Magyar Katolikus Lexikon > N > nagyszombat


nagyszombat (lat. sabbatum sanctum): Jézus sírban pihenésének ideje, a liturgiában a →húsvéti szent háromnap harmadik napja. Üdvtörténetileg e naphoz kötődik →Jézus pokolraszállása is. - Az evang-ok szerint Jézus halálának évében az ósz-i húsvét →szombatra esett. Jézust az előző (készületi) napon feszítették keresztre s temették el, és a tanítványok a szombatot a törvény előírása szerint nyugalomban töltötték (Lk 23,56). →Jézus föltámadásának ideje vasárnap hajnal (a „Nap” kelte). - A lit-ban az Egyh. ősi hagyománya a tört. eseményekre emlékezve a ~ot böjtben és gyászban tölti. Nagypéntekhez hasonlóan ~ is szentmise nélküli nap (→aliturgikus nap), csöndes virrasztás a →szent sírnál, ill. lelki készülődés a föltámadásra (→húsvét vigíliája). Szükséghelyzetekben (háború, járványok) és lelkipásztori meggondolások miatt a vigília lit-jának bizonyos részeit már ~ délelőtt v. kora délután elvégezték. 1956: kezdődött az ősi rend visszaállítása. A II. Vat. Zsin. →liturgikus reformja szorgalmazza, hogy a húsvéti vigília ~ este, sötétedés után, v. →húsvétvasárnap hajnalban kezdődjön. -

2. A népszokások az evang. tört-ből születtek, s a csöndes virrasztás, →Jézus siratása és a föltámadásra várakozás köré csoportosultak. A kaposváriak húsvét éjszakáján, 2 óra tájban kertjükben elimádkozták a teljes olvasót, vagyis fölidézték magukban az egész megváltástörténetet. →Jézus keresése a hajnalban a sírhoz siető Szt Mária Magdolnát követi. - a) Gazdag hagyománya volt a ~i szentelt tűznek. Régebben (a 20. sz. közepéig) a házaknál is kialudt nagycsütörtökön este a tűz, és a három szt nap alatt nem gyújtották meg. Az új tűz, amellyel húsvéti eledeleiket is főzték, a ~i, megszentelt tűz parazsától v. szenétől lobbant lángra. A ~i új tüzet, számos helyen a temetőből összehordott korhadt keresztfák tüzét szentelte meg a pap. Ez régebben magától adódott, hiszen a temető a tp. körül v. hozzá igen közel volt. A keresztfák tüzéről meggyújtott húsvéti gyertya fényénél a küzdő, szenvedő és diadalmas Egyh. találkozott. Az új tűz parazsából a hívek vittek haza és eltették, hamva a köv. hamvazószerda hamuja lett. Ennek természetesen szentelmény jelleget tulajdonítottak. Pestbudán (1792) a tp. kapuja előtt famáglyát gyújtottak, amikor a fa már csaknem szénné égett, a pap az izzó faszenet szenteltvízzel meghintette, majd a tűzre vizet öntöttek és eloltották. A pap ezt a néma szenet is megáldotta, s a nép hazavitte. A tűznek ez a hazahordása valamilyen formában mindenütt élt. 20. sz. végi csökevénye volt az ún. füstnézés: húsvét kora reggel az utcán járkálva nézegették a kéményeket, hogy hol ég már a tűz. Ez a füstnézés azoknak az időknek elhomályosodott emléke, amikor a szentelt tüzet házról házra vitték, vagy esetleg az egyik szomszéd adott a másiknak belőle. Sümegen a szentelt parázson rakták meg a tűzhelyen a ~i új tüzet. - Az esztergomi nép még a 20. sz. elején is lámpában vitte haza a szentelt lángot. A soproni Hegykő faluban régebben a szentelt tűz szenével otthon úgy gyújtottak be, hogy a virágvasárnapi barkát és a széndarabot keresztben tették egymás fölé. Sokfelé (Aba, Felnémet, Szeged-Alsóváros) a tűzszentelésre szőlőkarókat vittek, a lángokba tartották, majd otthon eltették, v. a szőlőnek, esetleg szántóföldnek négy sarkába ásták el. Gyöngyös szőlősgazdái a szentelt parazsat ásták el a szőlő négy sarkába. Sopronban a középkor végén egész fuvar szőlővenyigét készítettek elő a tp. mellett, hogy mindenkinek jusson belőle. Sióagárdon legalább jelképesen ~ délelőtt szőlőt szoktak metszeni (az előzmények már feledésbe merültek). Ácsteszéren a szentelt tűz elhamvadt parazsával az istálló ajtajára írják: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Mecseknádasdon a hozott faszénnel az istálló, ól ajtaját megkeresztezik. Erdősmárok németjei csillagjelet írtak a tűzszentelésről hozott szénnel az istálló, borospince szemöldökfájára. A szentelt tűz maradványát a bukovinai Andrásfalva székelyei júdásszén névvel illették. -

b) A ~i szent vízhez, ill. a plébtp. keresztvizének lit-jához is jellegzetes hagyományok kapcsolódtak. A pap karingben, fehér stólával a keresztkútból merített, s a vízzel elindult a lakóházak megszentelésére. E ~i házszentelés emlékezetét több helyen őrzi a hívő nép, főleg a székelység. Csíkménaságon a pap a tp. udvarán csöbrökben odakészített vizet szentelte meg, ebből mindenki merített, s otthon a pimpóval (virágvasárnapi szentelt barkával) a családbeliek hintették meg a jószágot, udvart, gazd. épületeket. Nagybetegnek ebből a szenteltvízből inni adtak. Kászonfeltízen a gyermekek piros tojásért hordták a szenteltvizet a házakhoz. Klézse csángói megkerülik a tp. előtti nagy kutat, isznak a vizéből, utána a tp-ot kerülik meg. Borzsován (Birzava) csak e szenteltvízzel való mosakodás után foghatnak a szentelt elköltéséhez. Zagyvarékason a család ivott belőle, s csak azután nyúlt a húsvéti eledelekhez. Keresztalakban a kútba is öntettek belőle: Uram, Jézusom, tartsd meg, aki iszik ebből a vízből, egészségben: jószágunkat, meg magunkat is. A szenteltvíznek újvíz a hangonyi neve. - c) A gonoszt elriasztó szokások mögött az a meggyőződés áll, hogy amikor Krisztus a sírjában fekszik, az ördögök különös hevességgel, ádáz haraggal törnek az emberek megrontására. Az újra megszólaló harangszó, Isten hatalmának, a föltámadt Krisztus dicsőségének hirdetője űzi vissza őket a pokolba. Amikor a harangok visszatértek Rómából, vagyis az ünnepi nagymise Glóriájára valamennyien újra megkondultak, akkor (még a 20. sz. második felében is) nagy lármát csapott a gyermeknép, a felnőttek pedig legalább jelképesen valami munkához fogtak. Magyarbánhegyes csanádi községben a harang hallatára kinyitották a ház ablakait, hogy „beszálljon rajtuk az áldás”. Századvégi följegyzés szerint Bácskában a harang szavát meghallva friss vízben megmosdottak, ill. egy vödör vizet öntöttek a háztetőre. **

Radó II:1215. - Onasch 1981:185. - Bálint 1989: 266. - ÉE 1430. - MN 1990. VII:407. - Várnagy 1993:400.