🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyhelyrombolás
következő 🡲

kegyhelyrombolás: templom vagy történelmi/nemzeti vonatkozású szent hely meggyalázásában megvalósult bűncselekmény. Az egyházjogban a →megszentségtelenítés egyik esete, legsúlyosabb formája az →Oltáriszentség-gyalázás. - A ~ a →keresztényüldözés burkolt formája, tehát →gyűlöletből fakad. Tudatos és szándékolt szembefordulás azzal az Istennel, akiben a ~t elkövető nem hisz. Ezért a ~ valójában nem Isten, hanem a másik ember ellen irányul, célja egy másképp gondolkodó csoport, társadalmi réteg (keresztények) megalázása. - A ~nak két formája van: „ismeretlen tettesek” (ált. félrevezetett fiatalok) tette, ill. a ker-ellenes, hivatalos állami erőktől támogatott, valamilyen átlátszó ürüggyel végrehajtott ~. Tágabb értelemben ~ a ker. vonatkozású szobrok, emlékművek ledöntése. Így ~ volt →Prohászka Ottokár bpi szobrának ledöntése 1947. IV. 27: éjjel „ismeretlen tettesek” (Faludi György által szervezett fiatalok) által. - A m. kerség számára a legsúlyosabb ~ volt 1961: a →Regnum Marianum-tp. fölrobbantása (a →regnumi per kísérőjeként) „tereprendezés”. - A rendszerváltoztatás (1990) óta a két legsúlyosabb ~: 1. Máriaremete, 1997. máj. 18.: Pünkösd vasárnapra virradó hajnalon „ismeretlen tettesek” ledöntötték a máriaremetei tp-kert 1933: fölállított szervita →keresztútjának 7 stációját, a Fájdalmas Szűzanya szobrát, megrongálták a Szt István-kutat (ezt megelőzően délután a Herminamezői Szentlélek pléb-n, melynek tp-búcsúja pünkösd, 2 hirdetőtáblát fölfordítottak és fölgyújtottak). A rendőrség a máriaremetei kegyhelyrombolók nyomára vezetőnek 500 ezer Ft-ot ajánlott föl, a Művelődési Min. a kárrendezésre 1 millió Ft-ot adott. - 2. Bp., Városliget, 2000. nov. 1.: Mindenszentek ünnepe előtti éjszakán a Berzsenyi Gimn. 5 gimnazistája lefűrészelte a fölrobbantott →Regnum Marianum-tp. helyén emelt emlékkeresztet. 88

M. Nemz. 1997. V. 20., 22. (Fekete Judit: A sötétség álarca mögött...)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.