Magyar Katolikus Lexikon > L > lehelet


lehelet, lélegzet (héb. nesamah, hebel, ruah): A Szentírásban az élet jele, az élőlényt (embert és állatot) jellemzi (pl. Ter 7,22). Isten adja (2,7; Iz 42,5), folyamatosan az Ő ajándéka (Jób 33,4; 34,14;. Dán 5,23). Jóllehet önmagában erőtlen és az erőtlenséget, gyengeséget (fuvallat) jelképezi (Jób 7,16; Zsolt 39,6; 62,10; 144,4; Préd: itt mindig hebel) és Isten a jóindulata v. haragja szerint döntheti el, hogy az emberben marad-e (Jób 34,14; Zsolt 104,29: éltető erő) v. nem (Iz 2,22), az aggodalmon és a kételyen felülemelkedik az a meggyőződés, hogy Isten „nem leli örömét az élők pusztulásában” (Bölcs 1,13). Az Isten ~e metaforikusan (eredetileg mitikusan?) haragjának erejére (2Sám 22,16; Iz 30,33; Jób 4,9; héb. áf, 'orr' és 'harag' értelemben egyaránt) v. teremtőerejére (37,10) utal. →lélek **

BL:1104.