Magyar Katolikus Lexikon > M > Miatyánk


Miatyánk (lat. Pater Noster), az Úr imádsága (lat. Oratio Domini): szóbeli imádság, melyre maga Jézus tanította tanítványait, a keresztények számára az imádság mintája. - 1. Az evangéliumokban a ~ a →hegyi beszéd része (Mt 6,9-13; Lk 11,2-4). A lit-ba Mt változata került, a Didakhé 8,2 szerint az ősegyh. is ezt imádkozta (Mt 6,9-13). - Szövege: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. -

2. Az 'Úr imádsága' hagyományos kifejezés azt jelenti: a) ezt az imádságot Jézus, a mi Urunk tanította nekünk a tanítványok kérésére („taníts minket imádkozni”; Lk 11,1); s elsősorban a ~ kéréseire mondta: „kérjetek és adatik nektek” (Jn 16,24); b) ez az imádság valóban „az Úré”, mert szavaiban az egyszülött Fiú adja nekünk tovább azokat a szavakat, melyeket az Atya neki adott (vö. Mt 5,7); c) mint valóságos ember a maga emberi szívében ismeri embertestvérei szükségleteit, és azokat nyilatkoztatja ki nekünk. - A ~ ezért a legtökéletesebb imádság. Aquinói Szt Tamás szerint a ~ban „nemcsak mindazért imádkozunk, ami után jogosan vágyakozhatunk, hanem abban a sorrendben is kérjük, amelyben vágyakoznunk kell utána; így ez az imádság nemcsak kérni tanít, hanem alakítja egész érzületünket is” (STh II-II, 83, 9.). - A lit. gyakorlat a →Didakhé tanúsága szerint a ~ot igen korán doxológiával zárta: „Mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké”. Az →Apostoli Konstitúciók „az ország”-ot is hozzátette: „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké”. A prot. egyházak ezzel együtt imádkozták a ~ot. - A róm. lit. szentmiséjében a ~ a szentáldozásra készít elő. Utolsó kérését Krisztus eljövetele várásának távlatában bontja ki az embolizmus: „Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosztól. Adj kegyesen békét napjainkban, hogy mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét.” A II. Vat. Zsin. után erre válaszol a nép: „Mert tiéd az ország...” doxológiával. -

3. A ~ az Egyház és a kereszténység életében. A ~ a ker-ek számára a közösség, az összetartozás jele lett. A ~kal az Úr arra tanít, hogy közösen imádkozzunk egymásért és a testvérekért. Nem azt mondja: Atyám, aki a mennyekben vagy, hanem mi Atyánk. Nem azt mondja: mindennapi kenyeremet add meg nekem ma, hanem minden kérés a közös Testért és azon belül a test tagjaiért szól. - Az első ker. közösségek a ~ot „napjában háromszor” imádkozták a zsidó jámborságban szokásos „Tizennyolc áldás” (→Semone eszré) helyett. A ~ integrális része a zsolozsma nagy imaóráinak és a szentségek kiszolgáltatásának, a legtökéletesebb anyag az elmélkedő és szemlélődő imádság számára. A ker-ek megosztottságai ellenére a „mi” Atyánkhoz mondott imádság minden megkeresztelt számára az ökumenikus ker. imaélet, az együttimádkozás Jézustól kapott alapja. Ilyen értelemben a kereszténység „jele” (amennyiben minden vallásnak megvannak a rájuk mintegy jelként utaló imáik, pl. Izr. számára a „Halljad Izrael...”, az iszlámnak a saháda („Nincs más Isten, csak Allah...” stb). -

4. Tartalma. a) A ~ első szava az egész evangélium (mint örömhír) foglalata. Istent így szólíthatjuk meg: Mi Atyánk (az atya az arám →abba megfelelője). Valójában ez különbözteti meg Jézus tanítványainak imáját az akkori zsidó imáktól. Istennek ez a családi kötelékre utaló, bensőséges megszólítása addig teljesen ismeretlen volt. Istent azért tudjuk az „Atya” néven szólítani, mert emberré lett Fia kinyilatkoztatta nekünk ezt a nevet: Atya. Az égő csipkebokorból Isten még ezt mondta Mózesnek: „Én vagyok az, aki vagyok!” (Kiv 3,5). Ez a név ('aki vagyok') a Jézus Krisztusban elnyert →istengyermekségünk révén 'mi Atyánk' név és megszólítás lett. - A „mi” birtokos névmás részünkről nem birtoklást jelent, hanem egy egészen új kapcsolatot Istennel: azt az új és örök Szövetséget, melyet a próf-k előre hirdettek, s mely Krisztusban beteljesedett: mi az „ő” népe lettünk, és ő a „mi” Istenünk. A megszólítás tehát kinyilatkoztatja nekünk, hogy új népe, a kiválasztottság új hordozói vagyunk. - E megszólítás ugyanakkor hitvallás is Jézus mellett, nemcsak azáltal, hogy az Atya és Jézus egy (vö. Jn 8,16; 10,38; 14,11; 16,15), hanem azért is, mert Istenhez mint atyához tartozni életformát, krisztuskövetést is jelent. Nem véletlen, hogy amikor a farizeusok elutasították Jézust, kimondták: „A mi atyánk Ábrahám! Mi soha nem szolgáltunk senkinek” (Jn 8,39) - b) Az „aki a mennyekben vagy” szavak nem teret jelölnek, hanem a különbséget és távolságot az emberi és isteni természet között. A hagyományos ford-ban (1989 e.) a 'ki vagy a mennyekben' (lat. qui es in coelis) visszautalt a Kiv 3,5: szereplő istennévre is, mintegy a további kérések hivatkozási alapjaként: Mi Atyánk, aki VAGY (a lét teljessége vagy, mi pedig e létből részesedők vagyunk). - Az első kérés ennek a névnek a megszentelésére irányul: „szenteltessék meg a te neved”, ti. az a név, melyet te Mózesnek, Fiad pedig nekünk kinyilatkoztatott. A köv. kérés a név megszentelésének útját és feltételének megvalósulását kéri: „jöjjön el a te országod”; aminek viszont feltétele, hogy „legyen meg a te akaratod”, bennünk ugyanúgy, amint a mennyben már megvan. A ~ első 3 kérésének a tárgya tehát Isten neve, királysága (= országa) és akarata. Isten kirságának elfogadása a rabbinista tanítás szerint ugyanazt jelenti, mint szeretetből önként alávetni magunkat Isten akaratának. A 3. kérés második része („amint a mennyben, úgy a földön is”) valójában nem újat hoz, hanem csak tudatosítja, hogy a „legyen meg a te akaratod” Isten üdvözítő művén, az eszkat. üdvösségen túl az emberi szívre is vonatkozik, amennyiben az embernek készségessé kell válnia Isten akaratának elfogadására és teljesítésére. - c) A köv. 4 kérésben az emberi lét alapvető testi-lelki szükségeit kérjük Istentől, aki a mi Atyánk. „A mélység hívja a mélységet” (Zsolt 42,8): az emberi nyomorúság mélysége hívja az atyai irgalmasság mélységét. Az ember alapvető nyomorúságai között az első a mindennapi →kenyér, a test és lélek számára egyformán nélkülözhetetlen táplálék hiánya. Az éhező, kimerült tömegnek nem mondta Jézus (amint a kísértőnek mondta a pusztában): „nemcsak kenyérrel él az ember” (Mt 4,3; Lk 4,4). Hanem megszaporította a kenyeret és jóllakatta őket a gabona javával (→kenyérszaporítás). - A lélek mindennapi kenyere az →Eucharisztia, ugyanolyan fontos, mint a test számára a táplálék; ezért mondta magát Jézus az „égből alászállt kenyérnek” (Jn 6,41.51). - d) „bocsásd meg a mi vétkeinket”. Az ember másik nyomorúsága, hogy önmagát nem képes fölmenteni a bűnei alól: szüksége van arra, hogy megbocsássanak neki. A Lk-ban a „vétkeink” szó szerepel. Máté viszont a zsidó üzleti életből vett kifejezést vallási értelemben használta: „engedd el a mi tartozásainkat (adósságunkat; vö. Kol 2,14), amint mi is elengedjük a másokét”. Mindkét evangélistánál azonos azonban: előbb meg kell bocsátanunk ahhoz, hogy az Atya megbocsásson nekünk (→megbocsátás); ezt a múlt idejű igealakkal a Mt különösen is hangsúlyozza (vö. 6,14; 5,23). - e) „ne vigy minket kísértésbe”. A kísértés itt próbatételt jelent, melyben megmutatkozik az emberi gyöngeség. Isten ugyanis sem nem kísért, sem kísérthető a rosszra (vö. Jak 1,13). Jézus egészen magára vette ezt a gyöngeséget, s hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett (→Jézus megkísértése; vö. Mt 4,3; Zsid 4,15). A ~ e szavaival Jézus példája és bátorítása nyomán kérjük az erőt Istentől a próbatételekhez, hogy ki tudjunk tartani a kísértésben, valamint kérjük az őszinte hitet, hogy ne kísértsük Őt a kereszténység farizeusi módján (vö. Mt 22,18; 1Kor 10,9). - f) „szabadíts meg a gonosztól”. Ez a kérés részben visszautal az előzőre, amennyiben a „gonosz” a kísértő: egy külső, a személytől független létező, aki el akarja szakítani az embert Istentől. Másrészt az emberben magában is jelen van a „gonosz”, és ez a gőg, ami minden bűn alapja és kiindulóponjta, amitől az ember önmagától szintén nem képes megszabadulni. -

5. Az arám eredetinek vsz. ez lehetett az ősváltozata: „Atya - Szenteltessék meg a neved - Jöjjön el az uralmad - Add meg nekünk ma a mindennapi kenyerünket - És engedd el az adósságunkat - amint mi is elengedtük adósainknak (tartozásukat) - És ne vigy minket kísértésbe.” - A zsidók számára a ~ rövidsége is újdonság lehetett. A 7 (ill. 5) kérés sokkal kevesebb, mint a jellegzetesen zsidó imádság, a tizennyolc ima. A Misna egy esetet ismer, amikor a hívő röviden imádkozik: ha veszélyes útra indul. Jézus tanítványa mindig úton van, nehéz, veszélyekkel teli úton jár. -

6. A magyar nép napi életét átszőtte a ~: napkezdetkor, este, nagyobb, főként a földdel kapcsolatos munkák megkezdése előtt a keresztvetéssel együtt ~ot mondtak az Atya teremtő munkájára emlékezve. A miatyánknyi idő kifejezés mindenütt ismert. A ~ szó egyes vidékeken (→csángók) az →imádságnak a szinonimája: minden imádság ~. Ebben az értelemben Arany~ (különösen szép ~) a neve a nagyhét napjainak szenvedését Mária és Fia párbeszédében előadó népi imának. -

7. Latin alakja, a Paternoster D-No-ban a →rózsafüzér neve (a kerség első századaiban ~okat imádkoztak felfűzött szemekkel). Vsz. innen vette e nevét a lift páternoszter változata is, mely örökmozgásával utal az Atya szüntelen munkálkodásának képe. - 8. Ikgr. A ~ egy-egy mondata hittankönyvek illusztrációiként látható. **

Tarnai-Madas 1991:331. (15-16. sz. m. fordításai) - Schütz 1993:264. - KEK 2777-2865.

Miatyánk, Arany, Aranymiatyánk: párbeszédes, elmélkedő jellegű népi imádság. - Jézus édesanyja kérdéseire elmondja, milyen szenvedés vár rá a →nagyhét egy-egy napján. Eredete nem tisztázott, de a 15. sz: a németség már ismerte. Középkori kódexirodalmunkból nem lehet kimutatni, bár a →Weszprémi-kódex passióelőadása (Jézus és Mária ismétlődő bethániai beszélgetése) emlékeztet rá. A 19. sz: számos m., ném., szlovén és kat. délszláv változata bukkant föl, vsz. ismert a cseheknél, szlovákoknál. - Az aranymiatyánk szövegének a Miatyánk szövegéhez nincs köze. Az aranymiatyánk szó annak a népi hagyománynak emléke, mely szerint minden imádság (maga az imádság) →Miatyánk, a különösen szép imádság pedig 'arany' imádság. **

Bálint 1989:269. - Jáki 2002:117. (Aranymiatyánk. Népénekgyűjtés 1998-ban.)