olivaolaj (lat. oleum): az →olajfa terméséből, az →olajbogyóból nyert olaj. - Mára már külön fajtákat nemesítettek ki táplálkozási célra és olajtermelésre. A félérett ,bogyókat' táplálkozási célra szedik, és nyersen v. tartósítva fogyasztják. A belőle készült zöld olaj gyengébb minőségű, zölden áttetsző, inkább ipari célokra hasznosítható. A téli hónapokban az olajtartalom növelése céljából tovább hagyják a fán érni a termést, majd a nagy ponyvákba lerázott és náddal, bottal levert (MTörv 24,20), feketére érett bogyókból kora tavasszal préselik ki az igazi, víztiszta római v. ~at, amely a vidék népeinek nélkülözhetetlen táplálék-, világító és gyógyszeranyaga. Az újabb fajtáknál a bogyók olajtartalma elérheti a 85-90%-ot is. A bibliai időkben a maradványok alapján azonban egy átlagos fáról legfeljebb 10-20 kg bogyót gyűjthettek, amiből kb. 2 liter olajat kaptak. - Préselésére nagy, kőből készült préslapot és rajta egy hasonló préskereket használtak úgy, hogy az egyik présen az olajbogyókat először durván „megdarálták”, majd e még csekély olajat eresztő masszát egymásra tett lapos kosarakban egy másik présben tovább nyomatták. Ezután az olajat vizes mosással a felszínre hozva elválasztották a szennyezésektől. A maradék „seprűt” részben fűtőanyagként használták, részben szódás főzéssel szappant készítettek belőle. - Az izraeliták szert-aikhoz csak a ,szín olajat' használhatták, amit nagy mozsarakban kézzel „törtek” (Lev 24,1-3). A színtelen, szagtalan olaj nemcsak főzésre, sütésre kiváló, de bőrápoló, fájdalomcsökkentő és sebgyógyító hatása miatt sebek és mérges csípések kezelésére is alkalmas, ezért a bőrápoló kenőcsök és folyadékok fontos alkotórésze. Heródes is forró olajfürdőben gyógyította beteg lábait. Ky.Z.

Kereszty 1998:324.