Magyar Katolikus Lexikon > N > nagycsütörtök


nagycsütörtök: az →utolsó vacsora, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, a →húsvéti szent háromnap első napja, az →olajszentelés az →Oltáriszentség alapításának ünnepe. - 1. Elnevezései: a) az Eucharisztia alapítása alapján a lat. szert-ban a 4. sz-tól: Coena Domini ('az Úr vacsorája'), Feria quinta in Coena Domini ('az Úr vacsorájának csütörtökje'); 518 e. Natale Calicis ('a kehely születésnapja'), Dies Calicis ('a kehely napja'). - b) a nap kiemelkedő volta szerint a bizánci szert-ban: Hé hagia kai megalé pempté ('a szt és nagy csütörtök'), ebből a szláv és m. nyelvben: nagycsütörtök. - c) a nap szt volta szerint a lat. nyelvter-en a nemzeti nyelveken: szent csütörtök. - d) a →lábmosás szert-a alapján: →mandatum (az antifónáról: Mandatum novum do vobis...'Új parancsot adok'); a bűnbánók feloldozása alapján: Dies absolutionis ('a feloldozás napja'). - e) a lit. szín alapján: Németalföldön a 14. sz: fehércsütörtök. - f) A →zöldcsütörtök névnek több magyarázata van: a ~ön feloldozottakat reconciliatinak ('megengesztelődöttek') v. viridesnek ('zöldelőknek') mondták, a ~ innen: dies viridium. - Ném. nyelvter-en a Gründonnerstag név vsz. nem a zöld színből származik, hanem a grinen, 'sírni' igéből; bár Galliában valamikor a lit. ruha színe →zöld volt. Mo-on a kat. néphagyományban a ~ csonkacsütörtök. -

2. Liturgiája. a) Az ősegyh-ban ~ön történt a nyilvános bűnösök kiengesztelése. A vezeklők egész nagyböjtben a tp. előcsarnokában kérték a hívek imádságait (később erre is utalva lett a koldusok helye). A vezeklők a tp. előtt leborultak, majd a Miserere (50.) zsoltárt énekelve bevezették őket, kinyitván a tp. minden ajtaját, ezzel fejezte ki az Egyh. a teljes bűnbocsánatot. - b) →Aetheria beszámolója szerint a 4. sz. végén Jeruzsálemben 2 szentmise volt: az elsőt a Golgota melletti főtp-ban tartották (Martyrium); a 2. mise a Golgota sziklájánál volt. - Rómában a 7. sz-tól a déli, pápai szentmisében fogadták vissza és oldozták föl a nyilvános bűnbánókat; ekkor volt az olajszentelés; este a plébtp-okban is volt szentmise az Oltáriszentség alapításának emlékezetére. A lat. szert-ban ez vált ált-sá: délelőtt a püspöki szentmise (krizmamise), melyben az egyhm. számára a szt olajokat szentelik (→krizma), este minden plébtp-ban az utolsó vacsora emlékmiséje. - A krizmamisében →koncelebráció volt akkor is, amikor a lat. szert-ban nem volt szokásban. Az esti szentmiséhez kapcsolódott a 6. sz: először a mozarab lit-ban a lábmosás; a 7. sz-tól a gallikán lit. ter-én az →oltármosás, majd az →oltárfosztás. E szentmise után az Oltáriszentséget nem a tabernákulumban, hanem a →szentsíron őrzik. Azokban a tp-okban, ahol a zsolozsmát végzik, nagyszerdán este v. ~ reggel külön szert-a van a matutinumnak és laudesnek (→officium tenebrarum). Jeremiás siralmait (→lamentáció, a matutinum 1. olvasmánya) plébtp-okban is énekelték reggel, a szentmise órájában. - Az esti szentmise a lehető legnagyobb ünnepélyességgel kezdődik. Megszólal a Gloria (→hamvazószerda óta elmaradt), zúgnak a harangok, szólnak a csengők és az orgona, s a könyörgés után csak népének van kíséret nélkül: a harangok Rómába mennek. A harangok és csengők helyett a →kereplő szól. -

3. A néphagyomány a harangok elnémulását vidékenként más-más módon magyarázta. A bánáti ném. szülők apró gyermekeiknek azt mondták, hogy a harangok Máriaradnára repültek, hogy húsvéti szentgyónásukat ott ők is elvégezzék; Dusnoki rác gyermeknek úgy mondta az édesanyjuk, hogy a harangok a Jézuskát gyászolni mentek Rómába, csak úgy jönnek vissza, ha jól viselik magukat. Azt is tartották, hogy a harangok azért mennek Rómába, mert az a világ szíve, ahonnan hangjuk az egész földre elhallatszik; a föltámadáskor megszólaló harangot Rómából vélték hallani. - A legenda szerint az 1674. év nagyszombatján Rómában a Szt Péter-tp-ban a sekrestyés, amint a tp. tornyába fölment, ott nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagy nehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele, amíg végre lat. nyelven elmondotta, ki ő és hogyan jött ide. Neve Kopeczky Mihály, Késmárkon diák volt, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres tp-ait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Fölmászott tehát a késmárki toronyba, ott az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szt Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky tört-e nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba. - A ~i Gloriára megszólaló harangszóra Kiskanizsán megrázták a gyümölcsfákat, hogy bőven teremjenek, Magyarbánhegyes faluban a házbeliek közül kiszaladt valaki a kertbe, földet kapott a kezébe és szétszórta, hogy a fagy, dermedtség távozzon a földből. -

Régebben a papok minden hívük lábát megmosták. Később csak a szegyh-ban volt szokás: a pp. 13 knk-ja v. kispapja, ill. ugyanannyi szegény lábát mosta meg. A 13-as számra több magyarázat van: Mátyást v. Pált jelképezi, mások szerint a vendéglátó házigazdát; de van olyan vélemény is, hogy a szokást Nagy Szt Gergely p. kezdte, akinek tizenharmadiknak angyal jelent meg. Klobusiczky Péter kalocsai érs-ről (†1843) jegyezték föl, hogy a szegényeket lábukat megmosva, megcsókolva személyesen látta vendégül és szolgálta ki őket. - A lit. gyakorlat népi sarjadéka, hogy Gyergyószentmiklóson a pap 12 gyermek lábát mossa és csókolja meg. Istensegíts bukovinai székely faluban akadtak módosabb gazdák, akik 12 meghívott szegény ember lábát mosták meg, majd megvendégelték őket. Hagyományőrző tápai, dusnoki édesanya is megmossa ezen az estén gyermekei lábát. A kérdésre, hogy miért nem a családfő végzi a szert-t, Dusnokon azt felelték, hogy régi szláv közmondás szerint az apa csak vendég a háznál, gyermekeivel az édesanyának kell törődnie. - A hagyomány helyenként kissé módosult, s ezen az estén ki-ki a maga lábát mosta. Vsz. a lábmosás kk. lit-ja ihlette az oltármosást. - A ~ játékossá vált szert-a a →pilátusverés, pilátuségetés, szegediesen pancilusozás.

Úrvacsora volt a neve az Utolsó Vacsora emlékezetére a szegedi tanyákon a ~ esti böjtös vacsorának. Voltak, akik e vacsorától kezdve húsvéti nagymise utánig semmit sem vettek magukhoz.

Virrasztás. ~ este, ill. éjszaka része az Olajfák hegyén imádkozó Jézusra való emlékezés. Kálváriára, útszéli keresztekhez vonultak, elmondták a fájdalmas olvasót, az Úr kínszenvedéséről, Mária anyai fájdalmáról énekeltek. Jászladányban éjjel megkerülték a falut, miközben a stációt, fájdalmas olvasót végezték. Kiskunfélegyházán a határbeli kereszteket járták. Nem a tp-ból indultak ki, hanem egyes háznépek álltak össze. Énekszó nem volt, csak csöndes imádság. Pincehely asszonyai ~ este szintén teljes csöndben mentek ki a határbeli keresztekhez, mint mondták: mindenki a maga titkával panaszkodik az Úrnak. Nagykátán is magában imádkozott a nép egészen hajnalig, a tp-ból kiindulva a temetőben és a falu keresztjeit járva. Garamszentbenedek (Hronsky Benadik) szl. asszonyai ~ este a nyitott koporsóban lévő Krisztus-szobrot ravatalra helyezték, fölvirágozták, majd a hívek késő éjszakáig virrasztottak. - Au-ban gyakoriak az Olajfák hegyén szenvedő Jézus tiszt-ére emelt kápolnák (Ölbergkapelle) és társulatok (Ölbergbruderschaften), melyek ájtatosságaikat egész nagyböjtben végzik. - Nagyhét utolsó napjain és húsvét éjszakáján a hívek magányosan a kertjeikben imádkoztak. A könyörgés, a tavaszi vegetációra való áldáskeresés vsz. az Úrnak a Getszemáné kertben való imádságából s kertészként való megjelenéséből (Jn 20,15) merített ösztönzést. - Budaörsön ~ reggel könnyű ruhában kimentek a kertbe, és ott térdenállva, nyugat felé fordulva, kitárt karral néhány Miatyánkot végeztek. Nagyszombaton reggel hasonlóképpen tettek, de már keletre fordultak. A németprónaiak nagypénteken imádkoztak a kert rügyező fái alatt. Miskén nagypénteken még napkölte előtt a család minden tagja a portán lévő bodzafa alatt imádkozott. Más helyeken ez húsvét hajnalán történt. A hagyomány jellegzetes továbbélése, hogy a szegedi tanyákon az év más napjain is álmatlan öregek, gondokkal küszködő javakorabeliek éjszakai magányban szintén a kertben, házhoz tartozó szőlőben imádkozták az olvasót. - Hajnali mosakodás. Szokás volt Jézus emlékezetére hajnalban megmosakodni a patakban, v. imádkozni a parton. A hagyomány szerint amikor a megkötözött Jézust elvezették a Getszemáni kertből, a katonák belelökték őt a hídról a Kedron patakba (más vélekedés szerint átgázoltak vele a Kedronon). A víz felfogta Jézus testét (hogy „kőbe ne üsse a lábát”, vö. Zsolt 91,12), s közben magába fogadta a vért a vérrel verítékező testről. Ezért alkalmas a (patak)víz a bűnök lemosására. Bakonybélben már korán reggel a pataknál szoktak imádkozni, Bársonyos népe a patakban fürdött már ~ este. Kujáron (Győr) nagypéntek reggel az asszonyok ki szoktak menni a kereszthez, ahol az olvasót imádkozták, megmosakodtak, vizet vittek haza, az otthonmaradtak is megmosakodtak, sőt a jószágokat is lelocsolták vele. Szeged népe régebben a Tiszára szótlanul járt le mosakodni, ennek csökevényesedett formájaként később a szabadban mosakodtak. A 19. sz. derekán hajnali három óra felé a szegedi legények sorba kukorékolva költötték föl a fürdéshez az alvókat (megszólalt a kakas, amikor Péter a Mesterét megtagadta). Egerbaktán ~ éjszaka a hívek a tp-ban virrasztottak, hajnalban a Laskó patakból merített holló vizében mosdottak meg. A palóc Héhalom fiataljai napkölte előtt a patakról hozzák az aranyosvizet. Litke palócai ~ este a tp-ban virrasztottak, hajnalkor a Káposztáspatakban megmosdottak rózsavízben. Galsa (Holisa) táján éjfél után minden épkézláb ember a patakra sietett, a vödröket, kancsókat összeverték, hogy a mélyen alvókat is fölébresszék, a gonosz szellemeket elriasszák. A mosakodás végeztével csöndesen hazamentek, mindenki vizet vitt magával, abban mosakodtak másnap, sőt a húsvéti ünnepek alatt is. - Mezőkövesd hagyománya szerint a házat napkölte előtt a Kánya patakról hozott vízzel szokták körüllocsolni, meg is mosdottak benne. A szentelést húsvét hajnalán szenteltvízzel megismételték. Domaházán a ~ éjszaka merített víznek szólatlan víz a neve. - Zagyvarékas méhészei nagypénteken folyóvizet adnak a méheknek, hogy frissebben gyűjtsenek. Az evangélikus tirpák asszonyok ~ éjszakáján a virágoskertben imádkozgattak, a férfiak hasonló céllal egy rejtettebb helyet kerestek föl, utána frissen merített vízben mosakodtak meg, s a jószágot is megöntözték. E hagyományt kk. lit. gyakorlat is befolyásolhatta, amikor a húsvéti vízszentelés a folyóparton történt, csak később került be a tp-ba. **

Radó II:1188. - Onasch 1981:147. - Bálint 1989:207. - Várnagy 1993:396.