🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > megbocsátás
következő 🡲

megbocsátás (lat. remissio, 'elengedés'): az →igazságosság és az →irgalmasság cselekedete, amellyel a megbántott eltekint az őt jogosan megillető teljes erkölcsi és/vagy anyagi jóvátételtől, és a maga részéről helyreállítja a megsérült vagy megszakadt kapcsolatot. Az Istentől nyert ~ szentségi formája a →bűnbánat szentsége. - A ~ jogos követelésről (→kártérítés) való lemondás, mellyel a sértett v. megkárosított fél a vétkesnek elengedi a jóvátételt (a lat. szó ezt fejezi ki), ill. szándékosan nem tartja számon a sértést. - 1. A Szentírásban. a) Már az ÓSz-ben elsősorban Isten tulajdonsága és hűségének jele (vö. Zsolt 25,8; Jo 2,14). Az emberben a ~ →istenismeret függvénye: amilyen mértékben ismeri az ember az igazságos és irgalmas Istent, annyira képes a ~ra. Kezdetben a sértés megtorlásának ősi joga, a →ius talionis (szemet szemért) az ember féktelen bosszúvágyának szabott határt: a sértőnek ugyanazzal kellett bűnhődnie, amivel mást sértett, de nem másban és nem többen (Kiv 21,23-25; Lev 24,19-21; MTörv 19,21). A sértett nem egyszerűen rosszal viszonozta a rosszat, hanem a jóvátétel követelésének jogán Isten megbízásából torolta meg a sértő tettét (vö. Bír 1,7; 2Sám 3,39). Később a próf. tanítás hatására a megtorlást kezdték Istenre hagyni, aki Izr. fiainak egyenként is (Jób 19,25), mint népnek is (Iz 41,14) gondviselője. A bölcsességi kv-ek már e téren is az ÚSz tanítását készítik elő: „Ne mondd: 'Csak a rosszat fizetem vissza!' Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít.” (Péld 20,22). A Sir 28,2: megjelenik a →Miatyánk tanítása: „Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked.” Az Ósz-ben a ~ társad. méretű intézménye volt a →jubileum. - b) Az ÚSz-ben a ~ →Krisztus követésének feltétele (vö. Mt 6,12.14.15; 18,35; Mk 11,25; Lk 11,4; 23,34; Jn 20,23). Alapja a Teremtő és a teremtmény viszonya, melyet az ember a bűnével alapjaiban felforgatott; megsértette a szövetséget, melyben Isten fölajánlotta szeretetét és gondviselését. Isten azonban Krisztusban kiengesztelődött a világgal, és az embernek ajándékozta a ~ képességét. Az ember a megváltásban bocsánatot nyert, mielőtt még fölfogta volna a →bűn súlyát, mely teljes egészében csak a →keresztáldozatban mutatkozott meg. Ezért az ember, ha részesülni akar az isteni ~ ajándékában, részt kell vállalnia Jézus áldozatában a ~ és az →ellenségszeretet gyakorlásával (vö. 1Jn 1,3-7). -

2. A keresztény ~. Mivel a Bold. Szűz Máriát kivéve (→szeplőtelen fogantatás) nincs senki, aki ne követne el bűnt, a ~sal az ember a saját bűneinek bocsánatát váltja meg. Mind a külső, mind a belső (lelki) élet alapja a rendnek az a nyugalma (→béke), amelyet a ~ igazsága tart fenn: ezen igazság szerint minden bűn, bárkit is károsít, elsősorban Isten megbántása, ezért először Isten előtt kell megbánni és megbocsátani. - Mivel a ~nak egyetlen oka és forrása Isten, ebből következik, hogy ker. ember a ~t nem kötheti feltételekhez, bocsánatkéréshez sem. Azért sem teheti ezt, mert az őszinte (a sértés Isten előtti súlyát belátó) bocsánatkérés pontosan olyan és akkora erény, mint a ~, ugyanúgy szükséges hozzá a kegyelem, mint a ~hoz; sőt, olykor nagyobb önismeret, objektivitás, alázat kíséri, mint a ~t. Ezért a ~ és bocsánatkérés dialógusa csak lelkileg azonosan kiművelt emberek között lehetséges. Minden más esetben annak kell először lépnie (megbocsátania v. bocsánatot kérnie), aki a nagyobb kegyelem befogadására nyitott. A ~ megelőlegezésében pedig nemcsak két ember kapcsolata állhat helyre, hanem mindkettőjük kapcsolata Istenben rendeződhet, kinek-kinek az istenkapcsolata szerint: akinek megbocsátottak, az gyakran épp a ~ban tapasztalt szeretet hatására jut el a megtéréshez és az őszinte bocsánatkéréshez. -

3. A ~ és az érzelmek. A ~ az értelem és az akarat erőfeszítése, ezért nem föltétlenül szükségesek hozzá pozitív érzelmek (az elkövető iránti szeretet, részvét, meghatottság stb.). Ugyanígy nem kisebbítik értékét a még le nem győzött indulatok. A ~ elsősorban megfontolás és döntések sorozata, mellyel az ember a megváltás igazságára támaszkodva elhatárolódik az (ált. jogos) indulataitól. A ~ készségéért imádkozni kell, a szükséges erőt kérni kell Istentől. Az ilyen erőfeszítésre Isten a lélekbe árasztott békével válaszol. Ez a béke Jézusé, nem „a világé”: kipróbált, erőfeszítésekben megszerzett béke, mely nem borul föl sem az új sértéstől, sem a régiek emlékétől. - A sértés emlékét nem szabad szándékosan őrizni, mert ez nem fér össze a ~ őszinteségével. De a ~nak nem föltétlenül akadálya az emlékezés sem. A sértés emlékéből tapasztalat, megértés és bölcsesség meríthető. - Ha az ember nem hajlandó a ~ért küzdeni, előbb-utóbb képtelen lesz megbocsátani. Ettől pedig kiüresedik és beszűkül a lélek: állandóan a sértéssel és önmagával foglalkozik, káröröm és rosszakarat rabja lesz; ha bocsánatot kérnek tőle, feltételeket szab, ítélkezik a másik őszintesége felől (amit egyedül csak Isten ismer) stb. Végső soron nagyobb kárt okoz magának, mint bárki, aki megsértette őt. -

4. II. János Pál p. 2002. I. 1: a Béke Világnapjára küldött üzenetében a ~t a szeretet különleges formájának és a béke alapfeltételének mondja. Az erkölcsi és társad. rendet csak az igazságosság és a ~ összekapcsolásával lehet helyreállítani: „nincs béke igazságosság nélkül, és nincs igazságosság ~ nélkül”. Jóllehet a közfelfogás az igazságosság vagy ~ kettősége szerint vélekedik, a ~ nem az igazságosság ellentéte, hanem a →gyűlöleté és a →bosszúállásé. - A ~ nem azt jelenti, hogy eltekintünk a megsértett rend helyreállításának törvényes igényeitől. Ellenkezőleg, a ~ épp az igazságosság teljességére irányul, amely egyedül Istenben, az „ő békéjében” (vö. Jn 16,33) található meg. Ennek az igazságnak a gyümölcse az a rend, amelyben felügyelnek a jogok és kötelességek megtartására, de a javak és terhek méltányos elosztására is. Mivel azonban az ember igazságosságra törekvése mindig tökéletlen (ki van téve a személyek és embercsoportok korlátainak és önzésének), az igazságosságot, mintegy kiegészítéseként, mindig a ~sal együtt kell gyakorolni. Ez érvényes az egyes emberek közötti feszültségekre éppúgy, mint közösségi, sőt nemzetközi méretekben is. - A ~ mindenekelőtt személyes választás, a szív állásfoglalása a rosszra rosszal (szemet szemért) válaszoló spontán ösztönnel szemben. A ~ először kinek-kinek a szívében születik meg, s csak utána jelentkezik mint társad. tény. Ezért a ker. ember (példájának, szavainak stb.) felelőssége igen nagy e téren. Amilyen mértékben él az egyes emberekben a ~ etikája és kultúrája, csak abban a mértékben számíthat a társad. a közjót szolgáló ~ra. A ~ a rend nyugalmához vezet, ami sokkal több, mint az ellenségeskedés törékeny és időleges szüneteltetése. Ezért nélkülözhetetlen mind az egyéni, mind a közösségi életben. **

BTSz 1976:894. - Schütz 1993:206. - KEK 412, 457, 604, 615, 978, 982, 1031, 1395, 1425, 1436, 1452, 1502, 1395, 1422, 1424, 1446, 1708, 1074, 1741, 1847. - II. János Pál p. Béke Világnapjára küldött üzenete, 2002. I. 1.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.