Magyar Katolikus Lexikon > N > nagypénteki kenyér


nagypénteki kenyér: sütés nélkül készített kicsi kenyér, az Oltáriszentség szereztetésének emlékezetére szentelt →eulogia elnépiesedett maradványa. - Nagypénteken tüzet nem gyújtottak, részben a szigorú böjti fegyelem, részben az ősi hagyomány miatt, mely szerint amikor Jézus halálakor a nap elsötétedett (vö. Mt 27,45), minden tűz kialudt a földön. Ezért nagypénteken (sokfelé már nagycsütörtök este) az Üdvözítő halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz, kenyeret sem sütöttek (az ünnepekre nagycsütörtökön minden ételt elkészítettek, de csak a húsvéti →ételszentelés után nyúltak hozzá). - A ~ nagypénteken készült: libatojás nagyságúra dagasztották és megszárították, majd a többi étellel együtt megszenteltették és eltették. Mindenütt sajátos erőt tulajdonítottak a ~nek. A szőregiek szerint, aki evett belőle, azt a háborúban nem érte fegyver. Folyóvíz mellett élők úgy tartották, hogy a ~ segít megtalálni a vízbe fulladtat (közepét kifúrták, égő szenteltgyertyát állítottak bele és a vízre eresztették). - Egyes vidékeken (Dávod, Csátalja) nagypénteken kimondottan a ~ miatt gyújtottak be a tűzön megsütött →húsvéti bárányra emlékezve. A sütést a →kenyér és az →Eucharisztia kapcsolatával (→konszekráció), ill. az ebből fakadó tiszt-tel is indokolták. Úgy tartották, hogy a kenyér (az eledelek között Isten legfontosabb ajándéka) a lélek számára legalább annyira fontos, mint a test számára. A friss kenyér illata a mennyei Atya számára engesztelés, a szenvedő Jézusnak enyhület. Néhol úgy tartották, hogy Jézus a friss kenyér illatára „kelt föl”, azaz támadt föl. - Csanád ném. asszonyai a nagypénteken sütött kenyeret a köv. nagypéntekig őrizték, úgy tartották, hogy áldást hoz a házra, különösen árvíz idején. Olykor húsvétvasárnap az első koldusnak adták, hogy imádkozzék a családért. **

Bálint 1989:261.