Magyar Katolikus Lexikon > L > lapsi


lapsi (a lat. labi, 'elesik' igéből: 'elesettek, hittagadók'): az ősegyházban a →keresztényüldözések idején megfélemlítés vagy kínzás hatására pogány áldozat bemutatásával vagy annak megfelelő cselekedettel hitüket megtagadók. - A vértanúk mellett mindig akadtak ~k is, számuk →Decius (ur. 249-251) idején sokasodott meg, mert a cs. megkövetelte az áldozatbemutatást v. legalább annak készségét, és erről hatósági igazolást kellett bemutatni. - A ~n belül az egyh. különbséget tett a ténylegesen áldozatbemutatók (pl. föláldozott egy állatot; lat. sacrificati), ill. a császárkép v. bálványok előtt tömjént égetők (thurificati); Decius korában az igazolványt szerzettek (libellatici); a →Diocletianus (ur. 284-305) 303. II. 23-i ediktuma után a lit. könyveket és edényeket kiszolgáltatók (traditores) között. - A kérdésre, hogy a ~k visszafogadhatók-e az egyh. közösségébe, a rigoristák (→rigorizmus) a Zsid 12,14-29-re hivatkozva nem-mel válaszoltak: „Akik az üdvösséges keresztség hite után felnőtt fejjel bálványtemplomba mentek, hogy ott áldozzanak, és azt tették, ami főbenjáró bűn, mert a legnagyobb vétek, azokról azt rendeltük, hogy még életük végén se kapják meg a közösségben való részesedést ” (elvirai zsin., 300 k.). A →karthagói zsinat és I. Lucius p. (ur. 253-254) viszont - mérlegelve a hittagadás materiális v. formális voltát, ill. súlyosságát - megfelelő vezeklés kiszabásával a megbocsátás és az irgalmasság szellemében foglalt állást. A vezeklés idejét csökkenthette egy vt-jelölt közbenjárása, később egy hitvalló igazolása (libellus pacis): ebből nőtt ki a →búcsú intézménye. **

LThK 1930. VI:390.