harmónia (gör.): 1. eredetileg ácskapocs, mellyel tutaj gerendáit és a hajó deszkáit kapcsolták össze. Átvitt értelemben illeszkedés. - 2. a zenében a →logosz és a →szimmetria mellett az ókori európai zeneműv. és világszemlélet alapfogalma. A gör. ~ 4 rögzített és 4 mozdítható hangból összekapcsolt oktávszerkezet. A mozdítható hangok helyzete a hangfajoknak megfelelően variálható (enharmonikus, kromatikus, diatonikus), ehhez társul az összhangzó és széthangzó hangzások megkülönböztetése. Az így fölépített ~ a változó irányú feszültségeket önmagában kiegyensúlyozó rendszert alkot. Erre a ~i alapra épülő költészet, zene és tánc (músziké) műv-e, a ~ a ritmika, a metrika és a hangszerismeret tanából állt. - 3. a filozófiában eredeti jelentése 'egymásba kapaszkodás, összekapcsolás', valamint ennek következménye: egy egész valóság kiegyensúlyozottsága, sokféleségének egysége. →Hérakleitosz szerint a →változás következtében az →ellentétek nem zárják ki egymást, hanem összeillenek és ~ban vannak. Crusius meghatározása szerint a ~ a jelenségek, ill. a körülmények összhangja. A világ ~jának tételét az →orfika képviselői és a →püthagoreusok zenei (ti. a húr rezgésének megfigyelése), Empedoklész orvosi meggondolások alapján alkották meg. Az első esetben a különbözőséget hangsúlyozzák (mely az egységben ~ra jut), a másodikban az egységet (mely a különböző dolgokat ~ra hozza). A Timaiaosz Démiurgosza a világot harmonikus részek mintájára építi föl. A hüppokratészi →gyógyítás sztoikus hatásra a ~ elvére épül. A püthagoreus-sztoikus fölfogás a világ ~járól továbbél →Keplernél, →Leibniznél és →Schopenhauernél. Püthagoreus elgondolás, hogy a →lélek nem egyéb, mint a →test ellentétes erőinek ~ja, amit Plátón és Arisztotelész elutasított. A klasszikus esztétikában a ~ a →szépséggel azonos. - 4. az erkölcsi életben az →egység minden formájával azonos tartalmú fogalom. A rendes körülmények között folyó élet magában fpoglalja a ~t a teremtett dolgok, az ember és teremtmények, a test és lélek, az emberek, a férj és feleség, a családtagok, a vágyak és lehetőségek, a jogok és kötelességek, stb. között. A →bűn a ~t rombolja egyénileg, közösségileg és kozmikus méretekben egyaránt. **

HWPh III:1001. - KEK 307, 374, 912, 1807, 2219, 2333, 2500.