Magyar Katolikus Lexikon > K > kalapos


kalapos (lat. pileator, ném. Hutmacher): a 17. sz. során honosodó, hamarosan céhesedő, az ősi süveggyártó mesterséget fokozatosan kiszorító →kézműves mesterség. - Anyagai: gyapjú, nyúl-, macska-, hódszőr, vászon, papír, szalag, zsinór, ill. borkő, salétromsav, kéneső, festék, enyv; eszközei: mellesztő, gyarató, sziláló, ütőfa, nemezelőréz, ványolóüst, festéküst, alakkötő, vasaló, habkő. Az előkészített szőrt v. a gyapjút, esetleg keveréküket a kívánt nagyságnak megfelelő mennyiségben egybekeveri (szak). A nedvesített szakra belet (papírt v. vásznat), erre ismét szakot, majd megint belet téve döröcsköléssel kúp alakúra egyesíti (tomp). Ványolja, avatja, gyúrja, majd formázza, karimát alakít. Festi, keményíti, vasalással formázza és felszereli: belülre bélést, verítékbőrt, kívülre szalagot, zsinórt varr. Különböző fajtájú, nagyságú, alakú →kalapot készít férfiak számára (a nők főkötőt hordtak). - Mo-on több mint 80 önálló ~céh működött, a süveggyártókat is hozzájuk számítva kb. 100 szervezet. Védősztjük az ifj. Szt Jakab ap., mert a legenda szerint a ~ok által is használt jellegzetes gyapjúműves szerszámmal, az íjfával ütötték agyon. Mivel az id. Szt Jakab ap-t viszont hatalmas zarándokkalapban ábrázolták, ezért a két Jakab személye a ~ok védőszt-tiszteletében gyakran összemosódott. Az egri ~céh födeles serlegének tetején olyan Szt Jakab szobrocskája áll, akinek a fején ott van a nagy zarándokkalap, kezében pedig az íjfa.  B.I.-N.P.

Bevilaqua-Borsody 1942:278. - Céhkat. 1-2. köt. 1975-76. - Bálint II:82. - Csiffáry 1982:47. - Bogdán 1984.