Magyar Katolikus Lexikon > M > mongolok


mongolok: I. Az altáji nyelvcsalád népe. A legrégibb mongol nyelv a kitaj, melyet a kínai források a 4. sz-tól említenek. E kitaj népnek saját - ma még megfejtetlen - írása volt. A mongol nép már a 7. sz: szerepel először a kínai tört-íróknál. Eredeti lakóhelyük Mandzsúria, ahol a 10-12. sz: kínai mintára államuk is létezett. Innen vándoroltak Ny-ra, s mint nomád állattenyésztők az Onon, Kerulen és Szelenga folyók vidékén laktak. Törzsekben és klánokban éltek, a 12. sz. végén fogta össze őket egységes néppé Temüdzsin („kovács”). Temüdzsin kiszorította vetélytársait, 1206: népgyűlésen legfőbb uralkodónak ismerték el →Dzsingisz kán címmel ('óceánhoz hasonló = mindent átfogó uralkodó'). Leverte a középkelet-ázsiai népek egész sorát, 1213-15: meghódította É-Kínát, 1218: Turkesztánt, 1220: Bokharát és Korezmet, 1223: a →Kalka menti csatában legyőzte az oroszokat. - Halála (1227) után 4 fia vette át örökségét. 1228: Ögödejt kinevezték nagykánnak, 1233: elfoglalták Perzsiát, 1239-40: Batu kán győztes hadjáratot vezetett D-Oroszo. ellen, 1240: betörve Lengyo-ba Krakkóig nyomultak előre, 1241. IV. 11: a IV. Béla kir. vezette m. csapatok veresége (→muhi csata) után végigpusztították Mo-ot, VII: Bécsújhelyig, IV. Bélát üldözve az Adriáig jutottak. XII: Ögödej halála hírére a hadjáratot vezető Batu kán visszatért a Volga alsó folyásánál levő mongol szálláshelyre, ahol megalapította az →Arany Horda birod-at, amely a 14. sz. végén omlott össze. A ~ 1256-59: elfoglalták Mezopotámiát, 1280: D-Kínát és részben Hátsó-Indiát. A mongol uralom viszonylag gyorsan szétbomlott: 1335-54: Perzsiában, 1368: Kínában, de csak 1480-1502: Oroszo-ban (a mongol uralkodók utolsó sarjai a Krímben 1783-ig fennmaradtak). - A Timur (Tamerhan) által 1360-1405: megújított birod. (Belső-Ázsia Ny-i része, Perzsia, Elő-Ázsia Anatóliával, Oroszo. egyes részei) inkább török-iszlám, mint mongol birod. volt, és Timur halála után azonnal szétesett. Utódai Iránban 1506-ig megmaradtak, 1525: megalapították a nagymogulok (=nagy ~) uralmát Indiában (Delhi főv-sal), s ez a 18. sz. kezdetéig csaknem egész Indiát egyesítette, és utolsó sarjaiban 1857-ig tartott. - Amilyen pusztítók voltak Dzsingisz kán hódító háborúi, olyan mérsékelt és vallásilag türelmes volt pol-ja a meghódított orsz-okban; ezek általánosan a belső nyugalom és a gazd. fejlődés korát élvezték. Gyakoriak voltak a polgárháborúk az egyes államokban. A gyakori polgárháborúk, a tehetetlen (néha gyermek) uralkodók, a közig. és gazdálkodás elhanyagolása miatt a ~ fokozatosan idegen uralom alá kerültek. - II. A ~ többsége 1200 k. a →sámánizmus hívének vallotta magát, ismerte azonban egy legfőbb istennek és néhány földöntúli hatalomnak, pl. a Napnak a tiszt-ét is (a víz teljesen tabu volt). A →nesztorianizmus, szír tudósítások szerint (Gregorios ibn al-'Ibri), már 1000 k. elérte némelyik mongol törzset Belső-Ázsia ÉK-i vidékein (Kereit, Merkit, Önggüt, az Uigurin egyes részein), és többé-kevésbé nagy töredékeiket meg is tudta nyerni. A régészeti leletek igazolták a nesztoriánusok terjeszkedését Mongóliáig. Számuk Dzsingisz kán és utódai seregében nyilván nem volt jelentéktelen. Ily módon könnyebbé vált néhány évtizedre a K-i kerség helyzete, mindenekelőtt a nesztoriánusoké - különösen Bagdad eleste és 1258: a kalifátus áthelyezése után. A nesztoriánusok egy török Önggüt-szerz-t választottak fejükül (III. Jabnalaha, 1281-1317), noha sem szírül, sem arabul nem tudott. Perzsia mongol uralkodóinak az udvarában betöltött jó állása igen értékesnek mutatkozott. Ebben a korszakban létesítettek Perzsia és az Aranyhorda mongoljai kapcsolatokat a Sztszékkel, követségeket küldtek Fro-ba és Angliába (utoljára 1305-06-ban, ennek okmányai a Vatikáni Levtárban). Sem Irán 3 mongol uralkodójának (az ún. ilkánoknak) még mint gyermekeknek a megkeresztelkedése, sem néhánynak a buddhizmus felé fordulása nem volt döntő. Gazan ilkán (ur. 1295-1304) trónralépése alkalmával áttért a szunnita iszlámra. Néhány éven belül a kerségnek és a buddhizmusnak teljesen nyoma veszett Perzsiában. Az Aranyhorda uralkodói - székhelyük Ó-, később Új-Szarajban, a Volga alsó folyásánál - 1313: követték a példáját, ezzel végleg elkülönültek ort. alattvalóiktól. A szunniták utódait (itt már akkor is, azóta pedig általánosan) tatároknak nevezték; nyelvileg eltörökösödtek, de a mai napig fennmaradtak. A 14-15. sz: Belső-Ázsiában is előretört az iszlám a ~ és törökök körében. A 14. sz. elején Timur uralma Perzsiában is eltüntette az utolsó ker. nyomokat, Mezopotámia s a Kaukázus ker-einek a legsúlyosabb veszteségeket okozta. Mongólia mongoljai a mandzsu hódítással buddhista befolyás alá kerültek, melyhez a Tibetből kiinduló rendszeres misszió hatására a 15-16. sz: csatlakoztak. Tibettel azóta eszmei és művelődési téren szoros a kapcsolatuk. A ~ fellépése a 13. sz: utoljára ébresztette fel Ny-on az iszlám végleges megsemmisítésére irányuló reményt azzal, hogy együtt tudnak majd működni az (uralkodójuknak vélt) →János papkirállyal. Ázsiának a ~ által (különösen a 13. sz-ban) a közlekedés révén történt megnyitása alapvetően megváltoztatta az európaiak világképét, és olyan új ter-ekre utalta a missziót is, ahol a 14. sz. óta mind jobban összeomló nesztoriánus egyh. helyébe léphetett. - III. Keresztény misszió. A ~ a nesztoriánusok által megtérített kereiták, vigurok meghódításával arra ösztönözték a kerséget, hogy közelebbről is megismerkedjék velük. Dzsingisz kán és utódai alatt további ker. alattvalók (→jakobiták és gör-ök) csatlakoztak hozzájuk, az első nagykánok türelmesek voltak irántuk. A 13. sz. közepétől a Ny megkísérelte a kerségre téríteni és az iszlám elleni harcba bevonni a ~at. IV. Ince p. (ur. 1243-54) 1245: Piano →Carpini János OFM-t a karakorumi nagykánhoz, →Longjumeau-i András OP-t É-Perzsiába küldte. IV. Miklós p. (ur. 1288-92) követe volt →Montecorvinói János OFM, aki 1294-től Pekingben tevékenykedett, s akit V. Kelemen p. (ur. 1305-14) Cambalu (Peking) érs-évé nevezett ki. Utóda 1342-45: →Marignollis János OFM. Az érsség 1483-ig állt fönn. - Perzsiában az ilkánok IV. Sándorral és IV. Miklóssal álltak kapcsolatban, sőt Akaba 1274: részt vett a →lyoni zsinaton is. XXII. János p. (ur. 1316-34) megalapította a szultanijei érsséget (a 15. sz-ig említik 6 mpp-kel). Az Ahmed (1282-84) és Gazan (1295-1304) alatti üldözésekig türelmesek voltak a ker-ekkel. Az Aranyhorda és Turkesztán birod-ában is a 14. sz: több ppség virágzott; Toktatu kán (ur. 1291-1313) maga is ker. volt. A nagykán ker-ek iránt barátságos mongol dinasztiájának az összeomlása és Timur 14. sz. közepi előnyomulása a ~ körében végzett ker. missz. hanyatlásához vezetett. - Sem a JT-nak, sem a ferenceseknek nem sikerült a 17. sz: igazi missziót alapítani Mongóliában, csak a 19. sz: érkeztek ide ismét kat. misszion-ok, különösen fr. lazaristák. 1840: fölállították Mongólia ap. vikariátusát, 1864 óta Mongólia a seutueldi misszion-ok munkater-e lett. 1883: 3 vikariátusra osztották, 1922: Külső-Mongóliát (Urgával együtt) elválasztották tőle, mivel itt mindenféle missz. lehetetlenné vált. A kínai Belső-Mongólia 1946 óta 5 egyhm-re és 1 ap. pref-ra tagozódik, a missz. azonban ott is akadályozott. 88-**

Pallas XII:759. - Zichy Jenő: K-i utazások a magyarság eredetének felderítése érdekében. 6. köt. Bp-Leipzig, 1905. - Baráthosi-Balogh Benedek: ~ - burjátok. Bp., 1930. - LThK VII:549. - A ~ titkos tört. Ford. Ligeti Lajos. Uo., 1962. - NCE IX:1058. - Lőrincz Lajos: Mongol mitológia. Uo., 1975.