Magyar Katolikus Lexikon > K > küldetés


küldetés (lat. missio): tág értelemben megbízatás, feladat teljesítése. A ~nek tárgya és három szereplője van: a küldő, a küldött és akihez a ~ szól (címzett). - 1. Teol. értelemben a ~ Istentől, az Egyh. életében a Jézus Krisztustól kapott feladat teljesítése, →misszió. E ~ek sajátossága a küldő, a küldött és a címzett közötti, szeretetre épülő →közösség. Isten ugyanis az ember iránti szeretetből hívja a küldendőt, aki Isten és a címzettek iránti szeretetből a →meghívásban elfogadja a ~t, tudván, hogy így részesedhet abból a misztériumból, ami ~ének tárgya. - 2. A Szentírásban Isten gyakran küld →angyalt üzenettel v. eszközül. Az ÓSz-ben a szó jelentheti Isten megnyilatkozásának formáját is. A személyes küldött a kir-ok korában Isten szavának közvetítője, a →próféta, aki Isten nevében beszélt, olykor akaratát is végrehajtotta. - Az ÚSz-ben Isten küldötte Keresztelő János, az előfutár. Jézus önmagát küldöttnek mondta (Lk 9,43; Mt 15,24), de a saját nevében beszélt, nem úgy, mint a próf-k. János evang-ában ismételten arra hivatkozott, hogy őt az Atya küldte. Dicsősége és hatalma abban áll, hogy nem a magáét adja, nem saját hatalmával közeledik, hanem mindent az Atyától kapott és az ő akaratát hajtja végre. Nála a ~ és a fiúság összekapcsolódott. Jézuson keresztül maga Isten szólt, a Fiúban az Atya vált láthatóvá (Jn 12,45; 14,9; 1Jn 4,14). A ~t Jézus személyesen átvette, és tudatosan azonosította magát az Atyával. - Jézus úgy küldte →apostolait a világba, ahogy őt küldte az Atya (Mt 20,7; Lk 20,9; Jn 20,21) ezért Krisztus nevében közvetítik a kiengesztelődés tanítását (2Kor 5,20) és ~ük Istenhez megy vissza. - 3. Dogmatikailag a Szentháromságban a Fiú és a Szentlélek ~éről, az Egyh-ban az ap-ok ~éről beszélünk. Az egyh. nyilatkozatok ezen a téren a szentírási kitételeket ismétlik (D 675, 794). A teol. a Fiú ~ével világította meg a →megtestesülés és a →megváltás titkát, a Szentlélek ~ével pedig az Egyh. életét és a kegyelmi rendet. Az isteni személyeknél a küldés az eredet kifelé való meghosszabbítása. Igazában a belső származást is csak a külső ~ből olvasta ki az Egyh. Az Atyát senki sem küldte, ő viszont küldte a Fiút, aki tőle születik, és a Fiúval együtt küldte a Szentlelket, aki mindkettőjüktől származott, de úgy, mint egy életelvtől. A küldés azonban nem alá-fölérendelésen alapul, hanem Isten szentháromsági élete kitárul a világ felé.

A teol. beszél még a Fiú és a Szentlélek külső, látható, üdvtört. küldéséről és belső kegyelmi küldéséről. A kifelé való küldés éppúgy nem osztja meg Isten lényegi egységét, mint a belső származás. Isten nemcsak transzcendens természetének javait érezteti meg az emberrel, hanem személyes sajátságait is: atyaságát, fiúságát és a Szentlélekben kifejeződő szentségét. A személyek a ~ben sem különülnek el egymástól, hanem teljesen áthatják egymást. Ezért fölmerül a kérdés, hogy amikor a Szentlélek lélekben lakásáról beszélünk, az csak kisajátítás (appropriatio), v. valamilyen szorosabb kapcsolat közte és az ember között. A Fiú belső, kegyelmi küldésének az ősmintája a megtestesülés. Ott teljesen magára vette az emberi term-et, és kifejezte magát benne. A kegyelmi kapcsolatban azonban csak lefoglalja az embert, és részesíti saját fiúságában. A Fiú küldésének következménye a Szentlélek elküldése. Krisztus általa kapcsolja magához az embereket, s így hozza létre Egyh-át mint kegyelmi közösséget. Az isteni személyek lényegi egysége alapján azonban azt kell mondanunk, hogy egy Személy jelenléte a másik kettőét is magával hozza. Ezért beszélhetünk a Szentháromság lélekben lakásáról is. Ilyen formában az ember kegyelmi állapota már elővételezése és záloga az örök életnek, a színelátásnak. G.F.

LThK IX:662.