🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyhely
következő 🡲

kegyhely: templom vagy más szent hely, ahová egy csoda vagy történelmi vonatkozás miatt hívők sokasága zarándokol a helyi ordinárius jóváhagyásával. - A ~eken bőségesebben kínálják fel a hívőknek az üdvösség eszközeit, Isten igéjének buzgó hirdetésével, a lit. élet megfelelő előmozdításával, főleg az Euch. és a bűnbánat szentsége útján, valamint a népi vallásosság jóváhagyott formáinak ápolásával. - Ahhoz, hogy egy ~et országosnak lehessen nevezni, a →püspöki konferencia, ahhoz, hogy nemzetközinek lehessen mondani, a Sztszék jóváhagyására van szükség. - Az egyhm. ~ szabályzatának jóváhagyására a helyi ordinárius illetékes; az országos ~ szabályzatának jóváhagyására a ppi konf., a nemzetközi ~ére egyedül a Sztszék. A szabályzatban elsősorban a célt, az igazgató hatáskörét, a javak tulajdonát és kezelését kell meghatározni. - A ~eknek bizonyos kiváltságokat lehet adni, valahányszor a helyi körülmények, a zarándokok nagy száma és főként a hívők java ezt indokolni látszik. - A népművészetet és vallásosságot bizonyító →fogadalmi tárgyakat a ~eken v. hozzájuk közeli helyeken láthatóan kell elhelyezni, és biztonságosan kell őrizni (1230-34.k.). →búcsújáró hely, →búcsújárás E.P.

Erdő 1991.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.