Magyar Katolikus Lexikon > M > megszentelés


megszentelés, megszentelődés: A Biblia szerint mindenre, ami a szt Isten közelébe kerül, kiterjed Isten szentségének hatása, és szentté válik. A Biblia sokszor nevezi az embernek ilyen értelemben vett szentté válásra irányuló törekvését és ezzel kapcsolatos magatartását is ~nek (a héb. megfelelő legtöbbször a kadas; a LXX-ban és a Vg-ban a gör. hagiadzein és hagiaszmosz szerepel). - A ~nek mindkét esetben több jelentésárnyalata lehet, attól függően, hogy milyen értelemben vett szentségfogalom (→szent) rejlik mögötte. - I. Az ÓSz-ben legtöbbször a cselekvő értelmű ~ kifejezés szerepel, mégpedig több jelentésárnyalatban. Az alapvető mozzanat: Isten lefoglal tulajdonul v. szolgálatába fogad személyeket és tárgyakat. Így Isten egész Izr-t megszentelte az összes nép közül való →kiválasztással (Lev 20,24.26; Kiv 19,5), és Izr-en belül is elősorban az →elsőszülötteket, a →nazírokat, a →prófétákat (Jer 1,5) és általában mindenkit és mindent, aki v. ami a kultusz körébe tartozott, tehát a papokat, a szentélyeket, az oltárt, a kultikus felszerelési tárgyakat, az áldozati adományokat, az ünnepeket. Ebből következően az ÓSz-ben a megszentelődés elsősorban olyan fogalom, amely a kultuszhoz kapcsolódik. Mindenekelőtt a →szentség törvénye hangsúlyozza, hogy Isten szt, aki megszentel (Lev 20,8; 21,8.15.23; 22,9.16.32) a jelenlétével (Kiv 19; 29,43; 1Kir 9,3) v. törv-t szabó akaratával (Ter 2,3: a szombat; Szám 3,13: az elsőszülöttek). Ez a lényege a fölszentelésnek is: maga Isten az, aki fölszentel, a megbízott (= a pap) csak nyilvánosságra hozhatja v. láthatóvá teheti a rítussal a ~t (Kiv 29: →papszentelés és oltár fölszentelése). Fontos fölszentelési rítus a →megkenés a szt olajjal (30,22-33). Az Istentől megszentelt szentsége mértékétől függően magához Istenhez is közeledhet (Lev 21,12; 16,2; Szám 16,5; 18,1-7) és részesedhet az Istennek szentelt adományokból is, sőt érintéssel a szentséget is megoszthatja, továbbadhatja (Kiv 29,37; 30,29; Lev 6,20; Ez 44,19); ezért az embereknek meg kell szentelniük, azaz szentnek kell tartaniuk (Kiv 20,8: a szombatot; Lev 21,8; Sir 7,29: a papokat). - Az Istentől végbevitt ~től meg kell különböztetni azt, amikor ember „szentel” (felajánl) áldozati v. fogadalmi ajándékot Istennek, bár az átmenet - különösen az előírt adományok esetében - elég nehezen követhető. Világosabb a különbség az ember ~e és megszentelődése közt a tisztulási szert-ok (→tiszta) esetében, amikor mosakodásról, a ruha kimosásáról (Kiv 19,10.14) v. a nemi érintkezéstől való megtartóztatásról van szó (19,15; 1Sám 21,5). Így készülnek elő Izr. fiai az Isten közelségére és a kultikus ünnepekre (Józs 3,5; 7,13; 1Sám 16,5), a pap pedig a fontosabb papi teendők ellátására is (1Krón 15,14; 2Krón 29-30); a kultikus szentség helyreállításának szintén ez a módja. Csak ilyen értelemben ismeri az ÓSz a megszentelődést (a Lev 20,6 és Jób 1,5 kivételével, ahol erkölcsi vétség forog szóban); ugyanakkor Isten megszenteli magát (értsd: a nevét) azáltal, hogy megmutatja szentségét a tört. eseményeiben (Lev 10,3; Szám 20,13; Ez). Az embernek el kell ismernie Istent sztnek, mégpedig helyes valláserkölcsi magatartást tanúsítva (20,12; Iz 8,13; 29,23) és a törv. szem előtt tartásával: „Legyetek szentek, mert én az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok” (Lev 19,2-4; 20,7.26). De az ÓSz-ben általában nem tartozik az ember valláserkölcsi magatartása a megszentelődés fogalma alá, inkább Isten hűséges v. hűtlen szolgálataként jelenik meg. -

II. Az ÚSz-ben az evang-ok és az ApCsel szerzői ritkán említik a ~t. Mt 23,17.19; Jn 11,55; ApCsel 21,23-26: az ósz-i felfogás él tovább a kultikus megszentelődést illetően. A Miatyánkban (Mt 6,9; Lk 11,2) legalábbis elsődlegesen arra kell gondolnunk, hogy Isten maga szenteli meg nevét: vagyis az eszkat. történések során megmutatja szentségét (vö. Ez 36,23). Ugyanígy 1Pt 3,15 is megmarad az ÓSz-ből vett idézet keretei között (Iz 8,12; lásd föntebb). Csak János vonatkoztatja (Jn 10,36; 17,17-19) teljes egészében Jézus Krisztus üdvözítő művére a ~t. Ezért szentelte meg az Atya a Fiút, abban az értelemben, hogy küldetést adott neki és erre előkészítette; a Fiú azért imádkozik, hogy az Atya az ap-okat is szentelje meg az igazság és Krisztus áldozata által, vagyis kegyelmi erőkkel fölvértezve (átmenetileg negatív értelemben: óvd meg őket a gonosztól; 17,15). Míg itt a ~ az üdvösség letéteményeseire vonatkozik, az úsz-i levelekben a ker. lét lényegéhez tartozik hozzá, a kegyelmi megalapozástól egészen a teljességig. Ker-nek lenni a. m. megszentelődni Krisztusban a kegyelem által (1Kor 1,2; 6,11; Zsid 2,11), a Szentlélek által (Róm 15,16; 1Kor 6,11; 2Tesz 2,13; 1Pt 1,2), a hit révén (ApCsel 26,18; 2Tesz 2,13), a keresztségben (1Kor 6,11; Ef 5,26). A keresztség első hatásaként (vö. 1Kor 6,11: sorrend!) ez a ~ mindenekelőtt a bűntől való megtisztulást jelenti, Krisztus testének és vérének feláldozása árán (Kol 1,20; Zsid 9,13; 10,10-14.29; 13,12). Az Isten szt lényéből való részesedés ebből a szövegösszefüggésből még nem világlik ki egyértelműen (de vö. 1Pt 1,15; 1Jn 3,1), mégis föltételezhető a megszenteltben egyfajta belső erőként, úgyannyira, hogy a megszentelt maga is megszentelhet másokat (1Kor 7,14), sőt minden dolgot is (1Tim 4,5). Mindenekelőtt képes saját életének ~ére, kibontakoztatva és kiteljesítve azt (2Kor 7,1; Jel 22,11). A ker-nek ez a teljes odaadást és erőfeszítést kívánó megszentelődése (Zsid 12,14) Isten határozott követelménye - erre hívta meg a ker-t (1Tesz 4,4.7). A mérték és a cél Isten szentsége (1Pt 1,15-23; 1Jn 3,2). Ez Isten szolgálatának és az igazságnak a gyümölcse (Róm 6,19.22; Zsid 9,13), amely megtisztít és távoltart minden rossztól (2Kor 7,1; 1Tesz 4,3; 2Tim 2,19) a hit, a szeretet és az igazság iránti engedelmesség révén (1Tim 2,14; 1Pt 1,22). Jóllehet ez a megszentelődés az embernek erkölcsi követelményeket jelent, mégis egészen Isten műve, aki minket az Ő szentségében való részesedésre akar elvezetni (Zsid 12,10) és egészen és mindenestül megszentel minket (1Tesz 5,23) Krisztus napjára, amikor a ker-ek ~e az örök életben (Róm 6,22) és Isten színről színre látásában (Zsid 12,14) eléri célját. **

BL:1205.