Magyar Katolikus Lexikon > L > látomás


látomás (lat. visio): természetfölötti tartalmú látás, melyhez legtöbbször →meghívás kötődik. A ~ normális állapot feletti pillanat vagy állapot, aminek belső mivoltát csupán pszichológiailag megérteni nem lehet, ezért a látottak igazsága és üdvös volta szempontjából a gyümölcsei és a látnok későbbi magatartása rendkívül fontosak. - I. Az ÓSz-ben. A →próféták tudják és tanúsítják, hogy Isten közli velük szándékait, beavatja őket titkaiba (Ám 3,7), hogy részt vehetnek az Úr tanácsában (2Kir 22,19-23; Jer 23,18.22), s hogy Isten szól hozzájuk. A Szám 12,6-8 szerint Isten →álomban és ~ban szól a próf-khoz, ugyanakkor Mózessel szemtől szemben (szó szerint: szájról szájra) beszélt; →teofánia. A magyar ~ szó héb. megfelelői a 'látni' értelmű raah és a 'látni, nézni, szemlélni' jelentésű hazah tőből származnak, és mint ezek az igék, egyaránt vonatkozhatnak külső tárgy érzékelésére és belső látásra. De utalhat a próf. ~ára, melynek tartalma tanítás is és jövendölés is lehet (Iz 2,1; 13,1; Ám 1,1; Mik 1,1; Hab 1,1). Olykor felmerült a kérdés: vajon a ~ról szóló beszámolók, melyek oly gyakoriak a próf-k írásaiban, nem egyszerűen csak stíluseszközök valamely gondolat, eszme nyelvi formába öltöztetésére, kifejezésére? Ez azonban valószínűtlen, mert a próf-kat látnoknak tekintették, és mert minden kor tudott ~okról. El kell tehát ismernünk, hogy a ~okról szóló beszámolók valóban átélt eseményekről, belső megtapasztalásokról szólnak, bármilyen nagy szerep jutott is visszaadásukban a stíluseszközöknek. Több beszámoló kiemeli: a ~ok Istentől valók („Ezt mutatta nekem az Úr, az Isten”: Ám 7,1.4.7; vö. pl. Jer 1,11.13); és semmi kétség nem férhet hozzá, hogy a próf-k meg voltak győződve ~aik isteni eredetéről, ha kifejezetten nem utaltak is rá. Ugyanakkor nehéz eldönteni, hogy meggyőződésük szerint vajon külső tárgyakat, v. csak belső képeket szemléltek-e, mert a régiek e tekintetben nem törekedtek különbségtételre. Bárhogy van is, az bizonyos, hogy ők maguk objektívnak tartották ~aikat abban az értelemben, hogy nem egyszerűen képzeletüktől, a maguk „lelké”-től származtatták őket (vö. Jer 23,16; Ez 13,3), és meg voltak róla győződve, hogy Istentől kinyilatkoztatott ismeretek közvetítői. - Pszichológiai szempontból nézve a próf-któl leírt jelenségek zöme belsőleg látott képnek tekinthető, melyet - saját tanúbizonysága szerint - maga Isten tárt a próf-k elé; „az Úr ajkáról való” volt (Jer 23,16), vagyis Isten közreműködésének, a képzeletre való ráhatásának köszönhette létrejöttét, és nemegyszer jövőbeli eseményre vonatkozott. A ~t sokszor látás útján lehetett érzékelni (Iz 6,1; Jer 1,11-14; Ám 7,1-9; 9,1), máskor hallás útján (Iz 6,3.9; 40,3; Jer 1,4.7 stb.), olykor azonban a tapintás (Iz 6,6; Jer 1,9) v. az ízlelés (Ez 3,3) töltött be közvetítő szerepet. Némely esetben a ~ kapcsolatban állt azzal a környezettel, melyben a próf. élt. Így Izajás a Tp-ban imádkozva azt látta, hogy Isten a trónján ül és palástjának uszálya betölti a szentélyt; látta a szeráfokat, valamint a füstöt is, és hallotta Jahve hangját meg a szeráfok énekét, s úgy érezte, hogy az egyik szeráf izzó parázzsal megérinti az ajkát, s hogy megrendülnek a Tp. kapui; így fogta fel Jahve parancsát, így értette meg küldetését (Iz 6,1-13). Ámosz, a pásztor látta, amint a Jahve küldte sáskák elárasztották a mezőt (Ám 7,1); egy más ~ában érett gyümölcsökkel tele kosarat látott, mely az ország É-i részének vesztét érzékeltette (8,1). Jeremiás úgy érezte, hogy Jahve megérinti kezével az ajkát (Jer 1,9); egy más alkalommal mandulafaágat látott, így tudta meg, hogy Jahve őrködik szava fölött és gondoskodik beteljesedéséről (1,11). Ezekiel azt látta, hogy egy kéz pergamentekercset nyújt neki, és hallotta Jahve parancsát: nyelje le a tekercset; teljesítette a parancsot, s úgy találta, hogy a tekercs édes volt a szájában, mint a méz (Ez 2,9-3,3). - Más ~ok vsz. szavak hallásából álltak, sőt egyszerűen intellektuális szemlélődések voltak: Isten képek nélkül közölte a próf-val terveit (Jer 23,22; Ám 3,7). A kinyilatkoztatásnak erre a leggyakoribb módjára vonatkozhatnak az ilyen kifejezések: „Ezt mondja az Úr” (Iz 3,16; Ám 1.3.6.9.11.13 stb.); „halljátok az Úr szavát v. ítéletét” (Iz 7,13; Ám 3,1; 4,1 stb.), „az Úr szózatot intézett hozzám” v. „ezt a szózatot intézte hozzám” (Ez 12,21.26; 13,1 stb.). - II. Az ÚSz-ben. Voltaképpeni ~ról, azaz eksztatikus élményről csak Péter ap-lal kapcsolatban olvashatunk (ApCsel 10,11-16) és a Jel-ben, igen gyakran; ez utóbbi helyen a ~ok az apokaliptikában leírt ~okkal vethetők össze. István diákonus ~ában (7,55) az a zsidó felfogás fejeződik ki, mely szerint a haldokló megkapja a ~os látásmód ajándékát. Egyébként az ÚSz csak olyan jelenségekről számol be, melyek nem tételeznek fel eksztatikus látásmódot. Ugyanakkor külön csop-ot alkotnak a feltámadt Jézus megjelenései tanítványainak (pl. Mt 28,9) és a megdicsőült Krisztus megjelenései Pál ap-nak (ApCsel 9,4-6.17; 22,6-8; 26,13-18; 1Kor 9,1; 15,8; Gal 1,12.16). →eksztázis, →Isten dicsősége, →színeváltozás - III. A teol-ban 3 fajta látást különböztetünk meg: 1. az értelmi látás (visio intellectualis) képek nélkül érti meg és szemléli a valóságot, a misztériumokat. Ez a látás legmagasabb foka, a földi életben a misztika legfelső szintje, a halál után a boldogító →istenlátás. - 2. A látás legalsó foka az érzékelő látás (visio sensibilis) a külső, testekből álló világ észlelése, aminek alapfeltételei a →fény és a →szem. - 3. E kettő között áll a ~, a belső látás (visio imaginativa). E ~ nem azt jelenti, hogy a →fantázia jelenít meg szubjektív elképzeléseket, hanem a lelket valóságos, de érzékfeletti valóságból eredő hatás éri, és megnyílik az érzékelhetetlen, az érzékek számára láthatatlan valóság látására, „belső látással” kezd látni. Valóságos, de nem a megszokott érzéki világhoz tartozó „tárgyak” érintik meg a lelket, melyek kivezetik az embert a pusztán külső megnyilvánulások világából: a valóság mélyebb dimenziói érintik meg és válnak láthatóvá. A ~hoz azonban a szív belső éberségére van szükség, ami a külső világ erőszakos behatásai és a lelket betöltő képek és gondolatok közepette általában nincs meg. Ebből érthető, hogy a ~ra miért éppen a „kicsinyek”, a világ szerint „oktalanok, kevésbé bölcsek”, a gyermekek, azaz a világtól kevésbé érintett és megfertőzött lelkek fogékonyak (vö. Zsolt 8,3; Mt 21,16). - A ~ nem fantázia szüleménye, hanem sajátos és valóságos észlelés, de megvannak a maga korlátai, mint ahogy a szemmel való látásnak is mindig megvan a szubjektív összetevője: nem a puszta tárgyat látjuk, hanem saját érzékeink szűrőin keresztül látunk, amelyek lefordítják számunkra a tárgyat. Ez a ~nál még világosabb, főleg olyan esetekben, amikor horizontunkat felülmúló valóságokról van szó. - A látnok fokozott igénybevételnek van kitéve, de a saját lehetőségei, képzelete és értelme számára lehetséges módon lát. A belső látásnál a lefordítási folyamat fokozottabb mint az érzéki látásnál, úgy hogy a látnok személyének lényeges része van a megmutatkozó valóság képének megalkotásában. A kép csak az ő mértékei és lehetőségei szerint alakulhat ki. Ezért az ilyen ~ok nem egyszerű fényképek a másik világról, hanem magukon viselik a látnok lehetőségeinek és korlátainak a nyomait. Ez a szentek minden nagy ~áról (pl. →fatimai jelenések) kimutatható. - A ~t nem szabad úgy elképzelnünk, mintha egy pillanatra föllebbenne a másvilágot takaró fátyol és a mennyország a maga valóságában mutakozna meg, hanem a képek a felülről érkező hatásból és az észlelő személyben rejlő lehetőségekből tevődik össze. Ezért e látásmód képi nyelve szimbolikus nyelv. A ~ nem fényképszerű részletességgel mutat meg eljövendő eseményeket, hanem összefoglalóan és sűrítve mond el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban. Az időnek és térnek egy képbe sűrítése a ~ok sajátossága, ezért a ~ csak utólag értékelhető és fejthető meg. Hogy mi egy kép lényege, végső soron abból olvasható ki, ami a keresztény prófécia mindenkori lényege: a kép középpontja ott van, ahol a ~ felszólítássá válik és odavezet Isten akaratához. - A ker. hagyományban és főként a női misztikában (például Bingeni Szt Hildegárdnál, Avilai Szt Teréznél) teljesen természetesnek látszik Isten és az ember találkozása és egyesülése ~okban. Maguk a szentek azonban a tökéketesség útján csak mellékes kísérőjelenségnek tekintik a ~okat, s tudják, hogy nem megfelelő értékelésük veszélyes lehet. - A ~os jelenségek megítélésénél rendkívül lényeges a →lelkek megkülönböztetésének képessége, valamint a pszichológiai és teol. ismeretek birtoklása. **

BL:1101. - Schütz 1993:226. - Fatima üzenete. Ford. Diós István. Bp., 2000. (Joseph Ratzinger bíb.: A fatimai „titok” teol. kommentárja)