Magyar Katolikus Lexikon > K > klasszicizmus


klasszicizmus (a lat. classis, classicus szóból): 1. tág értelemben az ókori görögök és rómaiak szellemiségét, irodalmi, művészeti és erkölcsi elveit fölelevenítő és követő gondolkodás és művészi irányzat. Sajátsága a helyes arányokra törekvés (→harmónia, kiegyensúlyozott, világosan fogalmazott rend), ill. az eszményítés: az abszolút szépnek minden hibától, hiányosságtól, idegen elemtől, esetlegestől mentes, minden önkényt, egyéni korlátokat lehetőleg kizáró ábrázolása. Ebben olykor túlságosan messzire ment: merev és elvont lett, ellentétben az antik szellemmel, mely az eszményítés mellett a realitását is meg tudta őrizni. - 2. szoros értelemben a 18. sz. 2. harmadától 1830/50-ig tartó stíluskorszak művészeti törekvéseinek összessége. E ~ a 14-16. sz. →reneszánsz után másodszor fordult az antik világ felé, az előbbinél erősebben őrizve minden egyes nép műv-ében a nemzeti jelleget. Jelentkezése összefügg az előkerült antik mintaképekkel (Pompei, Herculaneum) és a →felvilágosodással. Elsősorban az építészet új, az antiktól erősen befolyásolt tér- és tömegformálási elveiben (világos szerkezet, nemes arányok, finom ritmus, szimmetria) valósult meg, de a többi műv. ágban is érvényesült. Legfőbb elméleti képviselője J. J. Winckelmann, aki a szépet, természetest, emberit azonosította az antik műv-tel, s ennek követését irányadónak tartotta. Az érzelmi jelleg hangsúlyozása váltotta ki Közép- és K-Eu-ban a főként a kispolgárság körében elterjedt biedermeier műv-et. Az elméleti megalapozás igényéből születtek a műv. akad-k, amelyek idővel a klasszikus műv. megmerevedéséhez vezettek. **-E.G.

ML 1966. II:645.