Magyar Katolikus Lexikon > K > katekézis


katekézis: a hívők bevezetése a keresztény élet egészébe a keresztény tanítás rendszeres átadásával. - 1. Az elnevezés. 1990-ig ~ helyett a →hitoktatás szó volt gyakoribb, azóta egyre inkább használt kifejezés (az Oltáriszentség-Eucharisztia szócseréhez hasonlóan). A katekhein ige az ókori gör-ben ritkán használt szó. Eredeti jelentése: 'visszhangozni az emberi hangot', ami arra utal, hogy a szó a dialógus és a kommunikáció tartományához tartozott. A későbbi gör-ben kettős jelentése alakult ki: egyfelől 'figyelmeztetni, közölni', másfelől 'tanítani, bevezetni'. Az úsz-i Szentírás ez utóbbi értelemben hét alkalommal használja (Lk 1,4; ApCsel 18,25; 21,21.24; Róm 2,18; 1Kor 14,19; Gal 6,6), egyébként inkább a didaszkein, 'tanítani' szó fordul elő. - Az igéből származó ~ szót a magyarban hagyományosan a hitoktatás szóval fordítjuk, jóllehet sokkal többről van szó, mint okt-ról. A ~ kifejezésben az oktató személyének elkötelezettsége, hitelessége, s az is benne van, hogy nem csupán hitbéli ismereteket akar átadni tanítványának, hanem be akarja vezetni egy hívő életstílusba, s ezt a krisztusi közösség, az Egyh. keretében teszi. A ~ tehát nevelő célzatú oktatási tevékenység. -

2. A ~ története. Az apostoli ~ szóbeli igehirdetés, hitébresztő missziós prédikáció volt. Az első ~-vezérfonalat a 125-150: Szíriában keletkezett →Didakhé tartalmazta. A →katekumenátus intézménye az ún. beavató ~sel járt (→beavatás), mely a szentségek vételére készített föl, s szükségessé tette a →katekéta-iskolákat is. Mintaadó volt Jeruzsálemi Szt Cirill 24 ~e. Szt Ágoston külön művet írt a ~ről (De catechizandi rudibus). - A →gyermekkeresztség elterjedése után a gyermekek első gyónására ill. elsőáldozásra való fölkészítésére került a hangsúly. - →Alkuin (735-801) létrehozta a frank isk-rendszert, hatására a Szentírás ismerete is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. 801: Nagy Károly cs. (ur. 800-814) a klerikusoknak kötelezővé tette a szentelés előtti vizsgát, ennek következtében a ~ színvonala is emelkedett. A ktori, kápt. és pléb. isk-kban a ~ anyaga a Hiszekegy, Miatyánk, a 12. sz-tól az Üdvözlégy is, a szeretet két parancsa, a tízparancsolat, a 13. sz-tól a szentségek is. - A →trienti zsinat elrendelte, hogy minden pp. köteles szemináriumot felállítani, amivel együtt járt a ~ újabb minőségi javulása: a plnosok kötelessége lett vasár- és ünnepnapon a tp-ban hittanórát tartani, akár a tp-ban, akár isk-ban folyt az óra, a fiúkkal és a lányokkal külön foglalkoztak; az oktatás elején közösen imádkoztak, kikérdezték a legutóbbi óra anyagát, majd a →katekizmus köv. kérdésével és feleletével foglalkoztak, azt elmagyarázták, fölolvasták, hangosan gyakorolták addig, míg a kérdést és a választ mindenki megjegyezte. XIII. Benedek p. (ur. 1724-30) 1725: elrendelte, hogy az isk-ba nem járó gyermekek is (fiúk 7-14, lányok 7-12 év között) kötelesek vasárnaponként az ugyanilyen felépítésű tp. hittanórán részt venni. - Isk. tantárgyként a ~ a 16. sz. közepén, a reformáció hatására jelent meg. A 18. sz-tól kezdve a közoktatási hálózat kiépítésével és a kötelező iskoláztatás elrendelésével központilag megtervezett tantervet és tankv-eket kezdtek használni. Ezzel együtt a ~ isk. tantárgy lett: mindenki számára kötelező a tantervi keretben, félévenként érdemjegyet kaptak belőle. Alaptankönyv a →katekizmus volt, s minden felekezetben fontos volt a vallásos énekek tanulása. - Az új helyzetnek kettős következményei lettek. Pozitívak: elvileg minden gyermek rendszeres hitoktatásban részesült; tervszerűvé és folyamatossá vált a ~, a hittan beilleszkedett az egész képzési rendbe (az egyéb tantárgyakra reflektálással igazolni lehetett, hogy nincs szakadék a profán és a vallási ismeretek között). Negatívak: az isk. tantárggyá válással a ~ végképp elveszítette élő kapcsolatát a liturgiával; megjelent az intellektualizmus veszélye (a vallásosság annyit jelent, hogy „tudom” a hittant); azáltal, hogy a ~ kötelező lett, egy szintre helyeződött a többi tantárggyal; a ~, a tanító szerzetesrendek kivételével, inkább a tanítók és a kántortanítók feladata lett, mint a papoké, s közülük nemegy fölösleges tehernek tekintette e tantárgyat. Minden negatívum ellenére értékesnek kell tekintenünk ezt a korszakot, mert ennek köszönhető, hogy a ~ módszertanában elkezdték hasznosítani a pedagógia és a didaktika sok igazolt és igaz felfedezését, s a ker. kultúrát is átadták az újabb generációknak a ~sel együtt. - A 19. sz. 2. felétől kezdve az egyre erősebb iparosodás, városiasodás, a városokba költöző tömegek szekularizálódása, az állam és az egyh. szétválasztása s a polgári házasságkötés bevezetése visszavetette a hitbeli tájékozottságot. Ezt próbálta ellensúlyozni a 19. sz. kateketikai mozgalom, fölismerve, hogy a ~ megújításra szorul: újra föl kell fedezni a Szentírást, helyre kell állítani a ~ és a lit. szerves kapcsolatát, a ~ evangelizáljon, azaz missziós irányultságú legyen. -

A Gravissimum educationis zsin. dokumentum útmutatásai alapján 1970 u. sorra jelentek meg a ~t szabályozó, gyakorlatiasabb szempontokra is figyelő szentszéki „direktóriumok”. Ezek előírták: a ~ legyen kérügmatikus, azaz ne hitrendszert akarjon átadni, hanem az evang-ot hirdesse; antropológiai és perszonalisztikus, azaz a kereső ember kérdéseire adjon eligazító válaszokat; közösségi, azaz a különféle közösségekben élő embernek adjon segítséget az Egyh. közösségében kapott ismeretekkel és kegyelmi erőforrásokkal; vegye figyelembe a szekularizációt, azaz mutassa be, hogy az adott kor embere sem idegenedik el a földi és társad. céloktól, ha ker. hite szerint rendezi be életét; neveléscentrikus legyen, azaz vegye figyelembe az életkori sajátosságokat. - Az Egyh. szándéka szerinti ~ tehát nem csak a gyermekek hitokt-át jelenti, hanem átfogja az egész emberi életet, s egyben katekumenátus jellegű. A zsin. után minden ppi konf. létrehozta saját hitoktatási biz-át, s az egyhm-kben a megfelelő regionális intézményeket. -

3. A ~ fajtái. Míg a ~ régebben a gyermekek hitoktatását jelentette, a II. Vat. Zsin. utáni egyh. dokumentumok hangoztatják, hogy „szünet nélkülinek kell lennie” (CT 43), s legfőbb formája a felnőttek ~e (DCG 20). A ~ különféle formákban valósul meg: a Szentírás tanulmányozása által; az események ker. értelmezésével; liturgikus ~sel, mely a szentségek vételére készít elő; alkalmi ~sel, mely a személyes, a családi, társad. és egyh. élet különféle helyzeteiben segít a hit szempontját megérteni és megélni; a teol. okt-ban, mely a hit megértését tudományosan megalapozza (KÁD 71). - A ~ 2 fő feladata: a) segíteni Krisztus misztériumainak megismerését, ünneplését, szemlélését és átélését; b) bevezetni a közösségi életbe és a misszióba. A ~sel az Egyh. nevelői feladatát teljesíti. Legfőbb eszköze a hitoktatás, „mely a hitet megvilágítja, ill. megerősíti, az életet Krisztus szelleme szerint táplálja, elvezet a tudatos és tevékeny közreműködésre a liturgikus misztériumban, és apostoli tevékenységre buzdít” (GE 4). - A ~ nevelési célja: „Az ember új teremtménnyé alakulva elkezdi követni Krisztust, és az Ő Egyházában megtanulja, hogy napról napra egyre inkább úgy gondolkozzék, mint Ő, úgy cselekedjék, ahogyan Krisztus parancsai követelik, és abban reménykedjék, amire Ő hívott meg minket.” (CT 20) -

4. A ~ tárgya: a ker. örömhír teljessége, tehát mindaz, amit a kinyilatkoztatásból kaptunk az Egyh. értelmezésében, folytonosan alkalmazkodva az oktatottak hitbéli ismereteihez és életkori sajátosságaihoz. A ~ felöleli Isten üzenetének teljességét, ezért szentháromságosnak és Krisztus-központúnak kell lennie; üdvösséget hirdetőnek (a bűntől és a régi embertől való szabadulást tanítónak) kell lennie; az üzenet egyben egyh. jellegű; történeti jellege van, azaz a különféle koroknak megfelelő sajátossággal fejti ki hatását (KÁD 99-107). -

5. A ~ forrása a kinyilatkoztatás, melyet az Egyh. a Szentírásban és a Hagyományban őriz: tehát abban, ahogyan a krisztusi közösség a Szentlélek vezetésével értelmezi a Szentírást, ahogyan a revelált adatok alapján kialakította hitrendszerét, ahogyan a lit-ban megvalósítja Isten dicséretét és a hívek megszentelését, ahogyan elrendezi saját tanúságtevő életét (DCG 9). „A kinyilatkoztatás Isten misztériumának és az ő üdvözítő tevékenységének megnyilvánulása a történelemben, amely megnyilvánulás az Isten részéről személyes közlés által jut el az emberhez. E közlés anyaga alkotja az üdvösség örömhírét, melyet minden embernek hirdetnünk kell.” (DCG 37) - 6. A ~ eszközei: egyrészt az ált. ped. eszközök (szemléltetés, ismétlés, gyakorlás stb.), másrészt a sajátos vallási eszközök (pl. imádság, böjt, lelkiismeretvizsgálat stb.). Mindkét eszközrendszer arányát alapos mérlegeléssel kell megtervezni (DCG 46).

7. A ~ az Egyh. lelkipásztori küldetésében. Az Egyh. Krisztus megváltó művének a letéteményese és folytatója, mégpedig kettős értelemben: egyrészt Krisztus a láthatatlan Istennek a kinyilatkoztatója, másrészt az Atyától kapott küldetésnek a megvalósítója. Jézus Krisztusban a láthatatlan isteni élet jelent meg („Aki engem lát, az látja az Atyát”, Jn 12,45). Ő szavával és cselekedeteivel az Atya küldését valósította meg. Ez olyannyira hangsúlyos gondolat az úsz-i Szentírásban, hogy Jézussal kapcsolatban 40x fordul elő (fontosabbak: Mk 1,38; Mt 5,17; Jn 4,34). Jézus küldetéséhez a Lélek-küldés is hozzátartozik: az általa adott kinyilatkoztatást ő fogja megőrizni csorbítatlanul (Jn 14,26), ő fogja a teljes igazságra elvezetni az Egyh-at (Jn 16,13). Jézus továbbadta küldetését az ap-oknak, azaz az Egyh-nak: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Ez a gondolat az ún. missziós paranccsal teljesedett be (Mt 28,18-20). Az Egyh. így nem más, mint a megtestesült Igének mintegy a historikus folytatása. Az Egyh. küldetése mögött Krisztus küldése áll, s Krisztusé mögött az Atya küldő akarata: az Egyh. a szentháromságos küldetés bevégzője a Szentlélek erejével. Az Egyh. nem más, mint misszió: amikor hirdeti Mestere evang-át, akkor valósítja meg a Főhöz való ragaszkodást. - Az Egyh-nak tehát alapvető feladata az Ige szolgálata. A tanítás, a ~ ezért nem fakultatív cselekedete, hanem lényegi élettevékenysége. Az Ige-szolgálatot az Egyh. 4 szinten valósítja meg: 1) Evangelizáció: missziós tanítás, hitébresztés. Jó esetben ezt a családban kapja a gyermek (alapvető ismeretek Jézusról, ünnepekről, imádságról a család és a tp. közösség életében). 2) Alapvető és rendszerezett ismeretek átadása tervszerű okt-sal; miközben a neveltet egyre inkább megerősíti az Isten- és a közösség-kapcsolatban; 3) Liturgikus ~: szentmiséken, a szentségek kiszolgáltatásakor, ill. a szentelményeknél (temetés, házszentelés) elhangzó igehirdetéssel azok táplálása és erősítése, akik már jártasak a hitben. 4) A teol. tanítása, ill. tudományos művelése: ide tartozik hitünk tartalmának tud-osan átgondolt és megalapozott feldolgozása ismeretterjesztő előadásokon, teol. kurzusokon, jegyesoktatáson stb. -

A ~ az Egyh. lényegi tevékenysége, melyért az egész ker. közösség felelős. A hierarchikusan szervezett Egyh-ban azonban az elsődleges felelősség a püspököké: „A püspöknek hatékony elsőbbséget kell biztosítania a tevékeny és hatásos ~nek, mozgósítva az embereket, az eszközöket, a segítőket és a gazdasági forrásokat is.” (KÁD 223) -

8. Mo-on a kk-ban a felnőttoktatás sajátos formája a templomi hittanóra. Majd megjelentek a ktori, kápt. és pléb. isk-k. Oláh Miklós esztergomi érs. 1151: Nagyszombatban isk-t és koll-ot létesített, ahol a Miatyánkot, a Hiszekegyet, az Üdvözlégyet, a Tízparancsot, a hét főbűnt, a hét szentséget, az irgalmasság cselekedeteit, a Szentlélek hét ajándékát, valamint a szentgyónási imádságokat tanították a gyermekeknek. 1629: Nagyszombatban a tart. zsin. életbe léptette a trienti zsin. határozatait. A plnos feladata lett a ~ megszervezése a tp. hittanórákkal, főként advent és nagyböjt vasárnapjain. - A →Ratio educationis 1777: a népisk-kban és a kisgimn-okban előírta a heti 2 hittanórát, magasabb o-ok számára előírást nem adott. A Ratio educationis publicae 1806: mind a népisk-kban, mind a 6 o-os gimn-ban és az akad. bölcselettagozat 2 évf-án a 10-18 é. diákoknak heti 2 órát rendelt. 1850: a Mo-ra is kiterjesztett →Entwurf a 8 o-os gimn. minden o-ában a többi tantárggyal egyenlő rangú és súlyú tantárggyá tette a ~t. Ugyanígy rendelkezett az 1868-i népokt. törv. a 6 o-sá fejlesztett el. népisk-król. 1850-1948: az összes egyh. és áll., alsó- és középszintű isk-ban a ~ rendes órarendi tantárgy, ált. heti 2 órában, de az 1883-i középisk. törv. törölte az érettségi tantárgyai közül. A hittant éppen úgy osztályozták, mint a többi tantárgyat, az osztályzat bekerült a bizonyítványba. Oktatója a tantestület egyenrangú tagja; fizetésének forrása és mértéke ugyanaz volt, mint a többi tanítóé, tanáré. A ~t ált. papok/lelkészek, a népisk-kban gyakran a tanítók, 1900-tól a népisk-k alsó osztályaiban sok helyen szakképzett világi hitoktatónők (→Ward Kollégium) tartották. - A 19. sz. végi →kultúrharc részeként Eu-szerte támadták a ~t, s legalább annyit kierőszakoltak, hogy ne legyen kötelező isk. tantárgy. Polg. radikális és szocialista körök nálunk is fölvetették a kötelező ~ helyett a fakultatív gondolatát, de nem értek célt (→iskolai vallásoktatás szabályozása). 1947. II. 28: a Független Kisgazdapárt pol. biz. ülésén Ortutay Gyula, a párt egyik vez-je (1945: az M. Komm. Párt tagja) fölvetette a ~ fakultatívvá tételét. III. 5: a koalíciós pártok megegyeztek, hogy erről törv-javaslatot terjesztenek az ogy. elé, az orsz. ellenállás miatt azonban a kormány a javaslatot visszavonta. - 1948. VI. 16: az →iskolák államosítása és Mindszenty József érs. (főként az isk. hitoktatás védelmében tanúsított magatartása miatti) letartóztatása és elitélése után az 1949. évi 5. sz. tvr. kimondta, hogy 1949. IX-től a ~ nem kötelező tantárgy az isk-kban. Az ezt részletező, 1950: kiadott min. rendelet, melyet 1957: változtatás nélkül újra kiadtak, 1990 nyaráig meghatározta a hazai isk. ~t: elvben ugyan lehetséges volt, a gyakorlatban azonban a hiv. tanügyi hatóságok és isk. pártszervezetek megfélemlítéssel és minden más módon annak teljes visszaszorítására törekedtek. -

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 21/1957. (III. 24.) sz. rendelete a vallásoktatásról: A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 5. számú tvr-e szerint a vallásoktatás az isk-kban nem kötelező. E tvr. végrehajtása érdekében a M. Forr. Munkás-Paraszt Kormány a következőket rendeli: 1.§ (1) A vallásoktatást az Alkotmány 54.§-ában foglalt szabad vallásgyakorlás elvének, valamint az állam és az egyházak közötti egyezmények szellemének megfelelően az állampolgárok kizárólagos magánügyének kell tekinteni. Az állampolgárok számára biztosítani kell, hogy az ált. isk-kban és ált. gimn-okban tanuló kiskorú gyermekük a vallásoktatásban részt vehessen, v. részt ne vehessen. - (2) A vallásoktatásban való részvétel v. részt nem vétel szabadságát mindenkinek tiszteletben kell tartania. A törv. szigorával kell fellépni mindazokkal szemben, akik: a) a vallásoktatást a M. Népközt. áll., társad. v. gazd. rendje ellen pol. célokra használják fel, b) erőszakkal, fenyegetéssel v. megtévesztéssel a vallásoktatásban való részvételre v. részt nem vételre vonatkozó elhatározást befolyásolni törekszenek, c) erőszakkal v. fenyegetéssel akadályozzák a vallásoktatást, ill. az abban való részvételt. - 2.§ (1) A vallásoktatás szabadon választott tantárgyként ált. isk-kban és ált. gimn-okban történik. (2) A vallásórákat a mindenkori isk. rendnek megfelelően a kötelező tanítási időn kívül, a tanítási órák előtt v. után heti 2 órai időtartammal lehet megtartani. (3) A vallásoktatás az isk. év kezdetétől az isk. év befejezéséig tarthat. (4) Ha az isk. ig-ja tanteremhiány miatt a vallásoktatásra jelentkezettek egy részének nem tud az isk-ban megfelelő helyiséget biztosítani, ezek számára a vallásórák megtartása egyh. helyiségben is engedélyezhető. - 3.§ (1) A vallásoktatásra való beiratkozást minden évben legkésőbb egy héttel az isk. beiratások után meg kell tartani. Ennek pontos idejéről a sajtó, a rádió, valamint az isk-k igazgatói kötelesek tájékoztatást adni. (2) A vallásoktatásra való beiratkozás azokban az isk-kban történhet, ahol a tanulók a rendes isk. beiratkozás kötelezettségének eleget tettek. (3) Azt, hogy kiskorú gyermek vallásoktatásban részt vegyen v. részt ne vegyen, a szülői felügyeletre jogosult szülő, ill. a gyám dönti el. (4) A vallásoktatásra való beiratkozáshoz a szülői felügyeletre jogosult szülőnek, ill. gyámnak a beleegyezését igazolni kell. - 4.§ Vallásoktatásra, valamint annak az egyh-ak részéről történő ellenőrzésére csak az egyh-ak által megbízott, képesítéssel rendelkező és a megyei (főv., megyei jogú városi) tanács végrehajtó biz-a művelődési oszt-ának hozzájárulásával rendelkező személyek jogosultak. -

5.§ Jelen rendelet 1957. VI. 1: lép hatályba; végrehajtásáról a művelődésügyi miniszter gondoskodik. (Dr. Münnich Ferenc s.k. a M. Forr. Munkás-Paraszt kormány első elnökhelyettese)” Valamennyire enyhült a szorítás az 1980-as években. - Az 1990. VIII. 30: megjelent min. rendelkezés szólt „a vallásokt-sal összefüggő isk. feladatokról”. Eszerint, ha az egyh. fél a ~t az isk-ban kívánja megtartani, akkor az isk. köteles biztosítani a szükséges tantermet (fűtéssel, világítással); csoportonként heti 2 óra „védett” (más kötelező isk. foglalkozás által el nem foglalt) időt; a hitoktató zavartalan munkafeltételeit. A ~re jelentkezés megszervezése az egyh. fél feladata. Az isk., a tantestület a hitoktatót tekintse „pedagógiai partnernak”, aki meghívható tantestületi értekezletekre. A tantestület tagjai is kaphatnak hitoktatói megbízást. A törvényesség megtartásával azonos fontosságú, hogy a vallásoktatás a társad. megbékélés, a kölcsönös türelem és a bizalom légkörében valósuljon meg.” M.I.-Ta.Z.

Pokorny Emmanuel: A középisk. vallástanítás. Esztergom, 1901. - Gerely József: A katechézis az apostolok idejében. H.n., 1910. - Magyar Közl. 1957. III. 24. - Sacra Congregatio pro Clericis: Directorium Catecheticum generale. Róma, 1971. (M-ul: Ált. hitoktatási direktórium. Ford. Diós István. Bp., [1980]) - VI. Pál p.: Evangelii nuntiandi. Róma, 1975. (A II. Vat. Zsin. tanítása c. kötetben. Bp., 1975) - Uő: Catechesi tradendae. Ford. Diós István. Bp., (1980) - BL:932. - Köznevelés 1990/29. (Mészáros István: Az isk. hitoktatás hazai múltja) - Mészáros István: Kimaradt tananyag. Diktatúra és egyh. 1945-1990. Bp., 1993.- Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben. Uo., 1995.- KEK 425-27, 697, 1074-75, 1698. - Klérus Kongregációja: A ~ ált. direktóriuma. Ford. Diós István. Bp., 1998.