sötétség (lat. tenebrae): 1. a fény hiánya. A földön váltakozik a →világosság és a ~, a nappal és az éjjel (Ter 1,2-5). A ~ is Istentől való (Zsolt 104,20), ezért nem Isten-ellenes hatalom, hanem mint a világosság, hirdetheti a Teremtő dicsőségét (Dán 3,72). Ha tehát a rettenet és a romlás jelképeként találkozunk vele, ez nem mitológiai eredetre vall; ezt természetes okokra lehet visszavezetni. Isten útjai is lehetnek sötétek, homályosak (Kiv 20,21; MTörv 4,12; 1Kir 8,12; Zsolt 18,12; Zsid 12,18). A →holtak országában ~ uralkodik (Jób 10,21; Zsolt 88,13; Tób 4,10), v. legalábbis az alvilágnak abban a részében, ahova a későbbi értelmezés szerint a gonoszok kerülnek (pl. Mt 8,12). Az égben, Istennél csak világosság van. Istennel, a világossággal szemben az Istennel nem v. nem teljes közösségben lévő ember állapota ~. Mivel az Istentől való idegenség a tudatlanság és a rosszra irányuló akarat következménye lehet, a ~ annak az embernek az állapota, aki Istent nem ismeri; így tanítja már az ÓSz is (Iz 9,1; 60,2). - Ebből következően a kerségre áttérni annyi, mint a ~ből átmenni a világosságba (Jn 12,46; 2Kor 4,6; Ef 5,8; 1Pt 2,9); aki Krisztust követi, nem jár ~ben, hanem övé az élet világossága (Jn 8,12). Annak az embernek az állapota is ~, aki nem akar Istennek szolgálni. Ez a gondolat is megtalálható már az ÓSz-ben (pl. Iz 5,20). A bűn tehát a ~ műve (Róm 13,12), a gonosz lelkek a ~ hatalmai (Ef 6,12), a →Sátán a ~ fejedelme (vö. Lk 22,53; Kol 1,13; vö. ApCsel 26,18). A kumráni fölfogást illetően →világosság. - 2. A lelki életben az egyházatyák különbséget tesznek a szkotosz, 'elsötétülés', az Istentől való személyes elfordulás következménye és a gnophosz, 'sötétség' között, ami Isten kegyelmi ajándéka. Isten ui. istenségének teljes fényével fordul az emberhez, és ezzel úgy elvakítja, hogy az ember ezt ~nek éli meg. A ~ tehát istenélmény, a tisztulás intenzív fázisa, mely előkészít az isteni fény látására. →lélek sötét éjszakája R.É.

BL:1597.