fel a mélységből, majd 35, majd 40, ezeket mind beépítik a toronyba, 4 rétegben. Több kő nem emelkedik fel a mélységből. Ezután már a hegyekből hozzák a köveket, melyeket azonban az építőmunkások előzőleg megfaragnak, csak azután adják át a szüzeknek, hogy vigyék a toronyhoz. Az eredetileg különböző színű kövek a toronyba építve mind fehérré válnak, nem ütnek el a fundamentum színétől. A 6 férfi kiszedi a köveket, melyeket nem a szüzek hoztak a toronyhoz, de valahogy mégis bekerültek, s nem lettek fehérré, ezeket visszavitetik lelőhelyükre. A szüzeknek kell elhozniuk ismét, a kapun keresztül kell bevinni a toronyba, mert különben sohasem lesznek fehérek. A 6 férfi pihenőt parancsol a munkásoknak, a szüzeket azonban a torony körüli őrködésre szólítják fel. Hermász megkérdezi a ~tól: miért nem látja a toronyépítés befejezését? A ~ azt válaszolja: az építkezés addig nem fejeződhet be, amíg el nem jön a torony Ura, hogy megvizsgálja az épületet és kicseréltesse a silányaknak bizonyult köveket. - Hermász a hasonlat értelmét szeretné megtudni, a ~ azonban azt mondja neki, hogy várjon néhány napot, miután eljön a torony Ura, hogy szemléjét megtartsa, akkor megkapja a parabola tökéletes magyarázatát. A jelzett néhány nap után valóban megérkezik a torony Ura, jobbján, balján a 6 férfi, a szüzek eléje mennek köszönteni. A torony Ura magassága felülmúlja a toronyét. Először megtapogat minden már beépített követ, majd botjával ráüt mindegyikre. Az ütés hatására egyes kövek szurokfeketévé válnak, mások megrepednek, elszürkülnek, foltossá válnak, nem illeszkednek már többé pontosan a többi kőhöz, kilazulnak. A torony Ura megparancsolja ezeknek a köveknek az eltávolítását, meghagyja, hogy más kövekkel helyettesítsék őket. Az alkalmatlan, kiszedett kövek pótlására azonban nem a hegyekből kell hozni a köveket, hanem a síkságról. A síkságot felássák, onnan hoznak ragyogó, fehér köveket. Ezek a kövek részben gömbölyűek, részben kocka alakúak. A síkságról hozott fehér kövek a 12., a fehér hegy alapjából valók. A szögletes köveket megfaragják, azonnal beillesztik a kiszedett kövek helyére, a gömbölyűeket azonban félreteszik egyelőre, később használják fel őket. A kiszedett köveket a torony Ura a ~ gondjaira bízza, hogy tisztítsa meg őket, utána pedig helyezze el a torony épületébe. Amelyeket nem tud beilleszteni, azokat a köveket hajítsa messze a toronytól. Két nap múlva a ~ visszatér, a megfelelő köveket visszailleszti a torony épületébe. Amelyek viszont ugyanolyanok maradtak, mint kiszedésükkor, azaz nem tartottak bűnbánatot, azokat messzire viteti a toronytól. A gömbölyű fehér köveket azért nem faragtatja meg, mert túl sokat kellene lefaragni belűlük, hogy a többi kőhöz illeszkedhessenek. A ~ még mindig nem magyarázza meg Hermásznak a látomás értelmét, otthagyja az építkezést, Hermász a toronynál marad, majd a következő nap visszatér. Ekkor valóban megkapja Hermász a magyarázatot. - A szikla, a kapu Isten Fia; a szikla ősrégi, mert Isten Fia ősibb a teremtésnél, már a teremtéskor az Atya tanácsadója volt; a kapu új, mert Isten Fia a végső idők utolsó napjaiban vált nyilvánvalóvá, hogy mindazok, akiknek üdvözülniük kell, rajta keresztül menjenek be Isten országába. A 6 férfi között az, akinek magassága felülmúlja a torony magasságát, szintén Isten Fia, a dicsőséges Férfi, jobbján és balján a 6 angyal. Ez a 6 angyal Isten Fia nélkül nem járulhat Isten színe elé. A szüzek Isten Fiának erői, ők viszik a kapun át a köveket a toronyba, miközben erejüket átadják a köveknek. Ezért váltak a kövek a toronyba illesztés után mind fehérré, ezért simultak mind pontosan egymáshoz, annyira, hogy a torony és a szikla szinte egyetlen kőnek látszik! Eme beöltöztetés következményeként a torony szinte egy testet, egy lelket mutat! A torony a sziklára épül, mert Isten Fiának neve nagy és felfoghatatlan, az egész világot hordozza. A 12 szűz közül a 4 legfontosabb nevét is közli a ~ Hermásszal: hit, megtartóztatás, erősség, türelem. A torony fundamentumához használt, a mélységből felmerülő 10 kő az emberek 1. nemzedéke, a 25 kő az igazak 2. nemzedéke, a 35 kő Isten szolgái és a tanítók, akik Isten Fiát hirdették. Az egyházba tehát beépül az egész emberiség a világ kezdetétől. A vízből (a keresztségből) kellett felmerülniük, hogy élők legyenek. Az apostolokat jelentő 40 kőnek is velük kellett a víz mélységeiből felmerülni, mert a régebben elhunytaknak is az ap-ok hirdették Isten Fiát, ők adták meg nekik a pecsétet, mely lehetővé tette számukra a bejutást Isten országába. Eszerint az ap-ok is alászálltak az alvilágba, ott hirdették a korábban elhunytaknak Krisztust, sőt kereszteltek is! Az emberiség Krisztus előtt elhunyt tagjai halottként merültek el a víz mélyébe, az ap-ok azonban élve szállottak alá, s az életre keltett holtakkal együtt emelkedtek ki onnan, s jutottak be a toronyba. Az egyháztorony az egész emberiségből épül, az egyházhoz tartozás feltétele a keresztség, ezért tartja Hermász szükségesnek a keresztséget visszamenőleg is. A torony körüli 12 hegy az emberiség 12 népcsoportját jelenti, s különböző színűek, ahogyan az egyes népek szellemisége, nyelve, gondolkodásmódja különböző. A síkságról hozott, gömbölyű, fehér kövek azok a gazdagok, akik ártatlanok ugyan, de nem tökéletesek. Igaz, soha nem távolodtak el Istentől, gonosz szó nem hagyta el ajkukat, mindig helyeset, jót beszéltek, szerették az igazságot, de gazdagságuk elvakulttá tette őket Isten igazságosságával szemben. Miután az Úr megismerte gondolkodásmódjukat, elvette tőlük a vagyont, csak annyit hagyott meg, amennyivel jótékonykodni tudnak. Néhányat közülük már megfaragtak, beépítettek a toronyba. A többiekről még le kell majd verni a világ hiúságát, hogy alkalmassá váljanak a beépítésre. E magyarázat mutatja, hogy a gazdagok külön problémát jelentettek az egyháznak, mert az üldözések számukra különösen nagy próbatétellel jártak, vagyonelkobzással, aminek következtében földönfutóvá váltak. - A 10. hasonlat végén a ~ megismétli a küldetést, melyet Hermászra bíz, akinek azt teljesíteni kell. A Hermásznak adott megbízatás megismétlésével zárul a mű. - A ~ látomásai és hasonlatai az időben és térben egyetemes egyház képét rajzolják meg és tanítja, hogy a keresztség minden ember számára szükséges szentség az üdvösségre. - M-ul: ÓÍ III:246. (ford. Ladocsi Gáspár). V.L.

Vanyó 2000:106.

Pásztor, Szt   →Jusztusz és Pásztor, Sztek

Pásztor Edith (Bp., 1925. jún. 8.-): történész, egyetemi tanár. -1943: az angolkisasszonyoknál éretts. Bpen. 1943-47: a bpi és a róm. La Sapienzia tudegy-en kk. történetet tanult. 1949-51: Rómában elvégezte a Scuola Vaticana di Palaeografia, Diplomatica e Archivistica tanf-ait, 1953: mindhárom tárgyból diplomát szerzett, kk. tört-ből drált. 1951-68: a Scuola Vaticanában a kk. pápai regisztrumok indexén dolgozott. 1968: a La Sapienza Egy. kk. tanszékén tanársegéd, 1970: mtanár, 1982: egy. tanár, a IV. tanszék vez-je. - Egyidejűleg tanított a róm. kat. egy. (LUMSA) bölcsészkarának egyetlen kk. tanszékén, valamint a Pápai Ferences Egy. (Antonianum) kk. és ferences tört. int-ében is. Több mint 200 tanulmányában főként a p. regisztrumokkal, a női vallásosság és a ferences kultúra kk. tört-ével foglalkozik. 2003: Pro cultura Hungarica kitüntetést kapott. s.k.

Pásztor Győző (Bp., 1933. júl. 24.-): kanonok, plébános. - Közgazd. éretts. után az ELTE TTK karán mat.-fiz. szakos tanári diplomát szerzett. 1957 őszén váci egyhm-s kispapként kezdte a teol-t Egerben. 1961. VI. 18: sztelték pappá. Tekintettel tanári diplomájára, nem kaphatott lelkipásztori beosztást, ezért a Főv. Vízműveknél óraleolvasó lett. 1962: Rádon, 1963: Kiskunhalason, 1972: Hódmezővásárhelyen, Cegléden kp. 1973: Szolnok-Szandaszőlős admin-a. 1981: Dabas-Sári plnosa. 1985: esp., 1988: szentszéki bíró és az egyhm, hitokt. bizottság elnöke, 1989: az OHB tagja. 1992: székesegyh. kanonok. - 1993-: a →sári iskolaügy irányítója.

Pásztor Lajos (Bp., 1913. febr. 3.-Róma, Olaszo., 1997. okt. 8.): történész, egyetemi tanár, vatikáni levéltáros. - A kecskeméti piar. gimn-ban éretts. 1932-36: a Pázmány Péter Tudegy. bölcs. hallg-ja, 1933-: az Eötvös Koll. tagja. Az MTA ösztöndíjával 1936-38: a Vatikáni Titkos Levtárban kutatott. 1938. XI-1941. IX: a Pázmány Péter Tudegy. bölcs. karán tanárs., 1939. V: középisk. tanári okl-et szerzett, 1941. I: drált. 1941. IX: a M. Orsz. Levtárban beosztott tanár. 1946. X: Keresztury Dezső vallás- és közokt. min. ~t tud. titkárként a →Római Magyar Akadémia tört. int-ébe küldte, azzal a feladattal, hogy tört. forrásokat dolgozzon föl és szervezze ösztöndíjasok kutatómunkáját. 1946. XI-1948. XII: a Róm. M. Akad. titkára. XII. Pius p. 1949. IV: a →Vatikáni Titkos Levéltár scriptorának nevezte ki; ~ volt az első (és mindmáig egyetlen) m. polg. személy, aki e megtiszteltetésben részesült. - ~ teljesen ismerte a levtárat 1936-38: folytatott kutatásai alapján; 1944: Bpen az MTA-ban előadást is tartott tört-éről és állományairól. 1956: levéltárnok, 1963-83: a Commissione della Santa Sede per le Guide delle Nazioni titkára; e minőségében a Vatikáni Titkos Levtár hivatalos kiküldöttje az évenkénti nemzetk. levtári értekezleteken Eu-ban, Kanadában, Amerikában, Ázsiában. 1968. XI-1983. VI: a →Gregoriana Pápai Egyetem egyhtört. karán mint egyetlen m. polg. személy az egyhtört. tanára, a róm. kúria tört-ét és levtártant tanított. 1969-76: a Vatikáni Titkos Levtár melletti Scuola Vaticana di Palaeografia, Diplomatica e Archivisticán (→Serédi Jusztián egykori tanszékén) is előadott. - 1974: Szt Szilveszter-érdemrendet kapott a p-tól, 1994: a M. Közt. Érdemérem tiszti keresztjét kapta. - Ol. nyelvű tud. munkája mellett ápolta a m. kultúrát is, kutatásaiban és írásaiban a m. tört. problémáival, a m-ol. tört. kapcsolatokkal, a pápaság és a vatikáni levtár tört-ével, a benne őrzött levtári állagokkal foglalkozott. 1955-80: az Anonymus római m. kv-kiadó egyik alapítója és vez-je, a róm. →Katolikus Szemle (1949-91), ol., fr., ang. enciklopédiák munk. A 2000: alapított ~ Közalapítvány évente 2 fiatal m. történésznek ad ösztöndíjat a Vatikáni Titkos Levtár m. anyagának föltárására. - M: Regnum egyhtört. évkv. 2. köt. Bp., 1937. (Temesvári Pelbárt és Laskai Ozsvát az egyh. és világi pályáról); uaz 5. köt. Uo., 1943. (A máriavölgyi kegyhely a XVII-XVIII. sz-ban) - A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Uo., 1941. - La Confederazione Danubiana nel pensíero degli italfani ed ungheresi nel Risorgimento. Roma, 1949. - L'Archivio dei Governi Provvisori di Bologna e delle Provincie Unite del 1831. Pietro Pirrivel. Citta del Vaticano, 1956. - Számkivetés küldetéssel. Róma, 1966. - Archivistica. Problemi e ricerche. Uo., 1970. - Guida delle fonti per la storia dell' America Latina negli Archivi ecclesiastici d'Italia. Cittá del Vaticano, 1970. - La Curia Romana. Problemi e ricerche per la storia nell' etá moderna e contemporanea. Roma, 1971. - Guida delle Fonti per la Storia dell' Africa a Sud del Sahara negli archivi Ecclesiastici d'Italia. Zug, 1983. - La Segretaria di Stato e il suo Archivio 1814-1833. 1-2. köt. Stuttgart, 1984-85. - Il Concilio vaticano I. Diario di Vicenzo Tizzani 1869-1870. 1-2. köt. Kiad. Stuttgart, 1991-92. - Storia Religiosa dell'Ungheria (La vita religiosa degli ungheresi prima della Riforma). Gazzada (Varese), 1992:161. - Rivista di studi ungheresi 1995/10. (V. Fraknói: Monumenta Vaticana historiam Regni Hungariae illustrantia 1881-92) Bo.Gy.-Pásztor Lajosné

Repertórium a Katolikus Szemle I-XXX. évf-hoz 1949-1978. Róma, 1980:182. - Borbándi 1992:285. - Magyar egyhtört. vázlatok. Regnum, 1994/3-4. (~ köszöntése); 1996/1-2. (Gerevich Tibor: A Római Magyar Tört. Int. működéséről 1924-26) - M. Nemz. 1997. X. 10. (Pál József) - Nagy 2000:777.

Pásztor László (Enyicke, v. Abaúj-Torna vm., 1922. szept. 26.-): káplán. - 1949. IX. 26: Kassán pappá szent. A sárosi Nyársarlón kp. 1950: Radoma plnosa, 1951: Tótsóváron, majd Butkán kp. Behívták katonának 1951-54: munkaszolgálatos. Szabadulása után Kisszebenben kp. 1956: az ungi Lakárd plnosa. 1960: letartóztatták, bebörtönözték. 1965-ig nem folytathatta hivatását, 1965: a zempléni Csörgőn plnos. 1973: a bodrogközi m. lakosságú Boly plnosa. 88

Schem. Cass. et Satmar. 1948:93 - Hetényi Varga III:243.

Pásztor Magdolna, RSCJ (Zsigárd, Pozsony vm., 1882. okt. 17.-Riedenburg/Br., Au., 1960. aug. 27.): szerzetesnő. - Apja János r.k. földműves, anyja Erdély Erzsébet r.k. htb. ~ 1900. XII. 6: Bpen lépett a →Szent Szív Társaságba. 1903. XII. 31: első, 1913. IX. 29: örök fog-át uo. tette. 1903: a →Philippineumban szakácsnő, mosónő, sekrestyés, 1918: a →Sophianumban szakácsnő, élelmiszerraktáros, sekrestyés, 1950: Riedenburgban a házt-ban dolg., sekrestyés. r.k.