Magyar Katolikus Lexikon > P > Pászka


Pászka (arám), pészah (héb.), transitus (lat.): az Úr átvonulása Egyiptomon a kivonulás előtti éjszakán; illetve ennek ünnepe: Niszan hónap 15-22-ig. A →széderrel kezdődik, melyet a →kovásztalan kenyér hete követ. - 1. Elnevezése. Az ÓSz-ben az arám paszka szónak a héb-ben a pészah felelt meg (a maszoréta szövegben 49x szerepel, s a 2Krón 35,18 kivételével mindig névelővel). A szótő alapjelentése vsz.: 'sántít', amiből a kultuszban 'ugrál, táncol' lett, majd a rítus teol. értelmének kifejezésére az 'átugrani, megkegyelmezni' jelentés alakult (Kiv 12,13.23.27; Iz 31,5). Névelővel jelenthet szertartást és áldozati állatot. A LXX-ban és az ÚSz-ben az arám szónak (29x) a gör. pászka felel meg; jelentheti az ünnepet, a szert-t és az áldozati állatot is. - 2. Bibliai források. A húsvétra vonatkozó előírások az ÓSz-ben: Kiv 23,18 (→Szövetség könyve, a húsvét szó szerint való említése nélkül); 34,25; 12,21-27; MTörv 16,1-8; Kiv 12,1-14.43-49; Szám 9,1-14; Lev 23,5 (→szentség törvénye); Ez 45.21-24. A húsvét ünneplése: Józs 5,10; 2Kir 23,21; 2Krón 30,35; Ezd 6,19 -22. A →kovásztalan kenyér ünnepével kapcsolatos előírások és tények ugyanitt találhatók. Önálló ünnepként tárgyalja a Kiv 23,15; 34,18; MTörv 16,16; Kiv 13,3-10; 12,15-20; Lev 23,6 (szentség törv-e); Szám 28,17-25; a tört. szövegek közül: 2Krón 8,13. - 3. Eredete. A legrégibb bibliai szövegek arra engednek következtetni, hogy az izr. törzsek a húsvéti szert-t már Mózes idejében ismerték (Kiv 3,18; 5,3; 7,16.26; 8,16.21-24; 9,1.13; 10,3.7-11.24 5-26). Különösen a Kiv 8,21-24 mutatja, hogy Izr. fiai kötelezőnek éreztek magukra nézve egy szert-t, mely Egyiptomban, ahol a kosnak számos kultikus helye volt, szentségtörésnek számított. Így egyes kutatók a húsvét eredetét a nomád pásztorok tavaszi ünnepében keresik, amikor föláldozták a nyájból az első ellést; mások a pásztoroknak a téli legelőről a nyári legelőre való, átvonulásával keresik a kapcsolatot (→Izrael fiai Egyiptomban). A Kiv 12,1-14: leírt rítus elemeit a nomád szokásokkal összevetve egyesek arra jutottak, hogy a bibliai húsvét és az iszlám előtti arabok húsvét ünnepe közös tőre vezethető vissza (tavaszi ünnep, családi ünnep, ezen fő szert-ként a nyáj első ellésének föláldozása és az ajtófélfa megkenése vérrel, áldozati lakoma és a csonttörés tilalma). Mindehhez járulnak azok a megfigyelések, melyeket 20. sz. félnomád népek közt tettek Jordániában. - 4. Az első ~. A neve arra utal, hogy amikor Jahve átvonul Egyiptomon, Izr. fiainak házai mellett elhalad (Kiv 12,14.23.27). A bárányokat az elsőszülöttek megváltására öli meg Izrael (12,29), az ajtófélfákra és szemöldökfára kent vért látva a pusztító angyal kikerüli a házaikat. A keserű saláta az egyiptomi szolgaság jelképe. A sietség lett a magyarázata a kovásztalan kenyérnek és az úti öltözetnek. Az előírások (12,1-14) a szert-t a legősibb formájában megőrizték. A tavaszi hónap (a fogság előtt Abib v. az 1. hónap, utána Niszán), amelynek holdtöltekor az ünnepet meg kellett tartani nomád szokás szerint, az év kezdetét jelentette, bár Izr-ben a letelepedéssel őszre tevődött át az év eleje (a Jubileumok kv-e 17,15; 18,3 szerint Ábrahám is Niszán 14-én mutatta be áldozatát). Az ünnep családi ünnepnek látszik, papról nincs szó a leírásban. Áldozati állat csak kecske és juh lehet, ami a nomádok számára a megélhetést jelentette. - 5. A ~ a babiloni fogságig. A Kánaánban való letelepedés után a ~ éjszakájához hozzákapcsolódott a →kovásztalan kenyér egy hétig tartó ünnepe, amely a földművesek tavaszi ünneplése volt. Jellemző módon a papi hagyományban elkülönül a 2 ünnep. Az első kísérlet összekapcsolásukra a Józs 5,10: olvasható; fejlettebb foka a MTörv 16,1-8; teljesen: Ez 45,21. A kultusznak a jeruzsálemi tp-ban való összpontosítása (MTörv), amely Hiszkija nevéhez fűződik, a ~ra is kiterjedt (vö. 2Krón 30,1). A deuteronomikus törv-ben (MTörv 16,1-8) a ~nak már nincs családi és nomád jellege; már nagy állatot is föl lehet áldozni és ebből következően az áldozati állatot meg is lehet főzni, azaz föl lehet darabolni. De hogy ez a gyökeres újítás nem vált teljesen ált-sá, azt nemcsak a ~ törv-e (Kiv 12,1-14; Lev 23,5-8: mindkét szövegben a fogság előtti „első hónap” szerepel), hanem az →elephantinei papiruszok közül a húsvéti is mutatja. Kiviláglik belőle, hogy az elephantinei közösségnek nemcsak tp-a volt, hanem a ~t és a kovásztalan kenyér ünnepét is megülte a deuteronomikus törv-nyel ellentétben, mégpedig a MTörv 23,5-9 által meghatározott időpontban. - 6. A fogság után a ~t a deuteronomikus és a papi törv-t összekapcsolva ünnepelték: az állatot a Tp-ban áldozták föl, utána családi körben szakrális lakomát tartottak. A Tp. pusztulása (Kr. u. 70) után a rítus első részét el kellett hagyni; ez csak a szamariaiak közt maradt fenn, akik 2000: is áldoznak állatot →Gerizim hegyén. - A ~ szertartását a Misna Peszahim traktusa határozza meg: a Niszán hónap 13. és 14. napja közé eső éjszaka az egész házat át kellett kutatni, nem maradt-e kovásszal sült kenyér; a talált maradékot 14-én de. 11 óráig lehetett elfogyasztani; délben az összes többit el kellett égetni. Naplemente előtt →hallelt énekelve leölték a Tp-ban az áldozati állatokat (14.30-kor kezdték, v. ha Niszán 14. péntek volt, akkor 11.30-kor). A hívő maga ölte le áldozatát; a papok csak fölfogták a vért, odaöntötték az oltár lábához és az égőáldozat oltárán elégették a hájat. Ezután a hívő hazavitte áldozati állatát, ott nyárson megsütötték és a család elfogyasztotta. A „család” lehetett nem vérségi kötelékkel összetartozó emberek közössége is. A zarándokok rendszerint társultak egymással, s Jézus is ilyen közösséget alkotott a tanítványokkal. - Az áldozati állat elfogyasztásakor a Kiv 12,11 előírását (útra kész testtartás, gyors evés) már nem tartották; inkább gör. v. róm. lakoma jellegét öltötte a húsvéti áldozat elköltése. A Misna kifejezetten előírja, hogy még a legszegényebbek is leheveredve fogyasszák el az áldozati állatot, és igyanak hozzá 4 pohár bort. - A lakoma menete: áldás az 1. pohár borra, a saláta és a gyümölcspüré, majd a húsvéti bárány föltálalása; a 2. pohár megtöltése, a Kivonulás tört-ének elbeszélése, a hallel (Zsolt 113) első része, ezután a családfő odanyújtott kinek-kinek egy harapás kovásztalan kenyeret, aztán egy falat gyümölcspürébe (haróset) mártott keserű salátát, ezt követte a húsvéti bárány elfogyasztása a 2. pohár bor kíséretében, amelyet a 3. pohár bor követett hálaadásul a lakomáért (ezért „áldás kelyhe”, vö. 1Kor 10,16), a 4. pohár teletöltése, a hallel második része (Zsolt 115-118; 136), a 4. pohár kiürítése. Az ünnepléskor minden időben mindenkinek úgy kellett magát tekinteni, mintha maga vonult volna ki Egyiptomból: Isten egykori szabadító tette a ~ban jelenvalóvá válik, ugyanakkor eszkat. várakozás is vegyül az ünneplésbe. -7. A ~ Kumránban. A kumráni ünnepi naptárból tudjuk, hogy a közösség miképpen ülte a ~t. E naptár szerint Niszán hónap 14. mindig keddre esett. Mivel ez a naptár nem egyezett a jeruzsálemi tp-ban érvényes naptárral és a kumráni közösség is kerülte a Tp-mal való kapcsolatot, Kumránban nem áldoztak bárányt, hanem más szakrális étkezéssel helyettesítették. - 8. Az →utolsó vacsora a ~ szertartása szerint történt, a szó szoros értelmében az utolsó ~ és az első →szentmise volt. Mint előkép átadta helyét a beteljesedésnek: a ~ már a halálból a föltámadott életre, a bűn halálából a kegyelem életére, és a földi zarándoklásból az örök hazába való átmenetelt jelenti. R.É.-**

Strack-Billerbeck IV:43, 47, 54. - Bálint 1989:299. - BL:658. - Várnagy 1993:389.