Magyar Katolikus Lexikon > O > okosság


okosság (lat. prudentia): erény, a →sarkalatos erények sorában az első, mely az értelmet képessé teszi arra, hogy konkrét esetben ki tudja választani a lehetséges cselekvések közül a célra (→jó) vezető helyes →cselekvést. - Az ~ tehát →értelmi erény, az →értelem jó készsége a cselekvés irányítására (lat. recta ratio agibilium). Alapvetően függ a lelkiismeret tisztaságától. A →bölcsességtől a konkrétság különbözteti meg. Ellentétes víciuma: →oktalanság, →esztelenség. - A Szentírásban főként a →bölcsességi könyvekben szerepel, mint az →istenfélelem társerénye (vö. Péld 14,15; 16,21; 17,10.24; 18,15: Zsolt 48,29; 1Kir 18,14). Az ÚSz-ben a gondos előrelátás erénye (vö. Mt 10,16; 24,45; 25,4; →okos és balga szüzek). Ha az ember célja rossz, ~a is rosszá válik, s vesztét okozza; ez a test ~a (vö. Róm 8,6). -

Az ~ot nem szabad összetéveszteni sem a félénkséggel (habozás), sem a ravaszsággal (kétszínűséggel). Az ókorban az ~ot Auriga virtutum, 'az erények kocsisa' névvel illették: szabályt és mértéket szabva nekik irányítja a többi erényeket. Az ~ vezérli közvetlenül a lelkiismeret ítéletét. Az okos ember ezt az ítéletet követve dönt és rendezi el magatartását.

Ikgr. Allegóriája a →három arc (Tiziánnál a kutya-, oroszlán- és farkasfej), mely az emlékezettel, az értelemmel és az előrelátással uralja a teljes időt, a múltat, a jelent és a jövőt. **

Prümmer I:312. - Schütz 1993:286. - KEK 1806.