Magyar Katolikus Lexikon > K > királykoronázás


királykoronázás: A →király a koronázással nyerte el kir. méltóságát s a vele járó jogokat, a koronázás folytán lett rex. A koronázás az egyh. fölkenés és a világi hatalomátruházás szertartásából fejlődött ki a kirság jellegzetes intézményévé. - A kir-felkenést az Egyh. az ÓSz-ből vette át. A zsidók Saul óta fölkenték kir-aikat. A népvándorlás után a 6. sz: először a kelta briteknél, a 7. sz: a nyugati gótoknál volt kir-fölkenés. Ez mindenütt a szabályozatlan trónviszonyokkal függött össze. A Karoling-monarchia megalapításakor, 751: a frank előkelők elhatározták, hogy a →majordomusok családját ültetik trónra, mely már másfél százada gyakorolta a Meroving kir-ok helyett a tényleges hatalmat. A Merovingok vérségi jogával, a születésen alapuló karizmával szemben úgy vélték, Krisztus földi helytartójának szava döntheti el javukra a kérdést. Zakariás p. (ur. 741-752), miután hozzá fordultak, azt az elvet állította föl, hogy jobb, ha azt teszik meg kir-nak, aki a hatalom birtokosa és aki alkalmasabb az állam végcéljának, a →közjónak megvalósítására. A p. döntésével az idoneitas győzött a legitimitással szemben, Kis Pippint a frankok kir-lyá választották, s a p. küldöttje fölkente őt. - Ettől az időtől kezdve a kir. fölkenése ált. szokássá és az Isten kegyelméből való kirság elengedhetetlen kellékévé vált. A kir. ezzel az Úr fölkentjévé, Istennek népétől a kegyelem folytán megkülönböztetett helytartójává vált. - A kir. fölkenését korán összehasonlították a papszenteléssel, és a kk. elején szentségnek tartották. Az utóbbi az egyh., az előbbi a világi hatalom gyakorlásához közvetíti a kegyelmet, és e 2 hatalom kormányozza a világot. Mikor azonban a 12. sz: a hét szentség tana kialakult, a kir. fölkenése már nem foglalt helyet közöttük. Közben a pápaság és a császárság harcában az egyh. hatalom a világi fölé került. Ennek külső kifejezése is volt, mint ezt III. Ince p. (ur. 1198-1216) hangsúlyozta: míg a pp-nek a fejére öntik a →krizmát, addig a kir-t csak a karján és a hátán kenik meg a →katekumenok olajával. XXII. János p. (ur. 1316-34) tanítása szerint a koronázás nem ad szentségi karaktert, ezért megismételhető. - A fölkenéshez korán, szinte észrevétlenül csatlakozott a világi hatalom jelvényeinek átruházása, elsősorban a koronázás. A germán kir-ok már a népvándorlás kora óta viseltek hatalmi jelvényül →diadémot és aranysisakot. A diadém Nagy Sándor (ur. Kr. e. 336-323) korából származott, és Nagy Konstantin (ur. Kr. u. 306-337) idejében lett az egyeduralom állandó jelvényévé: ékkövekkel díszített koszorú (corona), melyet sokszorosan elláttak a szt kereszt jelével. Más jelvényei is voltak a hatalomnak: a →kard, a már az ókori népeknél is használt kormánypálca, a világuralom régi jelvénye, a (föld)gömb és a bíborpalást, melyek átadásának hagyományossá vált liturgiájából alakultak ki a 9. sz: a koronázási ordók. A ném-róm. cs. koronázásának ordóját mások is átvették, mintának tekintették, bekerült a Pontificale Romanumba. Szövegét nagyrészt Hincmar (†883) reimsi érs. írta. Ezt használták Mo-on is már I. (Szt) István koronázásánál (1000. XII. 25.), s még a 15. sz: is. Salamon koronázása azonban 1057: az angol ordo szerint ment végbe. - Mikor a m. kirság kialakult, már nem fordult elő, hogy valamely kir. egyh. fölkenés és koronázás nélkül jusson trónra. Az uralkodók országlásukat a koronázás napjától számították. - A m. koronázásnak a ném. ordo szerint fontos része volt az a kérdés, melyet a koronázó érs. intézett a néphez, hogy akarja-e a koronázást, mire az fölkiáltással igenlően válaszolt. Később a nádor intézte a kérdést a jelenlévőkhöz. A koronázás joga rendszerint az orsz. első érs-ét, nálunk az esztergomit illette meg. A ~ megszokott helye Székesfehérvár volt. - Egyh. szertartása az idők folyamán közjogi eljárássá vált, s a rendi elem került túlsúlyba. Ez a kir-választással függ össze, és kifejezésre jut a →koronázási eskü átalakulásában, valamint a rendek nagyobb szerepében az átruházási szert-ok végrehajtásánál, a hatalmi jelvények átadásánál. - Az eskü kifejlődésével egyidejűleg gyökeresedett meg az a nézet, hogy a koronázás a kir. hatalomnak a rendek akaratából végbemenő átruházása. E rendi akaratnyilvánítás a koronázás elengedhetetlen érvényességi kelléke. A koronázás tehát egyh. szert-ból a rendi alkotmány legfontosabb jelenségévé, a választási föltételekkel összekapcsolva a rendi alkotmány fejlődésének legjelentősebb forrásává vált. - A szokásnak, a hagyománynak kk. jogi életünkben érvényesülő ereje magyarázza, hogy az elődök használta, hagyományos koronához ragaszkodtak, igazi koronázásnak és ezzel a hatalom megtámadhatatlan átruházási módjának az I. (Szt) Istvánnak tulajdonított, ősi koronával, a Szentkoronával végbement koronázást tekintették. Ennek tulajdonították azt a misztikus erőt, mely a kir. személyét is mintegy megszentelte. Kitűnik ez azokból az esetekből, melyeknél hiányzott a Sztkorona. Mikor Bajor Ottó (ur. 1304-08) hatalmának megerősítése végett leánykérőben volt Apor László erdélyi vajdánál, az egyik leghatalmasabb oligarchánál, ez fogságra vetette a kir-t, és a nála levő Sztkoronát birtokába vette. Gentilis legátus tehát, miután a vajda nem volt hajlandó a koronát kiszolgáltatni, azt →interdictum alá vetette, hogy vele érvényesen koronázni ne lehessen, és Károlyt 1309: a p. követ fölszentelte új koronával koronázták meg. 1310: azonban Apor László kiadta a Sztkoronát, és Károly (immár negyedízben) újból megkoronáztatta magát, „hogy a magyar nemzet véleményének eleget tegyen és hogy a tömegből a botrány eltávolodjék”. - Még nevezetesebb volt I. Ulászló 1440. VII. 17-i koronázása, amikor a rendek alkotmánytört. szempontból rendkívül fontos okmányt, a rendi fölfogás egyik legszebb emlékét állították ki. A Sztkoronát ugyanis Albert özvegye, Erzsébet, miután Albert utószülött fiát, V. Lászlót vele megkoronáztatta, magával vitte, és rokonának, III. Frigyes ném-róm. cs-nak adta zálogba, aki, mivel maga is a m. trónra akart jutni, nem adta azt ki sem a m. rendeknek, sem utóbb V. Lászlónak. Ulászlót ezért a Szt Istvánnak a székesfehérvári egyh-ban levő ereklyetartójáról levett koronával koronázták meg, és eljárásukról, annak jelentőségéről hosszabban nyilatkoznak „az egész Mo. közösségét képviselő” főpapok, bárók és nemesek: Albert halála után nem hagyhatván az orsz-ot alkalmas vezető nélkül, Ulászlót kir-lyá választották meg. Erzsébet azonban fiának akarva biztosítani az uralmat, a koronát titokban elvitette Visegrádról, „és mindnyájunk akarata ellenére, akiknek ehhez önként össze kellene jönni”, és minden eddigi szokásokkal szemben a koronázási szerek nélkül őt megkoronáztatta és a koronát magával vitte. Ezért is most ők szokatlanul nagy tömegben összegyűlvén, miután a koronát megkapni nem lehetett, segíteni akartak az orsz-on, és meggondolván azt, hogy a kir-ok koronázása mindig az országlakók akaratától függ és hogy a korona hatékonysága és ereje az ő helyeslésükben gyökeredzik, elhatározták, hogy más régi aranykoronával, mely eddig I. (Szt) István ereklyetartójának fejét díszítette, koronázzák őt meg. Ezt a szándékukat a többi koronázási szer fölhasználásával végrehajtották, „kijelentve ezen írásukkal, hogy ez a jelenlegi korona és koronázás mindazon erővel és hatással bírjon és fog bírni, mintha az előbb említett (ti. a régi) koronát tettük volna urunk kir-unk fejére és ezt a koronázást az új helyett azzal hajtottuk volna végre, úgy, hogy míg az előbbi korona távol van, ha visszaszerezni nem lehet, minden hatékonyságot nélkülözzön és annak minden jelentése, szentsége és ereje mindnyájunk akaratából erre az újra értessék és szálljon át”, megadva a koronázott kir-nak a hatalom teljességét, „mintha az elvitt koronával a szokásos módon koronáztatott volna meg”. - Elhatározták, hogy a korábbi koronát minden módon iparkodnak visszaszerezni. Ha nem tudnák, akkor a jövőben a kir-ok koronázása az új koronával történjék, melyet gondosan fognak őrizni. Ha a régi koronát a kir. segítségével vissza tudják szerezni, az visszanyeri régi erejét. A kirné eszközölte koronázást, „ha ugyan azt lehet annak nevezni”, érvénytelenítik. Aki ezt a koronázást kétségbe merné vonni, a →hűtlenség bűnébe esik. - I. (Hunyadi) Mátyás (ur. 1458-90) különösen nagy súlyt helyezett arra, hogy fejét a Sztkorona illesse. Neki, a nem régi és előkelő családból származó, az uralkodó családokkal rokoni viszonyban nem álló kir-nak szüksége volt arra, hogy a hagyományos koronázás megerősítse helyzetét. Ezért nagy áldozatokat hozott a Sztkorona visszaszerzése érdekében, és III. Frigyes öröklési igényének elismerésén kívül 1464: az országgal 80 ezer arany váltságdíjat fizettetett érte. - Ámbár a régebbi koronázási szert-okból is tudunk egyet-mást a követett ordók alapján, részletesebben csak V. László és még inkább I. Ulászló ~át ismerjük, melyet Callimachus Fülöp, IV. Kázmér lengyel kir., Ulászló öccse udvarának humanistája örökített meg. - Miután a koronázási menet a székesfehérvári Boldogassz-tp. főoltára elé vonult, a knk-ok lesegítették a kir-ról köntösét. Azután a prím. imákban Isten áldását kérte jobbját a kir. fejére téve, majd kezeit és hátát szt olajjal kente meg. A felkenés után ráadta I. (Szt) István palástját, majd egymás után átnyújtotta neki a koronázási jelvényeket: a keresztet, mely az egyh. körüli nagy hatalmát mutatta, a jogart, országalmát és a zászlót, szt szavakkal magyarázva jelentőségüket. Előhozták az orsz. törv-eit, melyek megtartására a kir. a prím. felszólítására megesküdött, mire ő fejére tette a koronát. Majd a koronás kir. emelvényre lépvén többeket lovaggá ütött, jelezve, hogy az országot fegyverek védik meg, s hogy ezt fogja főgondjának tekinteni. A kir. azután Szt Péter és Pál tp-ába ment, hogy ott törv-t lásson, hangoztatva ezzel, hogy a hadügyön kívül az igazságszolgáltatást fogja mindenekelőtt művelni. Végül lóra ülvén a városon kívül Szt Márton egyh-ába ment, föl a toronyba, s kihajolva 4 vágást tett kardjával a világ 4 tája felé annak jelzésére, hogy az orsz-ot bárhonnan jövő támadás ellen meg fogja védeni. A koronázást ünn. lakoma zárta be. - A kir. feleségét is meg szokták koronázni: →királyné koronázása. - Az utolsó ~ Mo-on IV. Károly ~a, 1916. XII. 30: a budavári Nagyboldogasszony tp-ban volt. **

Bartoniek 1939. - Eckhart 1946:88, 95.