Magyar Katolikus Lexikon > O > oklevéltan


oklevéltan (gör-lat. diplomatica): oklevelekkel foglalkozó történeti segédtudomány. - Az ~ mint tud. a 15. sz: a →humanisták kutatásai nyomán született, nevét is tőlük kapta, s a kezdeti →oklevél-kritikából a kk. hivatali írásbeliség egészét kutató tud. lett. - A 16. sz. kritikai szövegkiadások alapján a 17. sz: az ~i kutatásoknak két közp-ja alakult ki: a párizsi St. Germain-des-Prés bencés monostor, melynek legismertebb tagja Luc d'Achery (1609-65); a másik a jezsuitáké, akik Jean →Bolland SJ nyomdokán haladva a szentekre vonatkozó forrásokat publikálták kritikai szövegkiadásban (→Acta Sanctorum). A két közp. között vita támadt amiatt, hogy a bollandista Daniel van →Papenbroeck SJ 1675: értekezést tett közzé, amelyben néhány Meroving-kori okl. hitelességét kétségbe vonta. Válaszul Jean →Mabillon OSB 1681: megjelentette a De re diplomatica c. művét, melyben kidolgozta az okl-ek külső és belső kritikájának szempontjait. Mabillon működésére a koronát rendtársai, René Prosper Tassin és Charles François Toustain tették fel a Nouveau Traite de Diplomatique c. hatkötetes munkájukkal (Párizs, 1750-56). -

Az ~hoz rendkívüli mértékben járult hozzá a történeti forrásokat kritikai formában közzétevő Monumenta Germaniae Historica vállalkozás, amelynek első kötete 1826-ban jelent meg. A Johann Friedrich Böhmer (1795-1863) által elindított Regesta imperii sorozat lehetőséget adott az okl-ek időrendben történő vizsgálatára. Julius Ficker (1826-1907) kutatásai már arra kérdésre adtak választ, miként jöttek létre az oklevelek. Theodor von Sickel (1826-1908) az írás- és stílusjegyek vizsgálatával gazdagította az ~i kutatások fegyvertárát. Ilyen előmunkálatok alapján készítette el Harry Bresslau Handbuch der Urkundenlehre, ill. Arthur Giry és Alain de Boüard Manuel de diplomatique c. kézikv-ét. -

Ami a pápák okl-einek szövegét illeti, már a 19. sz. derekáig meglehetősen szép számmal kerültek nyilvánosságra többek között a Patrologia Latina sorozatban, melynek mintegy 200 kötete tartalmaz pápai okl-eket Kornél p-tól (ur. 251-253) III. Incéig (ur. 1198-1216). Philipp Jaffé vette számba az 1198-ig kiadott, legkülönfélébb helyeken megjelent pápai okl-eket (Regesta pontificum). Monumentális műve 1851: jelent meg 1 kötetben, 2., két kötetes kiad-át 1885-88: F. Kaltenbrunner, P. Ewald és S. Löwenfeld egészítette ki. 1874-75: August Potthast az 1198-1304: uralkodó pápák okl-eit gyűjtötte két vaskos, azonos c. regeszta-kötetbe. A Vatikáni Titkos Levéltár néhai prefektusa, Marino Marini elsőként írt 1841: külön kötetet a pápai diplomatikáról. - Wilhelm Diekamp volt az első, aki nagy figyelmet szentelt az eredeti pápai okl-ek szövegén kívül a margókon és hátlapon lévő feliratoknak, jeleknek és rajzoknak, kancelláriai jegyzeteknek. Kutatásait 1882-83: publikálta. Nyomdokain Paul Maria Baumgarten (1860-1948) több eu. levtárban leírta valamennyi ott talált, III. Ince p-tól IX. Pius p-ig (1198-1862) kiadott, eredeti okl. kancelláriai jegyzeteit. Mint általában a diplomatikai kutatásokra, a pápai ~i kutatásra is nagy hatást gyakorolt Harry Bresslau (1848-1926) máig túl nem szárnyalt hatalmas, kétkötetes összefoglalása a kk. okl-adásról. -

Mo-on →Pray György SJ és →Katona István SJ történetírók kiadói és kritikai munkássága által vágott úton haladt az ~i kutatás →Fejérpataky Lászlóig. Szentpétery Imre 1930: Magyar oklevéltan c. munkájával megalapozta a további okl-kutatást. Rajtuk kívül Szilágyi Loránd hivataltörténeti és Hajnal István ~i és írástörténeti kutatásai, →Kumorovitz Lajos Bernát OPraem főleg pecséttani vizsgálatai fémjelezték a 20. sz: Mo-on az ~ művelését. A magyar részről folytatott pápai ~i kutatást illetően →Fraknói Vilmos tett a legtöbbet, az egyetlen magyar nyelven megjelent pápai ~ Fejérpataky László és →Áldásy Antal munkája. A 20. sz. 2. felében →Mezey László foglalkozott az 1198-ig kiadott pápai okl-ek kutatásával. É.G.

Szentpétery 1930. - Horváth János: Árpád-kori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái. Bp., 1954:70. - Századok 1963:1. (Kumorovitz Bernát Lajos: A kk. magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka [XI-XII. század]) - A tört. segédtud-ai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986:12. (Érszegi Géza: ~tan)