Magyar Katolikus Lexikon > L > leviatán


leviatán (héb. livjatán): az ókori zsidó világban képzeletbeli tengeri szörny, a gonosz jelképe, gör-róm. megfelelője a →cet. - Az ÓSz-ben csak a költői képekben fordul elő és a romlás erőit személyesíti meg. Tengerben élő, hétfejű →sárkány, az →ősvízzel együtt (vö. Zsolt 89,10; Hab 3,8) fellázadt Jahve ellen, de Jahve szétzúzta a fejét (Zsolt 74,14). Máskor gyors tengeri →kígyó, mint tengeri sárkány (Iz 27,1;. Jób 26,13). - Jób 3,8: a Nap elsötétedésének oka, mert népi elképzelés szerint fogyatkozáskor egy sárkány nyeli el a Napot v. a Holdat (vö. 3,4). - A Zsolt 104,6: a ~ hatalmas tengeri szörny, melyet Jahve játszani, kergetőzni teremtett. A ~ a többi népek kozmogóniájában Isten-ellenes hatalom, de Jahve beleilleszti az általa szabott rendbe. - Jób 40,25-41,26: a ~ a →krokodilra utal. - A zsidó apokrif irod. szerint Isten a ~t a nagy víziállatokkal az 5. napon teremtette; életben fog maradni, hogy az eljövendő világban eledelül szolgáljon a boldogoknak (4Ezd 6,49-52, Baba bathra 74b; Bár [szír] 29,4). A kk. legendában a tenger félelmetes ura; az idők végén Isten megöli és húsával megvendégeli az üdvözülteket. - Ikgr. A ~ az ember által le nem győzhető halál jelképe. Krokodil, sárkány v. vízi kígyó alakjában ábrázolták. Jób 40,25 kérdése, „Lehet-e horoggal ~t fogni?” nyomán Krisztust úgy ábrázolták, amint a ~t kifogta: a horog a kereszt, a csalétek a megfeszített Krisztus, a zsinórra Krisztus ősei (→Jessze fája) vannak fölfűzve. **

BL:1116. - KML 1986:206. - Kirschbaum III:93. - Vanyó 1988:135.