lélek sötét éjszakája: Keresztes Szt János (†1591) kifejezése (az azonos című könyvében) arra az állapotra, melyben az Istennel való misztikus egység megélése után hirtelen Isten jelenlétének teljes hiányát tapasztalja meg a lélek. - Isten és a lélek egyesülésének folyamatát Szt János a fényes nappalok és sötét éjszakák váltakozásának képével írja le: Isten jelenlétének megtapasztalása napfény, ennek hiánya teljes →sötétség a lélek számára. A ~nak sötétségét nem →kísértés, hitetlenség, nem →halálos bűn, tehát nem a megszentelő kegyelem elvesztése okozza. Isten nem a kegyelmet vonja meg ilyenkor, hanem a kegyelem (az Ő jelenléte) tapasztalásának élményét. A ~ nem azonos a →lelki szárazsággal sem, mert a lélek Isten utáni vágya megmarad, sőt fokozódik, de a beteljesülés hiánya megkínozza a lelket, mert semmilyen földi dologban nem talál enyhületet. - A ~ a misztika meredek útjának egy állomása. Mivel különfélék az ajándékok (vö. 1Kor 7,7), az Istennel való egyesülésnek is más az útja a szemlélődő misztikus, és más annak a léleknek a számára, akit Isten a világban tevékenykedve tökéletesít és egyesít önmagával. A ~ a misztikusok útjának állomása, mely az egyesülés rendkívüli kegyelmének megtapasztalását követi. A ~ nagy átélői a sztek között Sziénai Szt Katalin, Avilai Szt Teréz, Keresztes Szt János, Lisieux-i Szt Teréz, Pio atya. - Abban a lélekben, aki valamilyen módon (akár az érzékek, akár az értelem által) megtapasztalta és átélte Isten közvetlen közelségét és a vele való egyesülést a szeretetben, ennek eltűnése után fájdalmas hiány, sötétség marad vissza. Elmagányosodást él meg, mert mind érzékei, mind értelme számára „tökéletesen eltűnnek a dolgok”: a megízlelt szeretethez képest minden tárgyi dolog, a legszentebbek is (szentképek, kegytárgyak) ridegnek, távolinak, érdektelennek tűnnek. Szt János ezt az állapotot „az érzékek éjszakájának” mondja, mert a tárgyi világ (melyekkel az érzékeken keresztül születik kapcsolat) nem képes örömöt, világosságot, érdeklődést kelteni. Az érzékek éjszakájában a lélek nem talál örömöt semmiben, feladatait csak nehézkesen, sok fáradsággal, gyötrelmesen képes tenni. - A ~nak következő foka a „szellem éjszakája”, a „hit éjjele”, melyben az →értelem éli át ugyanazt a sivárságot, amit előző állapotban az érzékek. A szellem éjszakája a hit fényének kialvása, mely az értelem által átélhető istenélmények elmaradását követi. A hit fényének kialvása nem hitetlenséget jelent. A lélek hisz Istenben, de a hit önmagában nem adja meg neki azt a világosságot és erőt, amely pl. a hitetlenségből megtért embert nagy erővel és lelkesedéssel képes eltölteni. Az értelmet Isten úgy emeli föl magához, hogy miközben az elmélkedést, gondolkodást a megkülönböztetésben mind tökéletesebbé teszi, az egyesülés egy fokán ezeket a lelki tevékenységeket kikapcsolja, felfüggeszti: a lélek nem gondolkodik, nem emlékezik, nem akar semmit, csak azt éli, hogy van, Istenben van, aki fenntartja őt. Nincs más a lélekben, csak a szeretetben való birtoklás és birtokoltság; a képmás és az Őskép (Isten) egysége. - Az ilyen istenélmény ált. rövid ideig tart, nagy nyugalom és belső csend követi, s ismételten visszatérhet. De amikor tisztulása érdekében Isten tartósan megvonja ezt az ajándékot, akkor a lélek a legmélyebb sötétségbe és magányba jut, a szellem éjszakáját éli át. Ez nem a →gondolkodásban jelentkezik. Az értelem logikus, következtető képessége nem változik (kívülről a lélek belső állapota nem látható, v. csak nagyon tapasztalt lelkivezető számára). A szellem éjszakája azt jelenti, hogy a lélek nem talál örömöt semmiféle értelmi tevékenységben, mert az igazság értelmi (szavakkal, képekkel, művészetek nyelvén történő) megfogalmazása, az imádság minden formája, a legszentebb cselekedetek is csak halvány árnyékai annak, amit az egyesülésben megtapasztalt mint Igazságot. A hitnek az a fénye, amit az emberi értelem képes közvetíteni Istenből, az egyesülésben kapott bizonyossághoz képest nem jelent világosságot a léleknek. Ezért mondja Szt János a szellem éjszakáját a hit éjszakájának. A hit fénye nélkül a lélek tökéletes sötétségben tökéletes magányt él, hiszen nincs igazi kapcsolata a környezetével. Kísérőjelenségekként fölléphetnek kísértések is: föltámadnak régebbi bűnök emlékei, s ezért a lélek úgy véli, Isten elhagyta, kárhozatra szánta őt. - Mindezt Isten a lélek megerősödése és teljes megtisztulása végett engedi megtörténni. A szeretet ennek az állapotnak értelmes elfogadásával megtisztul, és kitartással a ~ „aktív éjszakává” alakul. Ez azt jelenti, hogy a lélek megerősödik abban az ingyenes Szeretetben, amelynek képmása lett a teremtésben, tehát nem a különleges élményekért, vigasztalásokért keresi Istent. Az egyesülés adott útján tehát a ~ a hit elengedhetetlen velejárója, próbája. Bár vannak kivételek (pl. Galgani Szt Gemma), a ~nak meredek útját Isten többnyire a klauzúrás, szemlélődő szerzetesek elé állítja, akik számára mindig adott a megfelelő, hasonló tapasztalatokkal rendelkező lelkivezető is. A világban élő keresztény számára a ~t élő felebarát a kitartás és a feltétlen szeretet példája. **

K. Szt János művei. 1-2. köt. Ford. Szeghy Ernő OCD. Győr, 1995.